Szinte hangtalanul surran fel velem a lift a komáromi Semmelweis Egészségügyi Központ negyedik emeletére. A biokémiai és hematológiai laboratórium üvegfala mögött, a duruzsoló berendezések és a sürgölődő szakasszisztensek közt azonnal feltűnik a jubileumi, nyolcvanadik születésnapját ünneplő főorvosnő, Kochanová Ildikó, akinek legendás szakmai elhivatottságát és tudását két polgármester is elismeréssel díjazta, valamint beválogatták a Cseh- és Szlovák Köztársaság sikeres személyiségeit bemutató Britishpédia kiadványba is.

Egy pillanat – szabadkozik a kedves üdvözlés után –, csak még odaadom a kolléganőnek az eredményeket. Tőlünk ugyanis nem mehet ki egy eredmény sem, anélkül, hogy le ne ellenőrizném mielőtt lepecsételem. Átlagban napi 200-250 vérminta és 60-80 vizeletminta elemzését végezzük el. Késlekedni nem lehet, hiszen a laboratóriumi vizsgálatok eredménye nélkül szinte lehetetlen a pontos diagnózis felállítása. Nagyon oda kell figyelni. Hogy kizárjuk a minták esetleges összetévesztésének még a lehetőségét is, már egy jó évtizede a betegek vizsgálatkérő lapját és a hozzátartozó mintát is vonalkóddal jelöljük. Mi nem tévedhetünk, hiszen a betegek kezelési protokolljáról az általunk kiadott eredmények alapján döntenek az orvosok. Amennyiben a laborparaméterek közt olyan patológiás értékeket találok, ami daganatos megbetegedésre, esetleg a beteg életét veszélyeztető állapotra utalnak, azonnal felhívom a páciens kezelőorvosát. Ez nem egy bevett szokás, kizárólag én csinálom, de sok múlhat rajta. Például, ha túl magas vagy túl alacsony véralvadásszinttel találkozunk azoknál, akik Warfarint szednek, és sokan vannak ilyenek, akkor a gyógyszer adagolásán azonnal állítani kell. Szakértelem és lelkiismeretesség nélkül nem is lehet ezt a munkát végezni.

• Melyek azok a megbetegedések, amelyeket egyre gyakrabban mutatnak ki?

– Negyvenkilenc éve dolgozom laboratóriumban, és bizony azt látom, hogy egyre gyakrabban találkozunk a vérképző rendszer rosszindulatú megbetegedésére, leukémiára utaló magas fehérjeszámmal. A betegségek korai felismerésében nagy előrelépés, hogy ma már lehetőség van a tumormarkerek mérésére. Mi méh, petefészek, gyomor, máj, epevezeték, hasnyálmirigy, végbél és vastagbél, valamint prosztata onkomarkerek mérését végezzük. Sajnos a nőknél az emlőrák, a férfiaknál pedig a tüdő és a prosztata daganatos megbetegedésének száma folyamatosan emelkedik. Az emésztőrendszer daganatos megbetegedését jelző magas tumormarker pedig mindkét nemnél egyre többször ugrik ki. De nemcsak a súlyos megbetegedések száma emelkedik, hanem a pajzsmirigymegbetegedéseké is. Sok, nagyon sok korszerű laboratóriumi kivizsgálást végzünk, például mi kezdtük először mérni a Covid-19 vírus ellenanyagát a vérben, melynek köszönhetően az orvosok átfogó információt kaphatnak a páciensek egészségügyi állapotáról.

• A koronavírus-járvány mennyiben változtatta meg a munkájukat?

– Mi itt, a laboratóriumban teszteket nem végeztünk, azokat a városi rendőrségnél lévő mobilpontunkon végezték a kollégák. Ellenanyagszintet mértünk, valamint a betegek vérképének analízisét végeztük. Reggel hattól, mert akkor kezdődik a berendezések ellenőrzése, beállítása, kontrolja, hétkor pedig már megkapjuk az onkológiáról a kemoterápiára váró betegek vérmintáját, este hatig, megállás nélkül dolgoztunk. A hattagú kollektívánkból mindennap más valaki maradt itt túlórázni. A járvány időszakában ugyan a többi betegségről kevesebbet beszéltek, de attól még nem szűntek meg. Rengeteget dolgoztunk. Annak köszönhetően bírtuk ki ezeket a fáradtságos hónapokat, hogy mi egy nagy, összetartó családként működünk.

• A filmekben a kutatók szinte mindig mikroszkóp fölé görnyedve tanulmányozzák a tárgylemezeken lévő megfestett mintákat. Itt azonban csak különböző „csodagépeket” lát az ember. Nagyot változott a biokémia az elmúlt fél évszázadban?

– Nálunk mikroszkóp már nincs is. Pályám kezdetén, még a kórházi laboratóriumban, mi is mikroszkóppal dolgoztunk. Aztán, ahogy a világban, úgy az egészségügyben is felgyorsult a fejlődés. Eleinte kicsit szkeptikus voltam a különböző analizátorokkal szemben, de miután láttam, hogy rövid idő alatt maximálisan megbízható eredményt adnak, megváltozott a véleményem. Ma már ezek nélkül a korszerű berendezések nélkül el sem tudom képzelni a munkánkat.

• Annak idején miért pont ezt a szakterületet választotta?

– Alapiskolában nagyon megszerettem a kémiát és a biológiát. A jövőmet az egészségügyben képzeltem el, ahol segíthetek a rászorulóknak, a betegeknek. Szüleim, akik saját fodrász-borbély saját szalont vittek, nagy hangsúlyt fektettek a nevelésünkre, ami öt gyerek mellett nem volt könnyű. Biztattak, bátorítottak, támogattak minket. Miután a nyitrai egészségügyi szakközépiskolában klinikai szaklaboránsként kitüntetéssel leérettségiztem, a komáromi kórház biokémiai laboratóriumába kerültem. Egy év elteltével a főorvos úr azt javasolta, hogy folytassam a tanulmányaimat. 1967-ben vehettem át a pozsonyi Comenius Egyetem Orvostudományi Karán a gyermekorvosi diplomámat. Nagyon szerettem a kórház gyermekosztályán dolgozni, mert rajongok a gyerekekért. Miután azonban 1976-ban váratlanul elhunyt a laboratórium főorvosa, a kórház vezetősége megkért, hogy legalább fél évre, míg nem találnak valakit a megüresedett posztra, vegyem át az biokémiai részleg vezetését. Igent mondtam. Akkoriban a kórházi laboratórium technikai felszereltsége, még a hetvenes évekhez képest is, elavult volt. Főorvosként elértem, hogy, ha nem is egyik napról a másikra, de sikerült korszerűsítenünk az egész laboratóriumot. Közben letettem a szükséges szakvizsgákat is. Nyugdíjazásom után pedig hivatást nem, mert az számomra örök, csak munkahelyet váltottam.

• Április 22-én ünnepelte a 80-ik születésnapját. Soha nem érezte azt, hogy belefáradt a munkába?

– Nem, mert nekem ez nemcsak a munkám, hanem a szenvedélyem. Amíg szellemileg frissnek érzem magam, amíg fizikailag bírom, addig maradok. De nagyon erős bennem az önkontrol. Azt vallom, hogy az embernek tudnia kell időben, méltósággal visszavonulnia. Egyelőre bírom. Sőt, sokszor, még otthon is szakcikkeket olvasok. Szeretem követni a gyógyszerészet, az orvostudomány fejlődését, mert mindez hatással van a mi szakterületünkre is. Ha pedig elfáradok, akkor fogok egy jó könyvet, vagy el bíbelődők a több tucat orchideámmal. Hétvégék pedig igazi ünnepnapok. Legtöbbször ilyenkor tudok találkozni a fiammal (MUDr. Kochan Márió), aki a nyomdokaimba lépett és a komáromi kórház gyermekosztályának a főorvosa, a lányommal, aki a filozófiai tudományok doktora, és üzleti manager (PhDr. Annamária Kisová Kochanová) valamint a négy csodálatos és tehetséges unokámmal, akik közül ketten is az orvosi pályára készülnek. Valószínűleg a tanulás, és az orvosi pálya iránti vágyat a génjeinkben hordozzuk, mert családunkban már tizennégyen választották ezt a pályát. Csupán az bánt, hogy a férjem, aki önhibáján kívül egy tragikus autóbaleset áldozata lett, nem lehet velünk. De ezt elfogadva úgy érzem, kerek az életem, és boldog vagyok, hogy összetartó családunk van.

Janković Nóra