Egy eltűnt zsidó hitközség nyomában

Lakszakállas. Megült a csönd a falu zsidó temetőjében azon a májusi délelőttön, amikor már nyarat idézően, hétágra sütött a nap. A kövek mégis meséltek. Férfiakról, asszonyokról, gyermekekről. A néhai főutcán jobbra álló Weisman vegyesboltról, a falu első üzletéről. Egy fiatalember és maroknyi csapata szólaltatták meg a köveket.

„Az idősebbek mesélték, hogy gyermekként sokszor szedtek itt csipkebogyót és játszottak. Később szemétdomb nőtt ki a területre. A hatvanötös árvíz még több hordalékot hozott és lassan betemette a szemét a néhai zsidó temetőt” – mondja Nagy H. Tamás helytörténész.

Nem említették a zsidó temetőt

Lakszakállas című helytörténeti könyve írásakor tűnődött el azon: létezhet zsidó temető, ha nincs hozzá zsidó közösség? „A helyi holocaustról faggattam idős embereket az előző, Megéltük a második nagy háborút című oral history gyűjtemény írásakor. Az volt az általános válasz, hogy még a háború előtt elköltöztek a zsidók a faluból. Nekem már akkor feltűnt, hogy itt valami nincs rendben. Amikor öt éve, akkor még a Stylo et Gladio helytörténeti társulással, elkezdtük gyűjteni a Lakszakállas kötet anyagát, csak a zsidó temetőről nem találtunk semmit. A fellelhető hazai publikációkban sem írtak erről a helyről egy sort sem. Az interneten kutatva bukkantunk a Yad Vashem internetes adatbázisra, amelyet Izrael működtet. Beírtam falunk nevét, ráklikkeltem, és nem hittem a szememnek. Egy nevekkel, adatokkal, címekkel teli lista bukkant fel a község azon zsidó polgáraival, akik a holocaust éveiben veszítették életüket. Húsz név került elő, csupán egyhez volt fotó. Vajda László 1927-ben született és 1944-ben halt meg. Tizenhét évet élt” – nyel egy nagyot a fák hűvösében a helytörténész.

Egy sírkő 1831-ből

A felfedezett adatokat bemutatták Mayer Ferenc polgármesternek, aki egyetértett abban, hogy publikálni kell azokat, amit meg is tettek a közösségi médiában. Elhatározták, feltárják a néhai Lakszakállasi Izraelita Hitközség temetőjét. Előbb a komáromi, majd a dunaszerdahelyi zsidó hitközséghez, végül a Szlovákiai Zsidó Hitközségek Központi Szövetségéhez fordultak útmutatásért, segítségért. A központi szövetség látta el őket instrukcióval, mit tehetnek az ügyben. 2019 tavaszán hozzáláttak az elburjánzott aljnövényzet felszedéséhez, a szemétdomb eltakarításához. „Menet közben kialakult egy párbeszéd arról, milyen fontos, hogy ezt a temetőt feltárjuk, nyilvánosságra hozzuk, kapcsolatokat keressünk. Rengeteget segített Kornfeld Tibor, a Dunaszerdahelyi Zsidó Hitközség tavaly elhunyt elnöke és Ján Hevera független szakértő, aki a sírfeliratok lefordítása mellett a zsidó kultúrát is közelebb hozta hozzánk, az időközben megalakult Klapka György Helytörténeti Társaság tagjaihoz. Tizenkilenc sírhelyet sikerült azonosítani, néhányból csupán kődarabokat. Újabb sokk ért bennünket, amikor megtaláltunk egy 1831-ből származó sírkövet, mert azt jelenti, hogy már akkor éltek ebben a faluban zsidók” – sorolja Nagy H. Tamás, majd elmondja, arra is fény derült, miért ilyen kevés sírkő van a temetőben. „A szomszédok mesélték, akik figyelték ténykedésünket a területen, és fokozatosan nyíltak meg nekünk, hogy 1945-ben, amikor az oroszok Nagymegyer felé haladtak, az itteni kövekkel töltötték fel a harci járművek alá az utakat. A szomszédoktól tudjuk azt is, hogy volt egy bácsi, aki rendszeresen gondozta a sírköveket. Amikor meghalt, a gaz benőtte a területet” – jegyzi meg.

Átadás augusztusban

Az utóbbi két évben nehezen haladt a munka a temető megújítása közül. Hiába hirdettek közösségi munkát az interneten, nem sorakoztak kapáért, gereblyéért az emberek. A község vezetősége továbbra is kitartóan segített, rendszeresen kaszálták a füvet. A kerítés megépítése, ahogy a héber, magyar, szlovák, német nyelvű tábla mutatja az ajtó mellett, a kijevi székhelyű ESJF nonprofit szervezet támogatásával valósult meg tavaly év végén. „Novemberben kaptunk egy telefont Henrich Stern úrtól, a Szlovákiai Zsidó Hitközségek Központi Szövetsége munkatársától, hogy van anyagi fedezet a tereprendezésre és a kerítésre, ha december 31-ig befejezzük a munkálatokat. Mindent beleadtunk! Egy helyi kivitelező cég két markológéppel vonult fel, január elején elkészült a kerítés, január végére állt a kapu, amelyet egy érsekújvári cég gyártott le. Február végén kitört az orosz-ukrán háború. A kijevi alapítvány sokáig elérhetetlen volt. Most itt tartunk. A nyár elején még vár ránk egy utolsó tereprendezés. Ha sokan jönnének segíteni, hamar végeznénk. Augusztusban adjuk át a zsidó temetőt ” – fejti ki riportalanyunk.

Miért tűnt el a hitközség?

Nagy H. Tamás helytörténészt végig ez a kérdés foglalkoztatta. A választ egy véletlen hozta meg. „A Duna Menti Múzeumból előkerült egy irat, a Nyilaskeresztes Párt lakszakállasi szervezetének értekezleti meghívója 1944-ből. Rajta húsz név és a Nyilaskeresztes Párt lakszakállasi alapszervezetének pecsétje. Ez már a sokadik sokk volt ebben a történetben. A listán szereplők egyike még élt. Megpróbáltam megszólaltatni, de azt mondta, nem szeretne azokról a dolgokról beszélni. Ma már nem is tudna, nemrég elhunyt. Most azzal próbálkozunk, hogy felhívást teszünk közzé az interneten a hozzátartozókhoz, hátha nekik elárultak valamit. Nem a múlt háborgatása a célunk, hanem az, hogy kiderüljön az igazság, minél több részletet ismerhessünk meg a történelem ezen sötét korszakából. Annak nem szabad megtörténnie egy falu történetében, hogy ötven évre eltűnjön egy hitközség, amelyet csak egy véletlen internetes klikkelés állított ismét a fénybe” – néz a távolba Nagy H. Tamás.

Megült a csönd a falu zsidó temetőjében azon a májusi délelőttön, amikor már nyarat idézően, hétágra sütött a nap. Nem zárják a kaput. Reménykednek. Hátha egyszer majd az egyik sírkőnél ott áll valaki. Talán egy távoli hozzátartozó. Aki segít emlékezni.

Bárány János,
fotó: a szerző

Mesélő épületek: egy mikve és öt zsinagóga
Egy elfeledett tragédia emlékművéhez
Megfosztva és elüldözve
Trianon 100: egy igazságtalan döntés Komáromból nézve
Időgép: Komárom a világégés küszöbén

Top