Így szabályozzák a szemétdíjat Gútán

Egyhangúlag hagyta jóvá az önkormányzat azt az általános érvényű rendeletet, amely a 2022-re vonatkozó szemétdíj nagyságát is tartalmazza. Egy hosszú folyamat lezárását jelenti ez a hulladékgazdálkodás megreformálása terén a városban, amelytől igazságosabb elszámolást, az osztályozási kedv növekedését, kevesebb háztartási hulladékot, valamint hatékonyabb forráskihasználást remélnek.

Az elfogadott rendelet értelmében a szemétdíj egy személyre egységesen 25,55 euró lesz, a nyugdíjasok és tartósan egészségkárosodottak részére pedig 16,82 – de lesznek akik az év végi elszámoláskor ebből az összegből visszakapnak, mások pedig már év közben is ráfizethetnek.

Idén és tavaly is ennyi volt a díj, jövőre viszont komoly változások lesznek az elszámolást illetően. Azok számára, akik chippel ellátott kukákkal rendelkeznek, és számukra pontosan mérni lehet a kitermelt háztartási hulladék mennyiségét, két részből áll ez a díj: egy fix átalánydíjból, ami 12,50 euró (nyugdíjasok és egészségkárosodottak számára 6 euró), valamint mozgó részből. Ez utóbbi kilogrammonként 10 cent, tehát éves szinten – 130 kilogramm átlagos szemétmennyiséget alapul véve – további 13,05 euró. A mozgó rész mindenki számára egységes, 0,10 euró/kg.

A mennyiségalapú mérésnek köszönhetően, amelyhez az elmúlt hónapokban már megteremtették a műszaki feltételeket, napra pontosan nyomon tudják majd követni, hogy egy-egy háztartásból mennyi szemét került a kukába, fél év elteltével erről tájékoztatást is küldenek a lakosoknak. Azokra, akik kirívóan sok szemetet helyeznek a kukákba, és hamarább kimerítik a 130 kilogrammos keretet, már év közben újabb díjat ró ki a hivatal. Jól járnak viszont, akik következetesen osztályoznak, és valóban csak a konyhai vegyes hulladékot rakják a chipelt kukákba. Ők várhatón nem érik el a 130 kg-os határt, így 2023 elején visszakapnak a befizetett összegből, annak arányában, amennyivel kevesebb szemetet produkáltak. Azon tömbházak esetében, ahol már vannak zárt kukatározók, az adott lakótömbben élő személyekre számolják szét a kukákban elhelyezett szemétmennyiséget. Ahol nincsenek zárt kukatározók, 25,55 eurós éves átalánydíjat fizetnek a lakosok.

Finta Zoltán, a városi hivatal vezetője lapunknak elmondta, a lakosok 84 százaléka – beleértve a zárt kukatárolókkal rendelkező tömbházakban élőket – és valamennyi vállalkozó chipelt kukákba helyezheti már a háztartási hulladékot. Reményei szerint az új rendszernek köszönhetően tisztább lesz a város, kevesebb lesz a szemét, igazságosabb a teherviselés és fenntartható a hulladékgazdálkodás. Gúta ezzel az új modellel úttörőnek számít nemcsak a régióban, hanem országos viszonylatban is. Horváth Árpád polgármester rámutatott, több év munkájával, sikeres pályázatokkal, fejlesztésekkel jutottak el idáig, de hogy mennyire válik be az új rendszer, a gyakorlat mutatja meg. A város az elkövetkező hetekben a korábbinál is nagyobb tájékoztató kampányt indít, a siker ugyanis most már elsősorban a lakosok hozzáállásán múlik.

(vkm)

Kapcsolódó cikkeink:
Gútán jól jár, aki szeparál
Mennyiségalapú szemtédíjat vezetnek be Gútán
Elkészült az új gyűjtőudvar
Hogy ne lepjen el a szemét!

Top