Semmi nem épül a piramis előtt

Elérték céljukat a vonatkozó petíciót aláíró lakosok, miután a múlt héten úgy döntött Komárom képviselő-testületének nagy többsége, hogy megszünteti a „piramis-épület” előtti telek eladására kiírt versenytárgyalást. Vagyis az önkormányzat ezzel azt sem várta meg, hogy kiértékeljék a beérkező ajánlatokat, és kiderüljön, hányan érdeklődnek, mennyit kínálnának a telekért, és mit építenének oda. Hamarosan sor kerülhet a telek zöld területté nyilvánítására.

Mint korábban is írtuk, a komáromi Newton Tech társaság kérvénnyel fordult a városhoz, melyben a Kertész utcai – piramis-épület előtti – 1400 négyzetméteres füves terület megvásárlása iránt érdeklődött abból a célból, hogy ott egy korszerű irodaházat építsen. Miután a város az utóbbi időben már nem támogatja az egyenes eladást az érdeklődőknek – korábban ez volt a gyakorlat –, a városi hivatal ezúttal is nyilvános versenytárgyalás meghirdetésére tett javaslatot, amely során nemcsak a konkrét kérvényező, hanem bárki más is ajánlatot tehet, akár magasabb árat kínálva az eredeti kérvényezőnél. Ezt a javaslatot a képviselők szűk többsége elfogadta, a már kiírt versenytárgyalás feltételeit azonban márciusban módosította a testület Tárnok Magda képviselő javaslatára, mégpedig úgy, hogy az eladásra kínált telken bármit lehessen építeni, ne legyen megkötés a majdani épület vagy bármilyen létesítmény emeleteit illetően. Ugyanakkor hatályosak maradtak azon korábbi feltételek, miszerint például a pályázóknak látványtervet kell bemutatniuk, illetve a telek 30 százalékának zöldövezetnek kell maradnia.

Aláírásgyűjtés a beépítés ellen

Mindeközben azonban a telekszomszéd, Beke Vince vállalkozó aláírásgyűjtést indított, melyben követelte, hogy a kérdéses területen ne épüljön semmi, maradjon zöld, és a város alakítson ki parkos részt a telken. A petícióban azt is kérik, hogy az önkormányzat a területrendezési tervben minősítse át a jelenleg beépíthető területként szereplő telket zöld területté. Az elektronikai szaküzlet tulajdonosa már a márciusi testületi ülésen is felszólalt, többek között jelezve, akár ő maga is megvenné a telket, hogy ott parkot létesítsen.

Beke Vince a múlt heti testületi ülésen is hozzászólt, még azelőtt, hogy a képviselők döntöttek volna a versenytárgyalás megszüntetéséről. Ekkor már valószínűsíthető volt, hogy a tiltakozók számára kedvező döntés születik, így a vállalkozó elégedetten nyilatkozott, előre megköszönte a várható döntést, hozzáfűzve, sokat dolgozott azért. Megemlítette, súlyos parkolási gondok jellemzik a környéket, szűkek a bekötőutak is. Hangsúlyozta, 1697-en írták alá az általa indított petíciót.

A telekeladási folyamat leállításáról szóló javaslatot Keszegh Béla polgármester terjesztette a képviselők elé. Egyrészt azzal indokolta a versenytárgyalás megszüntetésének szükségességét, hogy jogi szempontból zavaros helyzetet teremtett a korábbi módosítás, másrészt a lakossági tiltakozással – az ülés menetéből nyilvánvaló, hogy utóbbi szempont volt a döntő. Megjegyezte ugyanakkor, hogy olyan komáromiakkal is találkozott, akiknek kifejezetten tetszett a Newton Tech által megálmodott épület, illetve olyanokkal, akik például parkolók létesítését javasolták a területen. „Ha megnéztük volna a beérkező javaslatokat, akkor is lehetett volna úgy dönteni, hogy nem adjuk el” – je-gyezte meg a polgármester, kitérve arra, nem szerencsés korrupcióval vádolni egy vállalkozót csak azért, mert benyújt a városhoz egy telek-eladásra vonatkozó kérvényt, ami még a hatályos területrendezési tervvel is összhangban van.

Képviselői hozzászólások

Kovács Dávid hangsúlyozta, azért támogatja a versenytárgyalás leállítását, mert valóban nagy ellenállást tapasztalt a lakosság részéről. „Ugyanakkor nem eshetünk át a ló másik oldalára. Nem válhat gyakorlattá, hogy ha bárki bead egy petíciót, akkor a képviselők azonnal mindent lesöpörnek az asztalról és mindenben aszerint járunk el“ – jelentette ki, hozzáfűzve, örül annak, hogy a lakossági hozzászólások hangneme javult. Utóbbi észrevételt Horváth Attila képviselő is díjazta.

Ipóth Szilárd szerint ki kellene dolgozni egy stratégiát, és eldönteni, mennyire akar Komárom zöld város lenni, és mennyire akar fejlődni – e két dolog ugyanis sokszor nem fedi egymást. Ugyancsak megpendítette, nem helyes az az út, ha bárki petíciót indít a szomszédja ellen, ha az valamit építeni akar: „Nehogy az legyen a vége, hogy a vállalkozóink, a tenni akaró embereink inkább más városokba viszik tevékenységeiket.“

Keszegh Béla a felvetéssel kapcsolatban emlékeztetett, a benei petíció kapcsán már rá is támadtak egy vállalkozóra. „Ha ennek messzire jut a híre, majd újra szomorkodhatunk, hogy a környező városokban mi minden épül, nálunk meg semmi. Nem az riasztja el a vállalkozót, ha a testület dönt, hanem az, ha látják, utcai verekedés történik, hazugságok és rágalmak terjednek és elszabadulnak az indulatok“ – jegyezte meg.

A Newton Tech látványterve

Andruskó Imre hangsúlyozta, jó dolog látni a civil szféra erősödését, ám bizonyos dolgokra, például a benei agresszióra határozott nemet kell mondani. „A benei ügyben érintett vállalkozók sokat próbálnak tenni a városért, egyúttal az ott lakóknak is vannak jogos érdekeik. Valószínűleg minden esetben lehet találni kompromisszumot, ami mindkét félnek elfogadható“ – fejtette ki, hozzátéve, a benei fejlesztéssel kapcsolatban ez már valószínűleg megtörtént. (Korábbi cikkünkben írtunk a körvonalazódó kompromisszumos megegyezésről.)

Less Károly egy konkrét észrevételt tett: mivel önkéntes társaival évek óta ültet ki platánfákat városszerte, így tudomása van arról, hogy a Kertész utcai telek alatt rendkívül törmelékes a talaj. Vagyis ha a város parkosítani szeretné a területet, talajcserére lenne szükség.

Keszegh Margit hangsúlyozta, a kezdetektől fogva ellenezte a telek eladását, ugyanakkor az egész folyamat törvényesen zajlott. „A lakossági jelzéseknek egyrészt örülök, másrészt csalódott vagyok, mert bizonyos szempontból támadásnak szánták. A párbeszéd arról szól, hogy két egyenrangú fél kicseréli véleményét“ – mondta, hozzáfűzve, az önkormányzat tagjai a választásokon mandátumot kaptak arra, hogy képviseljék a város lakosait.

Szabó Csilla szerint nemcsak az a fontos, hogy a lakosok elmondják véleményüket, hanem az is, hogy ők maguk is betartsák a törvényeket és városi előírásokat. Ezzel arra célzott, hogy az egész benei városrészre érvényes, hogy csak a telkek 25 százalékát lehet beépíteni, ugyanakkor valójában majdnem minden udvarban található fekete építkezés – a városrész beépítettsége számításai szerint 60 százalékos. „Ha zöld Komáromot akarunk, és fákat ültetni, akkor mindenkinek be kell tartani a szabályokat, a lakosoknak is“ – jegyezte meg.

Tárnok Magda egyúttal javasolta annak napirendre tűzését, hogy a területrendezési tervben minősítsék is át a Kertész utcai telket zöld területté – további két másik telekkel együtt. Erre is sor kerülhet hamarosan, a városrendezési terv legközelebbi megnyitásakor.

A telekeladási folyamat megszüntetését a 23 jelenlévő képviselő közül 22 támogatta, egyedül Molnár Marian tartózkodott.

A Newton Tech látványterve

A támadások elriaszthatják a beruházókat

A piramis-épület előtti telek megvásárlása iránt állítólag többen is érdeklődtek, ám csak a Newton Tech társaság tette közzé, hogy pontosan mit építene ott. Miroslav Lopata komáromi vállalkozót, a társaság egyik tulajdonosát kérdeztük az ügy fejleményeiről.

• Hogyan értékeli a képviselőtestület döntését, a telekeladásra kiírt versenytárgyalás megszüntetését?

– Társaságunk sok munkát fektetett az építészeti tanulmány előkészítésébe, a szakmai tervezésbe, nem utolsósorban a nevünket adtunk a projekthez. Teljes szorgalommal dolgoztunk, ráadásul Komárom területrendezési tervével összhangban terveztünk, és úgy tűnt, a város is eszerint áll hozzá a kérdéshez. Természetesen az önkormányzat teljes joggal dönthet arról, mit szeretne eladni, mennyiért és milyen feltételek mellett. Viszont megszüntetni egy kereskedelmi versenytárgyalást még azelőtt, hogy az érdeklődők bemutathatnák szándékaikat és árajánlatot tegyenek – ezt szerencsétlen precedensnek tartom. Úgy tudom, mások is készültek ajánlatot tenni a telek megvételére. Végeredményben a komáromiak ezzel érdekes új munkahelyek lehetőségétől estek el, valamint a telekértékesítésből befolyó összegtől is, amiből több kilométer járdát lehetett volna felújítani, vagy éppen óvodákat fejleszteni.

• Az ülésen a polgármester és több képviselő is arról beszélt – utalva a többi lakossági petícióra és a benei fizikai erőszakra is –, hogy az övön aluli támadások és tisztességtelen módszerek elriaszthatják a vállalkozókat attól, hogy tervezett beruházásaikat Komáromban valósítsák meg. Mit gondol erről?

– Én is így látom. Főként kívülről érkező, tehát nem komáromi beruházókat riaszthat el, akiknek nagyjából mindegy, hogy Dunaszerdahelyen, Érsekújvárban, Dél-Komáromban vagy nálunk invesztálnak-e – pedig nekünk pont rájuk lenne szükségünk ahhoz, hogy a várost előbbre vigyük. Nem ellenezzük a vitát, az ellenvéleményeket, ám ebben az esetben mindennek vége lett még azelőtt, hogy egyáltalán kiderült volna, mi minden épülhetne ott. A képviselőket és a polgármestert a komáromiak választották, majd nekik kell elszámolniuk, nem pedig hangos csoportoknak a szociális hálón, akikről valójában azt sem tudjuk, hogy kik irányítják őket. Mindezek ellenére mi továbbra is Komáromban akarunk vállalkozni, és bízom abban, hogy a jövőben találunk teret további színvonalas beruházások megvalósítására. Eddig megvalósult projektjeink korszerűek, tele vannak bérlőkkel, biztosan nem kell szégyenkeznünk miattuk. (Miroslav Lopata nevéhez fűződik a Komáromi Korzó, valamint a StartUp irodaház – vállalkozói inkubátor – felépítése, de munkahelyteremtő ingatlanfejlesztést készítenek elő Komárom keleti kapujában, az izsai kereszteződés szomszédságában is. – a szerk.)

• A telekeladás, illetve a terület beépítése ellen indult aláírásgyűjtés egyes hangadói önt is homályos vádakkal illették. Állítólag fel is jelentették – meg tudja ezt erősíteni?

– Szerencsére erről még nem is hallottam. Szándékom az elejétől fogva tisztességes és átlátható volt, senki mögé nem bújtam el, és készen álltam arra, hogy a város támogatásával olyasmit építsek, amire minden nap büszkék lehetünk.

• Úgy tűnik, a petíció mögött nemcsak a zöld területek megóvása húzódott. Önnek mi a véleménye?

– Mindenki szereti a zöldet. Én is. A városnak azonban korszerű épületekre is szüksége van, amelyekben a lakosok jól fizető munkahelyeken dolgozhatnak anélkül, hogy utazniuk kelljen. Senkinek nem rovom fel, hogy aláírt egy olyan petíciót, ami több zöldet követel a belvárosban. Az viszont bosszant, hogy nem volt lehetőség egy alternatív megoldás felvázolására. A petíció szervezőinek motivációjáról nem akarok találgatni, de számomra világos, hogy akinek bérbe adandó ingatlanai vannak, az nem fog tapsolni, ha megjelenik a konkurencia a környéken. Megmondom világosan: a polgárok a zöld megóvása érdekében írták alá a petíciót, a petíció szervezői viszont egyszerűen tartottak a konkurenciától. Sokkal olcsóbb egy aláírásgyűjtés indítása, mint egy épület felújítása és környezetének rendbetétele. Az eredmény az, hogy egyhamar nem lesznek Komárom belvárosában energiahatékony, korszerű és zöld irodahelyiségek.

• Azért a Kertész utcába tervezett zöld irodaház másutt még felépülhet?

– Ez a konkrét terv kifejezetten az adott terület sajátosságainak, illetve az önkormányzat feltételeinek figyelembe vételével készült. Tartalmazta egy nagyon költséges mélygarázs építését is, 34 jármű számára. Ilyesmit egy külvárosi telken senki nem fog építeni. De nekem tetszenek az energiahatékony és modern tervezésű épületek, a zöld tetők, városunknak pedig szüksége van korszerű irodahelyiségekre. Vagyis továbbra is keresni fogom a megfelelő területet egy nem ugyanilyen, de hasonló épület számára.

Csaba Ádám

Kapcsolódó cikkeink:

Mi épüljön a piramis-épület előtt?
Munkahelyteremtő beruházás Komárom kapujában
Új lakóház a Klapka-lakótelepen
Tettlegességig fajult a benei petíció
Viva lakópark: csillapodnak a kedélyek

Top