Közel 2 millió euróra pályázik Komárom

Összesen 5 különböző pályázatot nyújt be a város a közeljövőben, többek között a Komenský Alapiskola épületegyüttesének külső szigetelésére – energiahatékonyságának növelésére –, vagy éppen a Harcsásra vezető út felújítására. Ha bármelyik projekt sikerrel jár, a városnak önrésszel kell hozzájárulnia a költségekhez – ezt minden esetben jóváhagyták a képviselők.

Az öt pályázat közül kettőt a környezetvédelmi minisztériumhoz nyújt be Komárom. Az egyikben a városi rendőrség Várút melletti épülete, a másikban a Komenský Alapiskola épülete energiahatékonyságának növelésére pályázik az önkormányzat. A rendőrség épülete esetében 162 ezer eurónyi támogatást (az önrész 8 500 euró), a szlovák alapiskolánál csaknem 1 millió eurónyi pénzügyi hozzájárulást (plusz 51 ezer eurós önrész) kérvényeznek. Ha a pályázatok sikerrel járnak, nemcsak szigetelik az épületeket és a tetőteret, hanem az ablakokat és ajtókat is újakra cserélik, továbbá korszerűsítik a fűtést és a szellőzőrendszert – derül ki a határozatból.

Komárom a Harcsásra vezető út felújítására is szeretne elnyerni 440 ezer eurót a belügyminisztérium által meghirdetett egyik pályázaton. Siker esetén a Vág-híd lábától a többségében romák lakta szociális lakótömbökig újulna meg az útszakasz – a program keretében ugyanis csak olyan útszakaszok felújítására lehet támogatást kérni, amelyek a roma közösség életkörnyezetének javítását célozzák. A városnak itt 23 ezer euróval kellene hozzájárulni a költségekhez.

A környezetvédelmi alapból 200 ezer eurót merítene a város. Ebből egy multifunkciós járművet vásárolna, amely utcaseprésre és az úttest öntözésére is alkalmas. Itt 56 ezer euró lenne Komárom önrésze, amennyiben a pályázat sikeres lesz.

Ötödjére pedig a közlekedési minisztérium által meghirdetett pályázatba is bekapcsolódik az önkormányzat, hogy 30 ezer eurós támogatásból, 1500 eurós önrész mellett kerékpártárolókat és állványokat építsen mind a hat városi fenntartású alapiskola területén. Összesen 236 bringaparkoló létesülne így, ami kulturáltabbá tenné, egyúttal elősegíthetné a kerékpáros közlekedést az iskolákba.

(csá)

Top