Februárban volt három éve, hogy nyolc ferences rendi szerzetes érkezett egy olaszországi kolostorból a Nagyszombati főegyházmegyébe. Egy esztendőt Ekelen, az ottani plébánián töltöttek. Ambrus és Lőrinc testvéreket 2019. december 8-án, a Szeplőtelen Fogantatás napján szentelte pappá Orosch János nagyszombati érsek. Közben új, fiatal barátok csatlakoztak hozzájuk Lengyelországból és Olaszországból. Most tizenegyen vannak az Angyalos Boldogasszony missziósai. Öten Ekelen maradtak, hatan Csicsón élnek, a templom melletti kolostorban.

Harangszóra érkezem. A templom ajtaja nyitva áll. Néhány percig gyönyörködöm az oltárnál lévő csodálatos freskóban. Tekintetemmel átfutom a templom két falán a kálvária stációit, azután megszaporázom a lépteimet. Odapillantok Nepomuki Szent János szobrára a kerítés mögé. Canavesi Ambrus atya délután négy órára vár.

A lelkek megmentéséért imádkoznak

„Kálnoky Alajosnak köszönhető, hogy egy ilyen szép helyen beszélgethetünk – kínál hellyel a harmincas éveinek közepén járó, magyarul kiválóan beszélő Ambrus atya szerény irodája hatalmas asztalánál. – Amikor a gróf úr visszakapta az államtól az épületet, rögtön szerette volna, hogy legyen itt egy női rend, ahogy a kommunizmus előtt is volt. Sok-sok évig próbálkozott ezzel. Azután találkoztunk. Úgy kerültünk ide a testvérekkel, hogy megismerkedtünk egy Rómában tanuló szlovákiai pappal. A nagyszombati érsekségben dolgozott, és meghívott bennünket országába. Mi pedig nagy örömmel jöttünk a szlovákiai magyarok közé. Hatalmas köszönet a gróf úrnak.”

Látogatásomkor rajta kívül ketten vannak a kolostorban. A lengyel Atanáz atya, távúton tanul teológiát, általában Dunamocson, Búcson, Karván teljesít szolgálatot. Rafael atya Vietnámban született, a keresztényüldözés elől szökött Németországba. Kiváló festményeket fest. A további szerzetesek más faluban tartanak szentmisét, vagy külföldön vannak. „Csicsón én vagyok a plébános, Ekelen pedig a lengyel Lőrinc atya, akivel együtt szenteltek” – mondja. Más plébániákon is kisegítenek Dunamocson, Karván, Búcson, de Nagykeszin, Nemesócsán, Kolozsnémán is tartunk szentmiséket. Ha máshonnan is kérik a segítségüket, szívesen mennek bárhová. „Szerzetesként a legfőbb célunk, hogy imádkozzunk a lelkek megmentéséért. Ezért kell az emberek közé mennünk, amely feladatunk elvégzéséhez kegyelmet kell szereznünk Istentől, ez pedig csak az imádság által lehetséges. Amint Assisi Ferenc is cselekedett” – teszi elém a forró vízzel teli kancsót Ambrus atya és lecsavarja a Nescafé-doboz fedelét.

Ébresztő hajnali fél háromkor

A kolostorban a plébániairodán kívül hat szoba van, egy ebédlő, konyha, könyvtár, és van egy nagy pince is. A templom és a kolostor között pedig van egy kápolna.

„Magunkra főzünk, így olykor vietnami, indiai ételek is az asztalra kerülnek, attól függően, melyik testvérünk a soros. De már alkalmazkodtunk a magyar étkezési szokásokhoz” – mondja a konyhában Ambrus atya. Ahogy a magyar nyelvhez is, jegyzem meg. „Ekelen egy tanító nénivel, Horváth Ambrus Zsuzsannával kezdtünk magyarul tanulni. Csallóközaranyosról jött hetente kétszer-háromszor Ekelre. Most az emberekkel beszélgetve, szentmisét tartva folytatjuk a nyelv elsajátítását. A prédikációinkat előre megírjuk, azután valaki mindig átnézi, korrektúrázza, mielőtt elmondjuk” – részletezi.

Az ebédlőasztalnál arról beszélgetünk, hogy a születésnapokat nem, csupán a névnapjaikat ünneplik. „Nem a rendes, hanem a felvett nevünk napján tartunk egy kis ünnepséget”. Majd napirendjüket vesszük át. „Éjjel fél háromkor felkelünk, és egy órán át imádkozunk. Ismét elmegyünk aludni. Hat órakor van az ébresztő, amit 2-2,5 óra imádság követ. Fél kilenckor megreggelizünk. Délelőtt dolgozunk, tanulunk, prédikációkat írunk, vagy a kolozsnémai öregotthonba megyek gyóntatni. Délután egy órakor van az ebéd, előtte kis imádság, utána két órát alszunk. Három órakor kelünk, egy kis imádság után pedig szentmisét tartunk a plébánián, majd mise következik a híveknek a templomban. Este hét órakor van vecsernye, szentségimádás, rózsafüzér. Nyolc órakor vacsorázunk, a napot befejező imával, kompletóriummal fejezzük be. Fél tízkor van lámpaoltás. Fő ünnepkor és vasárnap nincs éjszakai imádság, akkor reggel fél hatkor kelünk” – sorolja.

És hogy mi az az erő, ami segíti a szerzetest hajnali fél háromkor kelni? „Ávilai Szent Teréz mondta, hogy a szerzetesnek akkor kell imádkoznia, amikor senki sem imádkozik. Hogy folyamatos legyen az Isten dicsérete. Könnyebben lehet imádkozni éjszaka és reggel. Akkor még nincs aggódás. Napközben növekednek a gondok, szaporodnak a teendők. Az imádság úgy jó, ha üres a lelkünk, ha a Jóistenről és nem más dolgokról gondolkodunk olyankor” – jegyzi meg már a könyvtárban, ahol XIX. századi kötetek is sorakoznak a polcon.

Szűz Mária Lovagja

Miért járnak télen-nyáron mindenütt mezítláb? Szegezem neki a kérdést kilépve a hatalmas kertbe. „Assisi Szent Ferenc mindig mezítláb ment mindenhová. A ferences rend fő tulajdonsága a szegénység, próbáljunk szegények lenni a szegények között. Aki csak Istenért él, el kell hagynia minden mást. Az alázatosság jele, hogy mindig mezítláb járunk. Szent Ferenc is azt vallotta, közelebb kell lennünk a földhöz. A mi csuhánk szürke, de az igazi szerzetesi csuha barna színű, mint a föld. Azért hordunk szürke csuhát, hogy valamilyen módon megkülönböztessük magunkat a további ferencesektől. A csuhánkon, egy csodaérmén viseljük Szűz Máriát” – mutat csuhájára.

Azután arról mesél, hogy a ferencesek első kolostora Angyalos Boldogasszony kolostora volt, ott ringott a rend bölcsője. Az Angyalos Boldogasszony missziósai Máriás ferences lelkiségűek. „Biztosak vagyunk benne, hogy csak Szűz Mária segítségével tudjuk teljesíteni a feladatunkat az egyházban. Ferenc pápa is megszentelte most Ukrajnát és Szűz Mária szeplőtlen szívének ajánlotta. Szűz Mária az emberiség utolsó lehetősége, hogy visszaforduljunk Istenhez. Mi mindent Szűz Mária által, Szűz Máriáért akarunk csinálni” – tudatja. Szűz Mária Lovagja című újságjukra terelem a szót. 2021 júliusában kezdték kiadni, a mostani, márciusi már a kilencedik szám.

„Védőszentünk Szent Maximilián Kolbe, az auschwitzi vértanú. Az egész életét újságnyomtatásnak szentelte, próbált Máriás újságokat terjeszteni az egész világon, még Japánban is. Tavaly a pandémia alatt nehéz volt elérni személyesen az embereket. Eldöntöttük, hogy egy újság segítségével talán könnyebb lesz. Tavaly tavasszal eldöntöttük, hogy legyen egy ilyen lap, elkezdtük gyűjteni az anyagot, a tanító nénik segítettek, Dunaszerdahelyen nyomtatjuk. Amikor II. János Pál szentté avatta Maximilián Kolbét, az mondta, ő a nehéz idők védőszentje.

És hogy mit tart a mostani nehéz időkről? „Személyes véleményem, hogy a háború nagy isteni figyelmeztetés. Isten megbünteti az emberiséget, de nem azért, hogy elpusztítsa, hanem, hogy helyrehozza. Úgy menthetjük meg a lelkünket, hogy elsősorban hű keresztények leszünk. Ez nem bonyolult feladat. Ahogy a testünket tápláljuk minden nap, a lelkünket is táplálnunk kell. Alázatosan észre kell vennünk, hogy gyengék vagyunk, és nem tudunk jók lenni a Jóisten segítsége nélkül” – vallja Ambrus atya.

Nagypénteken keresztutat járnak

Ismét a plébániairoda nagy asztalánál ülünk, és a közelgő húsvétról beszélgetünk. Megjegyzem, a nagyhéten kerül ez a riport az olvasó elé (a Delta múlt heti, április 12-én megjelent számában jelent meg). „Az egész nagyböjt negyven napja felkészülési idő az ünnepre. A nagyhéten lehet látni, hogy mit tett Isten értünk. Nagypénteken keresztutat járunk. Fekete vasárnap letakarjuk a keresztet, nagypénteken pedig levesszük a keresztről a leplet. Nagyhéten látjuk, mennyit szenvedett Krisztus értünk, húsvétkor pedig azt láthatjuk, miért szenvedett. Azt kívánom, hogy mi is feltámadhassunk Jézussal. Az igazi feltámadás a világ végén lesz. A nagyböjtben vezekeltünk, böjtöltünk, szomorkodtunk. De utána örülünk Krisztussal, hogy feltámadt értünk!” – magyarázza.

Lát változást az embereknek a hithez való viszonyában, amióta itt tevékenykednek? – kérdezem már kifelé menet, a kolostor folyosóján Canavesi Ambrus atyát. „Hosszú lesz ez a folyamat. Csicsón úgy látjuk, hogy az emberek érdeklődnek a hit iránt. Egész nap nyitva tartjuk a templom ajtaját, bárki, bármikor bejöhet, csak este nyolckor zárjuk be. Az emberek keresik Istent. És ez nagyon jó jel” – teszi hozzá búcsúzóul.

Egy kis kolostor-történelem

A csicsói zárdát Kálnoky Adél grófnő építette 1889-ben, amit emléktábla hirdet a templomban. Nepomuki Szent János nevét viselő kolostor, leányiskola és óvoda kapott helyet benne, ahová Szent Vince rendi kedves nővéreket hozattak, helyüket az 1930-as évek elején a pozsonyi Irgalmas Nővérek rendje vette át. A nővéreknek az 1950-es évek elején el kellett hagyniuk Csicsót. A zárda 1950-től az új iskola felépítéséig az óvodának és az alapiskola 1. és 2. osztá-lyának adott otthon. Az 1980-as évek elején az épületet felújították, megfosztották szinte minden díszítő elemétől, szürkére vakolták, óvodai konyhát, ebédlőt építettek hozzá. 1983-ban a kisiskolásokat, a 2000-es években az óvodásokat az új iskolába költöztették. 1992 után, a törvényes tulajdonjog alapján, a Kálnoky család visszakapta az épületet, amely addigra romlásnak indult. Kálnoky Alajos gróf állagmegőrző munkálatokat végeztetett, kitisztíttatta, lezáratta az épületet, megjavíttatta a tetőt, az ereszcsatornát. 2019 őszén kezdődött és a következő évben befejeződött az épület teljes renoválása, átépítése, a szerzetesek otthonának kialakítása. A Kálnoky család ekkor az egész ingatlant ingyenesen a Nagyszombati főegyházmegyének ajándékozta és finanszírozta a felújítási munkálatok oroszlánrészét. Tavaly augusztus 14-én, Szent Maximilián Kolbe mártírhalálának 80. évfordulóján a felújított kolostort újraszentelték. Szent Maximilián Kolbe nemcsak a kolostor, hanem az ide érkezett Angyalos Boldogasszony missziósainak is a védőszentje lett.

Bárány János,
fotó: a szerző

(Riportunk a Delta április 12-i számában jelent meg.)