Megalakult a Szövetség komáromi szervezete

Megalakult a magyar egységpárt, a Szövetség komáromi helyi szervezete. Iván Tamást választották meg helyi elnöknek.

A három elődpárt – Magyar Közösség Pártja, Híd, Összefogás – helyi politikusai múlt szerdán megtartották a Szövetség komáromi szervezetének alakuló gyűlését, egyúttal megválasztották az alapszervezet vezetését.

Iván Tamás lett az elnök, Andruskó Imre és Marcinkó Adrián az alelnökök. A helyi szervezet elnökségében további 9 személy foglal helyet: Brinzík Angéla, Brinzík László, Farkas Attila, Nagy György, Szüllő Béla, Dubány Imre, Héder Ágnes, Bauer Ildikó és Orosz Örs.

„Történelmi pillanathoz érkeztünk azzal, hogy 1998 után újra egységes a magyar politikai képviselet. Komárom mindig is meghatározó szerepet vállalt a felvidéki magyar politika alakulásában, ezért is örülök, hogy itt is egységet tudtunk mutatni – nyilatkozta Iván Tamás. – Hiszem, hogy sokkal több dolog köt össze minket, mint ami esetleg elválaszt. Együtt sokkal erősebbek vagyunk, mint külön-külön. Nehéz feladat áll előttünk, magunkat és a választóinkat is fel kell készítenünk az őszi megyei és helyhatósági választásokra. Fontos, hogy Komáromnak legyenek képviselői a megyei önkormányzat közgyűlésében, akik a város érdekeiért szállnak síkra. Bízom benne, hogy minél hamarabb összeszokott csapattá válunk, és hatékonyan tudunk együtt dolgozni a város javára. Jó úton indultunk el, mindenkinek köszönöm a bizalmat!“

(cs)

Top