Ifjúságfalva. Ötven éve a madártartás a hobbija a helyi Telekes István zootechnikusnak. Ötévesen kapott két zebrapintyet, és ezzel, ahogy mondja, minden eldőlt. Szereti, tiszteli az állatokat, ám túlzónak érzi a hatóságok által hozott mostani bürokratikus állatvédelmi előírásokat.

Házuk udvarán ülünk le, gyöngytyúkok és kacsák koncertje a háttérben, mögöttünk egy ara papagáj ül tágas ketrecében. „Az egyik legnagyobb veszteségünk volt, amikor elpusztult mellőle a tojó, mielőtt éppen tojásokat tojt volna” – jegyzi meg 55 éves vendéglátónk, és kiemeli, hobbiból tartja a papagájokat, majd egy nagy táskára mutat: abban vannak a madarak papírjai. 1995-ben Szlovákia is tagja lett a CITES nemzetközi állatvédelmi szervezetnek, azóta valamennyi papagájt be kell jelenteni a hatósági nyilvántartóba.

Johny, az első, Jenny, a beszélő papagáj

Telekes István 1989-ben kezdett magasabb szinten madarakkal foglalkozni. Most kilencven papagáj él a külön számukra épített tágas épületben.

„Johny volt itt a legelső lakó – meséli az egyik ketrec előtt, kezében sárga almát tartva – Nyolcvankilencben egy régi madarászbarátomnál láttam meg a fehér kakadut, hosszasan kellett győzködnöm, hogy eladja, 35 ezer koronába került. A párját is abban az évben hoztam. Ők a leghangosabb madarak itt, teliholdkor egész éjjel hangosan rikácsolnak.”

Lili és Zazu édel papagájok ketrecénél megint megáll. „Ő már a második Lili, az első elpusztult. Aki madarakkal foglalkozik, készüljön fel a veszteségekre is. Magyarországról hoztuk, akárcsak a párját, akit mindig Zazunak hívunk. A többi papagájnak nincs neve” – közli.

A szürke jákó papagájok az állomány bajnokai. Hároméves gyermek szintjére is eljutnak gondolkodásban és beszédben, tíz ilyen van Telekesék portáján. „A legnagyobb intelligenciával rendelkező papagájaink. A családtagok hangján utánozzák a beszédet, bár idegen előtt ritkán szólalnak meg. 600-800 euró az értékük” – tudatja Telekes István, és a konyhaablak alatt egy hatalmas kalitkában magát illegető Jenny, a háziasszony papagája, ott-tartózkodásunk alatt valóban végig hallgat.

Negyedévre 1000 euró

Amíg a gyönyörű piros, sárga, zöld, kék papagájokban gyönyörködöm, figyelem a lábaimnál ólálkodó Rockyt, a németjuhászt és Démont, a pattardale terriert. Azon tűnődöm, mit esznek a papagájok. „Az összes gyümölcsfélét érett, tiszta állapotban – fejti ki a szintén nagy állatbarát Telekes Bence végzős komáromi iparista és amatőr rockzenész. – A zöldségek közül a legszívesebben sárgarépát és cukorborsót. A tojás és a kemény sajt segíti megőrizni a kondíciójukat, a mogyoró, a dió, a köles is kedvelt csemegéjük. Az ara papagáj azonban mindent kér, amit az udvari asztalnál eszünk, legyen az kifli vagy kalács. Naponta egyszer kell őket etetni.”

Az eleség árára terelve a szót Telekes Istvántól megtudom, mintegy 1000 euró a negyedéves ellátásuk, annyi madarat adnak el, hogy az értük kapott pénz fedezze ezt a kiadást. „Ebből pénzt nem lehet csinálni. Tudok olyanokról, akik megpróbálták, nem sikerült nekik. Egyre kevesebben foglalkoznak vele a rengeteg papírmunka és a bármikor érkező ellenőrzés miatt. Ketten, hárman vagyunk a járásban. Nekem ez a szenvedélyem. Hiányozna, ha reggelente nem hallanám a papagájok hangját” – fogalmaz.

Telekeséknél a papagájok emlékét is tisztelik. Az előszobában ott áll az ara papagáj elhullott tojója – kitömve. Gyönyörű sárgák, kékek a tollai. Mintha élne.

Szél János,
fotó: a szerző