Kezdődik az útfelújítás Komáromban és a régióban

Kis csúszással, de augusztus második hetében már valóban megkezdődik a Komárom és Gúta közötti útszakasz felújítása, emellett Komáromban is elkezdődik a nagy utcafelújítás augusztusban. Ezek önmagában örömteli hírek, ám egyben azt is jelentik, hogy forgalomkorlátozásokra kell felkészülni. Különösen a jövő év első felében lehetnek gondok, amikor a Vág-híd felújítása is megkezdődik, félpályás útlezárással.

Másfél éve derült ki, hogy Nyitra Megye Önkormányzata sikeresen pályázott a kezelésében lévő Komárom–Gúta útszakasz (II/573-as út) felújítására, mintegy 22,6 kilométer hosszúságban. A megye a beruházási és területfejlesztési minisztérium Integrált Regionális Operatív Programján (IROP) keresztül meghirdetett Európai Régiófejlesztési Alap (ERDF) pályázatán nyert el 3,8 millió euró támogatást, ezen felül 600 ezer euróval a saját kasszájából is hozzájárul a beruházás költségeihez – utóbbi összeget utólag hagyták jóvá a drágulás miatt.

Gúta határában kezdik

Az útfelújításra kiírt közbeszerzést megnyerő Metrostav DS társaság képviselője a múlt héten arról tájékoztatta a leginkább érintett települések, azaz Komárom, Keszegfalva és Gúta polgármestereit, hogy várhatóan augusztus 8-án kezdődnek a munkálatok, mégpedig Gúta külterületén. Fokozatosan haladnak majd Komárom irányába, november közepén azonban a téli időjárás miatt leállnak majd a felújítási munkákkal, és csak tavasszal folytatják. Valószínű, hogy a komáromi szakaszok is csak jövőre kerülnek sorra: a vasúti átkelőtől Gadóc felé új aszfaltburkolatot kap az úttest, azonban a II/573-as út komáromi részén – gyakorlatilag a Mezőgazdasági iskola utcájáról van szó – nem lesz burkolat-felújítás, csupán táblákat és biztonsági elemeket helyeznek ki. Ezt a szakaszt ugyanis nemrégiben már felújíttatta a megyei önkormányzat. Utoljára, valamikor 2023 áprilisa-májusa tájékán, a megyei út Gútán belüli részének felújítására kerül sor – végig a városon keresztül egészen a Kis-Dunán átívelő vashídig.

A projekt keretében kifejezett útszélesítésre nem kerül sor, mivel az úttest szélessége megfelel a normáknak. Az útszéleket azonban mindenhol tisztítják, megerősítik. Ugyanakkor a lohóti útszűkület megszüntetése, illetve a keszegfalvai 500 méteres szakasz szélesítése továbbra is indokolt lenne. Ezzel kapcsolatban Horváth Árpád, Gúta polgármestere – aki egyúttal megyei képviselő is – jelezte, a kérdéses szakaszokat érintő tulajdonjogi viszonyok rendezése folyamatban van, ezt követően pedig külön beruházás keretében szeretnék megoldani a problémákat, lehetőleg már jövőre. Hangsúlyozta ugyanakkor, a most kezdődő útfejlesztés így is nagy előrelépés a régió lakossága számára, a projekt egyik fő célja a közlekedésbiztonság növelése. „Több olyan helyre is szalagkorlát kerül, ahol eddig nem volt és a régieket is cserélik. A gyalogosátkelőket is megvilágítják, illetve további biztonsági elemek és közlekedési táblák kerülnek kihelyezésre. Kétszer 4-4 centiméteres új aszfaltréteg kerül majd az úttestre, ami a tervező szerint jóval tartósabb lesz az eddigi útfelületnél, jelentősen akadályozza majd a vályúk kialakulását“ – mondta el kérdésünkre a Szövetség régiós politikusa. Az útfelújítás szakaszonként, félpályás útlezárás mellett történik majd.

15 komáromi utca újul meg

Hamarosan Komáromon belül is több helyen lesznek részleges útlezárások, miután augusztus végén egyidejűleg több utca felújítása is megkezdődik. A képviselők idén áprilisban egy 5 millió eurós hitelkeretet hagytak jóvá, amelyből az önkormányzat 15 utca és útszakasz felújítását finanszírozhatja, beszállítói hitel formájában.

Keszegh Béla, Komárom polgármestere kérdésünkre elmondta, nemrégiben lezárult a közbeszerzés, melyet az Eurovia SK társaság nyert meg. Bár 6 vállalat is érdeklődött – kérte ki a közbeszerzéssel kapcsolatos teljes dokumentációt –, végül csak az említett társaság tett ajánlatot: csaknem 5 millió euróért (áfával) vállalta az utcák teljes körű felújítását. Ez nem tűnik túl olcsó ajánlatnak, hiszen tavasszal a város még 4 millió euróra becsülte a költségeket, ám az is tény, hogy az elszálló építőanyagárak mellett immár az energia- és üzemanyagárak is az egekben vannak.

A Határőr utcai parkolót és útszakaszt 2017-ben újították fel

A nyertes cég már ismert Komáromban, hiszen 2016/17-ben, amikor először került sor nagymértékű útfelújításra, ugyancsak ők nyerték a versenytárgyalást. Akkor bő egy év alatt 17 utca és hosszabb-rövidebb útszakasz újult meg 1,7 millió euróból, beleértve például az egyik legforgalmasabbnak számító Eötvös utcát is.

Ahogy 5 éve, most is 10 év alatt kell majd kifizetnie a városnak a költségeket, egyúttal a cég most is 10 éves garanciát vállal – derül ki a város és a kivitelező közötti szerződésből, amit múlt csütörtökön írtak alá a felek. Ez azt jelenti, hogy ha 10 év alatt úthibák keletkeznek a felújított utcákban, azokat a cég köteles kijavítani, a városnak nem kell erre költenie. Most is több régiós alvállalkozó kapcsolódik majd be a beruházásba.

Az Augusztus 29. utcával kezdik

Készült egy ütemterv is, amelynek finomhangolása még folyamatban van. Eszerint már augusztus végén megkezdődik az utcák felújítása, egyidűjeleg várhatóan három utcán dolgoznak majd. A következő 10 utca és útszakasz felújításával kezdik a munkát – ezeket a tervek szerint december végéig be is fejezik:

• Augusztus 29. utca (Singellő)
• Villanytelepi út Vág felőli szakasza (a csárdától a spiccig)
• Szent János utca a Temető sor egy szakaszával (VII-es lakótelep)
• Tó utca és Mély utca (parkolók is)
• Platánfa sor (Erzsébet sziget)
• Nárcisz utca (Őrsújfalu)
• Várút (a VMK épülete előtti szakasz)
• Barátság utca (a VII-es lakótelep felőli szakasz)
• Belső körút (a Sport utcától a Dohány utcáig)
• Esztergályos utca (I-es lakótelep)

Komvakos körforgalom csak tavasszal

Az ütemterv szerint a többi útszakasz rekonstrukciója is megkezdődik még az idén, sőt, egy kivételtől eltekintve december végére akár el is készülhetnek. A második szakaszba sorolt utcák:

• Duna utca (belváros)
• Belső körút, Villanytelepi út és Dohány utca kereszteződése
• Kertekalja utca (Őrsújfalu)
• Erdő utca (Singellő)

Az egyik legjobban várt, egyben legbonyolultabb fejlesztés befejezése sajnos mindenképpen átcsúszik a következő évre. Bár még az idén elkezdik, várhatóan csak 2023 májusára készül el az ún. komvakos körforgalom a Barátság utca és az E. B. Lukáč utca kereszteződésében. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján – illetve az építési cégek leterheltsége miatt – nem lenne meglepetés, ha néhány más útszakasz felújítása is késne a tervekhez képest.

Egy további útszakasz felújítására is sor kerül Komáromban, miután a város sikeresen pályázott a belügyminisztérium roma közösségek segítését célzó programja keretében. Ennek köszönhetően 460 ezer euróból újul meg egy 1,2 kilométeres útszakasz Harcsáson: a Vág-híd lábától a harcsási szociális lakásokig. Szélesítik az utat a jelenlegi 4 méterről 5,8 méterre, egy új, a szociális lakótömbökhöz vezető bekötőutat is kiépítenek. Ez az építkezés leghamarabb ősszel indulhat.

Félpályás útlezárások

Míg a Komáromon belüli utcák felújítása elsősorban a helyieknek jelenthet kellemetlenséget, a Gúta–Komárom útszakasz felújítása már az egész régió közlekedésében okozhat fennakadásokat, ezért az érintett települések polgármesterei a lakosok türelmét kérik. Utóbbi felújításnak 2023 júliusáig kell befejeződnie, miközben – jelen állás szerint – a komáromi Vág-híd teljes körű felújítása 2023 elején indul. Tehát valószínűleg lesznek olyan hónapok, amikor a hídon is korlátozzák a forgalmat félpályás útlezárással – nem kizárt, hogy a kamionokat is kitiltják egy időre –, és egyidejűleg Gúta felé is részleges lezárással kell szembenézniük az autósoknak. Ugyanakkor a Szlovák Útkezelő Vállalat nem jeleskedik a határidők betartásában, így az is lehet, hogy a híd rekonstrukciója csúszik, és csak azt követően kezdődik meg, hogy a Komárom–Gúta szakasz felújítása befejeződött.

Járdaújítási program

Néhány éve minden évben 150 ezer eurót költ a város járdák felújítására. Idén az összegből három járda újul meg.

A víztorony melletti parkban – a Ráckertben – gyakorlatilag be is fejeződtek a munkálatok, térkövekkel rakták ki az itteni járdákat. Ezáltal teljesen újjáépült a park az elmúlt néhány évben: előbb megtisztították a víztornyot, majd kivilágították, később szabadtéri fitneszpark létesült, aztán teqball asztalt, pingpongasztalt, új padokat, szemeteskukákat és bringaállványokat is kihelyeztek.

A napokban a Komáromi Kacz utcában is befejezték egy járdaszakasz felújítását, míg a Határőr utcában jelenleg is zajlanak a munkálatok. Az önkormányzat további négy járdaszakasz felújítását tervezi, ám ezekre csak jövőre kerül sor a Nap utcában, a Nádor utcában, a Duna rakparton és Őrsújfalun, a Kereszt utcában.

Csaba Ádám

Top