Szabadon bejárhatunk majd a központi erődbe?

Komárom. Hamarosan két, a turizmus fejlesztése szempontjából kulcsfontosságú fejlesztés valósul meg az észak-komáromi központi erődben egy határon átnyúló sikeres pályázatnak köszönhetően. Egyrészt egy új fogadóközpont épül, másrészt az új trafóállomásnak köszönhetően végre megoldódik az Öregvár és az Újvár energiaellátása, ami feltétele a további fejlődésnek. A projekt része a dél-komáromi Igmándi erőd fejlesztése is. Néhány éven belül megnyithatják a központi erődöt a nagyközönség előtt.

Több fejlesztés és felújítás is megvalósul a közeljövőben a központi erődben és környékén, nagyrészt sikeres pályázatok nyomán, kisebb részben városi fejlesztések eredményeként.

Ezek közül a legnagyobb volumenű az a másfél millió eurós összköltségű pályázat, mely az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretében valósul meg. A Pons Danubii EGTC közreműködésével menedzselt projekt vezető partnere Észak-Komárom, amely 1 millió eurót költhet a központi erőd vonzóbbá tételére, miközben a dél-komáromi Monostori Erőd közhasznú társaság félmillió euró értékben az Igmándi erődöt fejlesztheti.

Már tavaly beszámoltunk az UNESCO kulturális világörökség várományos listáján is szereplő komáromi erődrendszert érintő sikeres pályázatról, múlt héten azonban további részletekről is tájékoztatott Ozimy Andrej, a városi hivatal műemlékvédelmi és idegenforgalmi referense, a projekt menedzsere, Somogyiné Szili Nóra, a Monostori Erőd kulturális és turisztikai igazgatója, valamint Keszegh Béla, Észak-Komárom polgármestere.

Fogadóközpont, trafóállomás

A központi erődben elsősorban az Újvárat érintik a fejlesztések és felújítások. A kaszárnyaépület két éve megújult kapuja mellett egy információs fogadóközpontot alakítanak ki, az erődbe látogatók itt kezdhetik meg a vársétát. Négy helyiséget újítanak fel teljesen: létrehoznak egy pénztárat, egy idegenvezetői irodát, ahol információs anyagokat és szuveníreket kínálnak majd, továbbá toaletteteket is építenek a turisták és a személyzet számára – valójában egy hasonló teret alakítanak ki, mint amilyet a dél-komáromi Monostori Erődből már ismerhetünk.

Itt alakítják ki a fogadóközpontot

Bár nem látványos, mégis nagyon lényeges, hogy egy új trafóállomás is létesül, ami végre megoldja az Újvár és az Öregvár energiaellátását. Ez alapfeltétele annak, hogy további szolgáltatásokkal bővüljön a központi erőd, más tevékenységek, oda illő turisztikai vállalkozások is megtelepedhessenek a történelmi falak között. Ezenkívül teljesen megújul a kaszárnyaépület homlokzata egy 150 méteres szakaszon, a kaszárnyabejárat Lipót-kapu felőli oldalán.

A laktanya mentén régészeti kutatás zajlik majd, melynek eredményeit figyelembe véve készülnek el az épület környékének helyreállítási tervei. Az Öregvár kéményeinek és szellőzőnyílásainak felújításával, valamint az invazív növényzet eltávolításával az erőd sáncai is hozzáférhetővé válnak a látogatók számára. Elkészül továbbá a központi erőd kézzel festett térképe és modellje. Ozimy Andrej közölte, készül egy erődöket bemutató videó is, továbbá a 360°-os térképezésnek köszönhetően a központi erőd és az Igmándi erőd virtuálisan bejárhatóvá válik.

Megújul az épület homlokzata 150 méteres szakaszon

Félmillió az Igmándi erődre

Somogyiné Szili Nóra elmondta, az Igmándi erődben megújul a meglévő kiállító- és fogadótér, az irodák, mosdók, valamint egy meleg ételeket kínáló étterem is létesül. Mindez elősegíti, hogy az Igmándi erőd egy olyan helyszínné váljék, amely különböző rendezvényeknek adhat otthont. Ez már csak azért is lényeges, mert az erődrendszer dél-komáromi elemei közül az Igmándi erőd a város szívében található, így a lakosok számára a legkényelmesebben érhető el. A projekt keretében az erőd homlokzatát is megtisztítják, valamint a környékét is rendbe teszik, parkosítják.

A határon átnyúló projekt összköltsége 1,5 millió euró. Az Európai Régiófejlesztési Alapból közel 1,3 millió eurós támogatást merítenek a partnerek, miközben az állami társfinanszírozás mértéke 10 százalék, az önrész pedig 5 százalék. Az építkezési munkálatok várhatóan 2022 tavaszán kezdődnek meg, legkésőbb 2023 májusáig kell megvalósítani a projektet.

Tetőfelújítás, szabadulószoba

Keszegh Béla polgármester emlékeztetett, további fejlesztések is zajlanak. Az elmúlt 5 évben szakaszosan újították fel a kaszárnyaépület tetőzetét, az év végéig pedig a még hátralévő, Duna felőli épületszárny teteje is megújul, miután a város sikerrel pályázott a szlovák kulturális minisztériumhoz, és 565 ezer eurót nyert el erre a célra. Vagyis hamarosan az egész kaszárnyaépület új tetőzet alá kerül.

Folyamatban van egy szabadulószoba kialakítása a majdani fogadóközpont szomszédságában. Ez nemcsak a turistáknak, hanem a komáromiaknak is érdekes szórakozási lehetőséget kínál majd. A szabadulószoba a boszorkányüldözés tematikáját dolgozza fel.

Folyamatban van a szabadulószoba kialakítása

Megújul a Lipót-kapuhoz vezető út – nagyobbrészt új aszfaltburkolatot kap, de az erőd előtti részt korhű, történelmi kövekkel rakják ki. A városi rendőrség és az egyetem főépülete közti járdát nemrég már felújították, hamarosan az Egressy Béni Városi Művelődési Központ előtti járda is megújul. Egy okospadot is kihelyeznek a Lipót-kapu közelébe, mely ingyenes internetes hozzáférést biztosít és mobileszközök töltésére is lehetőséget kínál.

Sörfőzde és városi rendőrség

A közeljövőben egy kézműves sörfőzde is elkezdheti működését a várban. Szeptemberben a képviselők ugyanis jóváhagyták a Stará pevnosť nonprofit szervezet kérvényét, mely szerint bérbe veszik a kaszárnyaépület néhány helyiségét, hogy ott a Kamarum Kft. kézműves söröket gyártson. Mint korábban írtuk, a Kamarum márkájú sörök egyes fajtáit a régió neves személyiségeiről neveznék el, a pilzeni típusú 12-es világos sörük például Klapka György tábornok nevét viseli majd. A látványsörfőzde beindítása után a várba látogató turistacsoportokat fogadnák, ám a távlati céljuk az, hogy bárki bármikor szabadon bejöhessen és elfogyaszthasson egy helyi kézműves sört.

Keszegh Béla hangsúlyozta, a város is azt szeretné, ha minél több turistacsalogató látványosság és tevékenység költözne a központi erődbe, és megnyithatnák az erőd területét a nyilvánosság előtt. Ennek még egy nagyon fontos feltétele van, mégpedig a biztonság garantálása. Sajnos a mai napig előfordul, hogy az éjszaka folyamán tolvajok garázdálkodnak az erőd falai között, azonban ha a városi rendőrség beköltözne a vár falai közé, az orvosolná ezt a problémát is, sőt, a központi erődöt – vagy legalább a nagyobb részét – szabadon látogathatóvá tehetnék. A polgármester közölte, keresik a megfelelő helyet a városi rendőrállomás számára.

(csaba)

Kapcsolódó cikkeink:

Amikor szovjetek éltek a várban
Világhírű szobrok a megújult Csillagerődben
Komáromi sört főzhetnek a várban
Magyar segítséggel újulhat meg az erőd is

Top