Beköltözhet a röplabdaklub a röpicsarnokba

Komárom. A Rieker UJS röplabdaklub kaphatja bérbe a korábbi röplabdacsarnokot, amelyet saját forrásból felújítana. A bérbeadás szándékáról legutóbbi ülésükön döntöttek a városi képviselők. Napirenden volt a birkózócsarnok sorsa is.

A komáromi röplabdaklub, melynek felnőtt férficsapata idén országos bajnoki címet szerzett, kérvényezte, hogy a város 30 évre adja bérbe nekik a korábbi röplabdacsarnokot, mely a Várút utca 10. alatt helyezkedik el. A rossz állapotban lévő ingatlant jelenleg két kisebb sportegyesület használja: itt edzenek a Strongman klub erősemberei, illetve a Wasabi Kyokushin Karate Team sportolói.

Kovács Dávid a sportbizottság nevében elmondta, a két kis klub eddig jelképes összegért bérelte a csarnokot, mégpedig azért, mert az épület rendkívül rossz állapotban van, ők pedig igyekeztek legalább valamilyen szinten karbantartani. Most viszont lehetőség nyílik arra, hogy a röplabdaklub teljes körűen felújítsa saját forrásból, ami a városnak és a klubnak is előnyös lenne. Mint mondta, a két kis egyesülettel is tárgyalt a jövőről, és azt kérték az önkormányzattól, segítsenek nekik új helyet találni, ahol edzhetnek – esetleg helyet biztosítani számukra a megújuló röplabdacsarnokban.

A nyár folyamán ezt a kérdést meg kellene oldani, ugyanis a bérbeadásról szeptemberben döntenek végleg – múlt héten csak a szándékot hagyták jóvá a képviselők.

Más is sportolhat a „birkózócsarnokban“

Egy másik sportolási helyszín sorsa is napirenden volt a július 1-jei ülésen, mégpedig a Szabadság utcában található edzőteremé, amelyet eddig a komáromi birkózóklub használt. Az épületet nemrégiben teljesen felújították.

Kovács Dávid rámutatott, mivel a birkózóklubbal kötött bérleti szerződés lejárt, a sportbizottságban tárgyaltak a tornaterem további sorsáról, bevonva a klubot és a Comorra Servis városi céget is. Mint mondta, a komáromi birkózóklub az utóbbi évek során leépült, alig akadt birkózni vágyó gyerek, és csak nemrégtől próbálják újjáéleszteni tevékenységüket a klub új elnöke, Csóka Krisztián vezetésével.

Kompromisszumos megoldás körvonalazódik, mely szerint a tornaterem működtetését szeptember elsejétől átveszi a Comorra Servis – erre a képviselők is rábólintottak. A továbbiakban a városi cégtől bármilyen komáromi sportegyesület bérbe vehetné a tornatermet 6 euró/óra áron. A birkózóklub az időpontok választásánál előnyt élvezne a többi érdeklődővel szemben, ugyanakkor ezzel a rendszerrel mások is használhatnák az edzőtermet, hatékonyabbá válna a működése – vázolta a sportbizottság elnöke. Akár a röplabdacsarnokból távozni kényszerülő két kis egyesület valamelyike is helyet találhatna itt.

(csá)

Top