Sokan választottak magyar iskolát Komáromban

Hosszú évek óta nem fordult elő, hogy olyan sok jövendőbeli elsőst írassanak be a komáromi alapiskolákba, mint idén. Ugyanígy, a magyar iskolába íratott gyerekek száma is sokéves rekord – az elmúlt 16 évben nem volt példa hasonlóan magas számra.

A beiratkozási adatok alapján jövő szeptemberben 392 elsős kezdi meg tanulmányait valamelyik komáromi alapiskolában – tájékoztatta lapunkat a komáromi tanügyi hivatal. Ez 11 gyerekkel több, mint tavaly, és 53-mal haladja meg a 2020-as adatot. A négy magyar alapiskola valamelyikébe 256 iskolaköteles gyereket írattak be szüleik, míg szlovák iskolát 136 elsősnek választottak. Ez azt jelenti, hogy a gyerekek 65,3 százalékát magyar, 34,7 százalékát szlovák tannyelvű intézménybe íratták, ami nagyjából megfelel Komárom nemzetiségi arányainak – illetve a hivatalos adatokhoz képest még kedvezőnek is mondható magyar szempontból. A tavalyi népszámlálás szerint a komáromi népesség közel 54 százaléka elsődlegesen magyarnak, 31 százaléka pedig szlováknak vallotta magát, miközben a lakosok 13 százaléka semmilyen nemzetiségi adatot nem árult el magáról.

Komáromban már harmadik éve az Eötvös iskola a legnépszerűbb, idén azonban kiugróan sokan választották: a következő tanévet 94 elsőssel kezdik meg. A képzeletbeli dobogóra is két magyar tannyelvű intézmény került, a Munka Utcai Alapiskola 68 beíratott gyerekkel és a Jókai Mór Alapiskola 63 leendő elsőssel. A szlovák iskolák közül tavalyhoz hasonlóan a Rozmaring utcai iskolába íratták a legtöbb gyereket, 49-et. Tavalyhoz képest mindhárom szlovák iskolában némileg visszaesett a beíratottak száma.

A számokból ugyanakkor látszik, hogy az iskolák között viszonylag kiegyenlítetten alakult az elsősök létszáma. Fontos kiemelni, hogy a beiratkozási adatok minden évben némileg eltérnek a szeptemberben tanulmányaikat megkezdő gyerekek számától, hiszen előfordulnak halasztások, elkésett beíratások, illetve kettős beíratások is.

(cs)

Top