Ősszel újabb járványhullám várható

A nyár ugyan elfeledtette velünk a koronavírust és az ezzel járó kellemetlen korlátozásokat, ám a járványügyi szakemberek szerint a nyaralásból visszatérők, az új iskolai év indulása, valamint a rendezvények belső terekbe költözése együttesen újabb járványhullámot indít el szeptemberben. Bár egyelőre kérdéses, melyik vírusvariáns fertőz majd – illetve mennyire lesz tömeges az újabb hullám –, a mostani Covid-fertőzöttekre jellemzőek az influenzaszerű tünetek és a viszonylag enyhe lefolyású betegség. A komáromi kórházban pillanatnyilag 6 Covid-pozitív személyt kezelnek.

Ján Mikas országos tisztifőorvos szerint jelenleg jónak mondható a koronavírus terjedésével kapcsolatos helyzet országosan, ám szeptember első heteiben a fertőzések emelkedése várható. Ezért az egészségügyi szakértők azt ajánlják, az emberek továbbra is tartsák be az alapvető elővigyázatossági szabályokat, gyakran mossanak kezet, beleértve a fertőtlenítést, használjanak maszkot, a belső tereket rendszeresen szellőztessék, kerüljék a tömegrendezvényeket, illetve használják ki a védőoltás lehetőségét. „Nem célunk, hogy kötelező intézkedéseket hozzunk, inkább az ajánlások útját szeretnénk járni“ – jelentette ki Ján Mikas, hozzáfűzve, nem tervezik, hogy visszatérnek az OTP-rezsimhez, tehát olyan jellegű korlátozásokhoz, melyek az oltottak, teszteltek és gyógyultak kivételezett helyzetén alapulnak. Ehelyett inkább az egyének felelősségteljes hozzáállását szeretnék elérni.

Matej Mišík, az Egészségügyi Elemzések Intézetének igazgatója kiemelte, még kérdéses, hogy az őszi hullám során melyik vírusvariáns fertőz majd, ugyanakkor arra számítanak, hogy a megbetegedés tünetei a korábbiakhoz hasonlóak lesznek. A nyár folyamán egyébként július 20-án volt a legmagasabb a pozitív esetek száma, azóta a csökkenés, illetve stagnálás jellemző.

Hat covidos beteg fekszik a kórházban

Régiónkban stagnál a Covid-fertőzések száma. Jelenleg – múlt csütörtöki adatok szerint – 5 felnőtt beteget kezelnek a Komáromi Agel Kórházban, ám egyikük sem szorul lélegeztetőgépre, és jellemzően más betegségük, illetve idős koruk is hozzájárul ahhoz, hogy kórházi ápolásra van szükségük. Ezenkívül egy gyerek is Covid-betegként került az intézménybe, ám az ő állapota is viszonylag jónak mondható, elsősorban elővigyázatosságból javasolták a kórházi kezelést – tudtuk meg Filkó Gabriellától, a kórház igazgató-helyettesétől. Hozzátette, jelenleg jellemzően influenzaszerű tünetekkel jár a koronavírusos megbetegedés és enyhe lefolyású. A Covid-páciensek a belgyógyászat elkülönített helyiségeiben gyógyulnak.

A komáromi kórházba felvett összes beteget kötelezően tesztelik koronavírusra. Továbbra is érvényes a látogatási tilalom, amely alól csak kivételes esetekben adnak kivételt – például végstádiumban lévő betegek hozzátartozóinak, avagy szülés esetén az apának, a szükséges járványellenes feltételek betartása mellett.

Korlátozások nélkül indul a tanév

Szeptember 5-én, hétfőn kezdődik az új tanév – tekintettel a viszonylag kedvező helyzetre, gyakorlatilag járványellenes intézkedések nélkül. „Örülök, hogy a 2022/23-as tanévet szabadon, alapvetően Covid-ellenes korlátozások nélkül kezdjük“ – jelentette be Branislav Gröhling oktatási miniszter. Ez többek között azt jelenti, hogy sem a tanulóknak, sem senki másnak nem lesz kötelező maszkot viselnie az iskolákban.

Ha valaki Covid-pozitív lesz az iskolákban, akkor csak a fertőzött tanulónak/pedagógusnak kell karanténba vonulnia, az egész osztálynak nem. A szülők legfeljebb 5 egymást követő tanítási napról való hiányzást igazolhatnak gyermeküknek, azonban iskolakezdéskor, illetve 5 napnál hosszabb hiányzás esetén egy tünetmentességi nyilatkozatot kell benyújtaniuk.

Ha az ősz folyamán romlik a járványügyi helyzet, akkor az iskola igazgatója – a fenntartó jóváhagyásával – 5 napra bezárhat egy-egy osztály, továbbá az illetékes Regionális Közegészségügyi Hivatal is elrendelhet szünetet. Amennyiben egy iskolában a tanulók több mint 10 százaléka elkapja a koronavírust, a hivatal járványgócnak minősíti az oktatási intézményt. A minisztérium szándéka szerint az iskolákban alapvetően az országos járványügyi szabályokat fogják követni.

Néhány járványügyi intézkedés ugyanakkor jelenleg is érvényes, például az, hogy egészségügyi intézménybe csak FFP2-es szájmaszkban léphetünk be, illetve a Covid-pozitív személyeknek továbbra is karanténba kell vonulniuk.

Csaba Ádám

(Cikkünk a Delta eheti számában jelent meg.)

Top