Hiába kérték a lakosok petícióban az őrsújfalui postafiók megmaradását, hiába kérte ugyanezt Komárom vezetése, a Szlovák Posta mégis végleg bezárja a városrészben található fiókot, mely idén március óta nem működik. A posta ennek ellenére a szolgáltatások színvonalának javítását ígéri.
A Szlovák Posta felső vezetésével, többek között Martin Ľupták vezérigazgatóval tárgyalt Keszegh Béla, Komárom polgármestere, illetve Molnár Marian, a városrész képviselője. A téma az őrsújfalui postafiók sorsa volt – megmentése érdekében korábban a képviselő petíciót is indított, amit közel ezren írtak alá.
A posta eleinte csak átmeneti bezárásról beszélt, most viszont kiderült, nem fogják újranyitni az őrsújfalui fiókot. Ezt azzal indokolják, hogy országszerte megszüntetik azokat a fiókokat, melyeknek alacsony a kihasználtságuk, az őrsújfaluit is beleértve. A posta szerint a szlovákiai települések felében egyáltalán nincs postafiók és ott is zavartalan a szolgáltatás – áll a komáromi városi hivatal közleményében.
Mindamellett az összes szolgáltatást biztosítani fogják Őrsújfalun is, azonban a terepen dolgozó postások segítségével. Szükség esetén, indokolt esetben akár a nyugdíjakat is házhoz viszik, de más szolgáltatásokat is lehet kérni a postáson keresztül. A város azt kérte, a posta létesítsen egy ún. Balíkoboxot a városrészben, ami nem csupán csomagok fogadására alkalmas, de számlákat is ki lehet fizetni segítségével. A posta ígéretet tett arra, hogy kétnyelvű tájékoztatókon pontos információkat kapnak az őrsújfaluiak azzal kapcsolatban, hogy az egyes szolgáltatásokat a jövőben miként tudják igénybe venni a postások közreműködésével, illetve más módokon. Azt is kijelentették, folyamatosan egyeztetnek majd annak érdekében, hogy a postai szolgáltatások színvonala ne csökkenjen, sőt, inkább javuljon és közelebb kerüljenek az emberekhez.
Keszegh Béla kezdeményezésére a posta képviselete ígértet tett arra is, hogy a megmaradt három városi postafiókokban bővíteni fogják a kétnyelvűséget – ezzel is jelezve ügyfélközpontú hozzáállásukat.
d
Kapcsolódó cikkeink:
Nem tudni, meddig marad zárva a posta
Petíció az őrsújfalusi posta megmentéséért