Aggasztja-e a háború? Ír-e még új könyvet? Vezet-e még városnéző csoportokat? Mik voltak a hobbijai? Ezeket a kérdéseket is feltettük a 80. születésnapját március 24-én ünneplő Mácza Mihály történésznek.

• Milyen állapotban, egészségben, hangulatban várja a születésnapját?

– Egészségileg jól vagyok, jó a hangulatom. Már érzem az öregséget. Néha nem jutnak már eszembe részletek, apróságok a múltból. Ez a korral jár, de nagyjából megvagyok.

• A szomszédban zajló orosz–ukrán háború sem zavarja?

– Nem nagyon figyelem. Mit tehetek ellene? Ki kell kapcsolni azt, amit úgysem tudunk befolyásolni. Minek foglalkozzunk vele?

• Több évforduló is összejött az idén a születésnapja mellett. Ötven éves a Komáromi Múzeumbarátok Köre és húsz éve, 2002-ben nyugdíjazták, bár valódi nyugdíjas csupán 2015-ben lett. Mintha várta volna, hogy nyugdíjba menjen, annyit írt azóta.

– Fejből már nem mondom el, mit alkottam, de tényleg sokat dolgoztam. Amíg a múzeum állandó munkatársa voltam, lekötötte az időm nagy részét, amikor ez megszűnt, azt csináltam, amit tudtam. (mosolyog)

• Sok könyve közül a Komáromi anziksz – Várostörténeti barangolások című könyve már a harmadik kiadásnál tart. Az embereket érdekli a hely, ahol élnek.

– Ez így van, az embereket érdekli a helytörténet, mert kötődik az ősökhöz, a múltjukhoz, a jelenükhöz, a családhoz. Ez érdekes szokott lenni széles rétegeknek, nem egyszerűen csak történelem, hanem az ő történelmük része is.

• Kassán született, Szepsiben élt. Miért döntött annak idején Komárom mellett?

– Itt volt hely a múzeumban, el kellett helyezkednem az egyetem elvégzése után. Így kerültem ide. Nem mindig történelemmel foglalkoztam, népművelő is voltam a Csemadok Központi Bizottságán. A közért működtem, ez volt a lényeg.

• Mi fogta meg a múzeum miliőjében?

– A múzeum a múlttal foglalkozik, a múlt pedig mindig érdekelt. Ezen a tájon rendszerek, kormányok, államhatárok változtak, és ez megfogott, érdekesnek tartottam ezzel foglalkozni. A történelmet adatokkal alá kell támasztani, ahhoz kutatni kell. Rengeteget olvastam. Néha meglepődtem, mert a kezembe kerültek kisebb kiadványok, amelyek ennek a múltnak egy-egy szeletét dolgozták fel. Mindig örültem, ha ilyenhez jutottam, és újabb adatokat tudtam meg.

• A város életéből is kivette részét, hiszen Komárom alpolgármestere volt. Jó élni ebben a mostani városban?

– Nem érzek sok mindent zavarónak benne. Az egy kicsit zavar, hogy részben megváltozott a lakosság nyelvezete. De Komáromban nincs nagy baj, itt még otthon érezheti magát az ember.

• Híres városnéző sétákat vezetett.

– Ezt már néhány éve nem csinálom. Egészségügyi okok jöttek közbe. Szerettem átadni, amit sikerült megtudnom a város múltjából, hogy mások is tudják, úgy, ahogy valóban volt.

• Annak örül, hogy van kinek átadnia a stafétabotot a múzeumban?

– Örülök, különösen Galo Vilmosnak, aki egy főnyeremény a múzeumnak. Szakszerű és tud. Megfelelő ember a megfelelő helyen.

• Nem nyaggatják a fiatalok, hogy valamit adjon át a tudásból, amit évtizedeken keresztül megszerzett tapasztalataiból?

– Ők már elboldogulnak. Ügyesek, felvértezettek. Rövidebb úton és velősebben jutnak adatokhoz, mint mi annak idején. A modern technika segítségével sok mindent meg lehet oldani, amit régen verejtékes munkával kellett kikeresni a poros iratok közül.

• Otthon mivel foglalkozik?

– Néha elkap a felbuzdulás, és akkor foglalkozom ezzel-azzal. Volt egy kertem Kabátfalun, tele zöldséggel, gyümölccsel, de már azt is feladtam. Nyolcvanhoz közeledve az ember fizikailag nem olyan, mint korábban.

• Szőlője nem volt? Mert úgy tudom, szereti a jó bort.

– A szőlő sok és rendszeres gondoskodást igényel. Volt pár tőke, de nem abból a bor. Kedvencem az olaszrizling. Az egy egyszerű borocska. És a Tokaji!

• Volt hobbija?

– Versenyszerűen sakkoztam, méghozzá elég jól. Volt itt egy sakk-klub, a kerületen belül jártunk versenyekre. A gondolkodást és a társaságot szerettem a sakkban. És ott volt az éneklés! Valamikor az Ifjú Szivek énekkarában, majd több évtizeden át a Concordia Vegyes Karban énekeltem. Az éneklést néhány éve hagytam abba. A kórus is remek társaság volt.

• Születésnapjait megünnepelte?

– Csak szűk családi körben. Most többen leszünk, talán tízen, a család és a barátok.

• Írói életművét lezárta a 2019-ben a Pro Museum Könyvek sorozatban megjelent Életem emlékcserepei című önéletrajzi kötettel?

– Azt hiszem, igen. Lehet, hogy lesznek kisebb írásaim. Átfogó nagyobb publikációt nem tervezek. Elég volt.

• Mit kíván magának a nyolcvanadik születésnapjára?

– Egészséget. A múzeumnak kívánnék minél szebb jövőt, minél jobb munkatársakat, hogy ne maradjon félbe, amit mi elkezdtünk.

• A nyolcvanas szép, kerek szám. Pályája is ilyen kerek volt?

– Ahogy az ember öregszik, lassan eltűnik a semmiben. Ami pedig a gondolkodást illeti, az egykori hegyből előbb domb, végül síkság lesz.

Bárány János,
fotó: a szerző

Kapcsolódó cikkeink:
Trianon 100: egy igazságtalan döntés Komáromból nézve