Még idén elkészülhetnek a fürdőfelújítás tervei

Komárom. Mint korábban megírtuk, a város a termálfürdő főépületének felújítását, fejlesztését tervezi. Még ebben a hónapban kiírhatják a részletes tervek – a projektdokumentáció – elkészítését célzó közbeszerzést, ami jó esetben őszre el is készülhet egy tavalyi vizualizációs tanulmány alapján.

Sok nagyszabású elképzelés és tanulmány született a városi tulajdonú termálfürdő felújításáról és átépítéséről az eltelt bő egy évtizedben, ám egyikből sem lett semmi, elsősorban azért, mert ezek mindegyike nagyon komoly pénzeket emésztett volna fel – volt köztük 13 milliós beruházás is. Ehelyett az elmúlt években több kisebb léptékű, ám lényeges felújítás lezajlott, így megújultak a kinti medencék, csúszdatorony épült, cserélték a vezetékeket és a szűrőket, bővültek a szabadidősportos lehetőségek, sőt, a korábban nagy vitákat kiváltó gázleválasztó berendezést is beüzemelték. A fürdő főépülete viszont nem esett át komolyabb felújításon, jelenlegi állapota nem felel meg a kor követelményeinek, látványa sem túl vendégcsalogató. Az ingatlan keleti oldalán statikai gondok jelentkeztek, a tetőzet borzalmas állapotban van, több helyen is befolyik a csapadék, ami miatt a benti helyiségekben potyog a vakolat. Ugyancsak elöregedtek a benti elektromos és vízvezetékek.

Ez az egyik oka annak, hogy a városvezetés a főépület felújítását szorgalmazza. Másrészről pedig az, hogy a fejlesztéssel egy olyan fürdővé alakítsák át, amely egész évben képes színvonalas szolgáltatásokat nyújtani a látogatóknak, például új szaunákkal, nagyobb fedett medencevilággal, vagy az emeleten létrehozandó szépészeti és wellness szalonokkal. Ezek ugyanis szerepelnek a már elkészült tanulmányban (az FKF Design tervezőiroda munkája), azonban a részletes tervek – a projektdokumentáció – még nem készültek el.

Legutóbbi, még decemberi ülésükön ugyanakkor a komáromi képviselők jóváhagyták a projektdokumentáció elkészítését célzó közbeszerzés feltételeit. Eszerint a részletes terveknek a következő elemeket kell tartalmazniuk: egy új főbejárat kialakítása, összeköttetés a várparkolóval és a parkkal, a beltéri medencevilág bővítése, nevezetesen egy új rekreációs medence és egy gyermekmedence építése, az öltözők bővítése, egy új szaunavilág (5 szaunahelyiség egy külső és belső pihenőzónával) kialakítása, javaslat az emeleti rész kihasználására (pl. szépészeti szalonok, kozmetika, wellness szolgáltatások), sport és rehabilitációs szolgáltatások helyiségeinek kialakítása, akadálymentes közlekedés megoldása, új felvonó, energetikailag gazdaságos fenntartás, az épület műszaki berendezéseinek teljes rekonstrukciója. Keszegh Béla polgármester hangsúlyozta, a közbeszerzés kiírásakor nem akartak ennél pontosabb feltételeket támasztani, hogy a jelentkező építészeknek maradjon terük a kibontakozásra, azaz a tervezők előállhassanak eredeti ötletekkel, elképzelésekkel.

Lényeges szempont, hogy olyan részletes terv készüljön, amely a múltbéli költséges ötletekhez képest kevésbé drága, ráadásul akár szakaszosan is megvalósítható, azaz nem egyszerre kell előteremteni a beruházáshoz szükséges pénzt. Így a város saját költségvetésből, vagy egy nem túl horribilis hitellel, esetleg egy sikeres pályázat nyomán is tudna pénzforrást biztosítani, attól függően, hogy épp mire nyílik lehetőség.

A polgármester kérdésünkre elmondta, jelenleg a kötelező piackutatás, illetve az árajánlatok bekérése zajlik, és még ebben a hónapban ki fogják írni a közbeszerzést a részletes tervek kidolgozására. „Bízom benne, hogy nyárra el is készül a projektdokumentáció, és már az ősz folyamán a képviselő-testület elé kerül“ – fűzte hozzá.

(csá)

Kapcsolódó cikkeink:

Zöldet kapott a Poliklinika és a fürdő felújítása
Felújítanák a komáromi fürdőt

Top