Csökkent a fertőzöttség, de nem eléggé

A részeredmények szerint a Komáromi járásban némileg csökkent a fertőzöttségi arány – ám a második szűrési kör hivatalosan csak kedden este zárul. Egyelőre nem tudni, hogy a jövő héttől milyen intézkedésekre lehet számítani, lesz-e még egy harmadik tesztelési forduló is régiónkban, avagy enyhülnek-e korlátozások.

Múlt szerdára összesítették a január 18. és 26. között lezajlott országos tesztelés első fordulójának eredményeit. Kilenc nap alatt a letesztelt polgárok 2,26 százaléka lett pozitív a járásunkban, ami azt jelentette, hogy a Komáromi lett a 7. legfertőzöttebb járás az országban, így – ahogy azt a részeredményekből sejteni lehetett – újabb teljes körű tesztelés várt régiónkra. Ugyanígy minden szomszédos járásra is, miközben pont a Dunaszerdahelyi járásban mérték a legnagyobb fertőzöttségi arányt: 3,3 százalékot.

Január 27-én tehát újabb teljes körű szűrés indult a Komáromi járásban, amely hivatalosan február 2-án zárul. Szerdától vasárnapig összesen 47 629 embert teszteltek le a járásban – 785 esetben zárult pozitív eredménnyel a teszt. Ez 1,65 százalékos fertőzöttségi arány, ami így csökkenést jelent a 2,26 százalékhoz képest. Ezek összesített adatok, amelyek tartalmazzák az önkormányzatok által lebonyolított hétvégi tömeges tesztelés, a nagyobb üzemekben lezajlott szűrés, valamint az állandó mobil tesztelési pontok (pl. Komáromban a kórházban, a Semmelweis Ignác Egészségközpontban) eredményeit vasárnap estig. Úgy tudjuk, az egészségügyi minisztérium jóváhagyásával működő mobil tesztállomásokon szűrték ki a legtöbb pozitív esetet.

Komáromban csökkent, Gútán nőtt

Komáromban a hétvégén 12 336 embert teszteltek le valamelyik önkormányzati szervezésű tesztelési ponton, közülük 164-nél pozitív eredményt mutatott a koronavírus-vizsgálat. Ez 1,33 százalékos fertőzöttségi arányt jelent, ami kedvezőbb, mint az egy héttel korábbi 1,65 százalékos mutató. A legmagasabb fertőzöttséget Komáromon belül a harcsási tesztelőpontot mérték. Itt csak szombaton teszteltek, 183 tesztből 8 lett pozitív, ami 4,37 százalékos fertőzöttséget mutat, ám ez még mindig kedvezőbb adat az egy héttel ezelőttinél, amikor a letesztelt emberek 5,73 százaléka volt pozitív.

Járásunk második legnépesebb városában, Gútán szombaton és vasárnap 4691 embert teszteltek le az önkormányzati tesztállomásokon, 72 teszt mutatott pozitív eredményt. Ez 1,53 százalékos fertőzöttségi arányt jelent. Az egy héttel korábbi hétvégi tesztelés kedvezőbb statisztikát hozott Gútán, akkor 4578 tesztből 57 lett pozitív, vagyis a vizsgálatok 1,24 százaléka.

Egyelőre annyi biztos, hogy a február 2-án záruló újabb tesztelési forduló után, azaz február 3-tól február 7-ig csak azok mehetnek munkába, akik friss (egy hétnél nem régebbi) negatív tesztet tudnak felmutatni. Erre az időszakra a korábbi szabályok érvényesek a kijárási korlátozások tekintetében.

Az még kérdéses, hogy milyen szabályok és milyen intézkedések lesznek érvényesek február 8-tól: nyithatnak-e az iskolák, hogyan és hol változik a kijárási tilalom, beindítják-e az ún. Covid-automatát. Régiónkban – a kormány eddigi intézkedései alapján – a legtöbben arra számítanak, hogy járásunkban egy újabb, harmadik tesztelési fordulóra is sor kerülhet, akár már ezen a hétvégén – minderről természetesen állami szinten döntenek majd.

Minden nap tesztelnek
a Semmelweis Ignác Egészségközpontban

A komáromi Semmelweis Ignác Egészségközpontban működő mobil antigén tesztelési pont (Sv. Valéria, s.r.o., Széna tér 6.) január 30-tól megváltoztatta működési feltételeit – tájékoztatta lapunkat Czirfusz Mónika klinikai mikrobiológus, a mobil tesztállomás vezetője.

A tesztelési pont immár a hét minden napján, hétfőtől vasárnapig 8.00-tól 12.00-ig és 12.30-tól 16.30-ig nyitva van. Továbbra is lehet online regisztrálni, azaz időpontot választani a korona.gov.sk honlapon, hétköznapokra, hétvégekre és ünnepnapokra is. Ugyanakkor mindenkit letesztelnek előzetes regisztráció nélkül is, nincs korlátozás az elvégzett tesztek számában. Fontos tudnivaló viszont, hogy előnyben részesülnek az online időpontot kérők.

(csá)

(Cikkünk a Delta eheti számában jelent meg.)

Top