Élvezetes stílusban ismertette meg a diákokat a családokon átívelő traumák kutatásával és az abban segítő kérdezés módszertanával Tóth Erzsébet Fanni, a bécsi Sigmund Freud Egyetem docense, aki már második alkalommal tartott előadást egykori alma materében, a Selye János Gimnáziumban.

Az egyetemi oktatót, aki 2014-ben érettségizett Komáromban, majd az Ultechti Egyetem szerzett diplomát Andruskó Imre igazgató mutatta be. 2020-ban az oktatás innovációja terén végzett szakmai munkásságáért egy nemzetközi zsűri döntése alapján beválasztották Ausztria három legjobb oktatója közé. „A 20. század történelme során voltak olyan időszakok, melyek nagyon megviselték a felvidéki magyarságot. Nagymamám sokszor emlegette, hogy 1944-ben, amikor átvonultak a frontkatonák falvainkon, a német katonák rendesen viselkedtek, míg a szovjet katonák nagyon sok asszonyt megerőszakoltak. Ugyanúgy óriási traumát okoztak az 1945-48 közötti deportálások, melyek beleivódtak az embereknek lelkébe, tudatába. Ezeknek, és egyéb kollektív, illetve családon belüli traumák átörökítése többé-kevésbé szinte minden családot érint” – vezette be a diákokat érzékletesen a témába az igazgató.

Tóth Erzsébet Fanni elmondta, az ő kutatási területe az, amikor valamiféle trauma folytán személyiségünk egy része megragad abban a korban, akár gyermeki létben, amikor trauma érte. Elmesélte azt is, ő maga miképpen jutott el a holokauszt kutatáshoz, majd ezen keresztül a traumakutatáshoz. Szülőfalujából, Perbetéről valami megmagyarázhatatlan érzés vitte külföldre, hiszen akkor még nem volt tisztában az érzést generáló, mögöttes családi traumával.

„Az ember stresszre adott reakciója általában a lefagyás, a menekülés vagy támadás, de vannak helyzetek, amikor egyik sem lehetséges – magyarázta a pszichológus. – Ha ezt társadalmi szinten vizsgáljuk, majd lebontjuk egyéni szintre, akkor azt láthatjuk, itt Komáromban, ahol éltek magyarok, szlovákok, csehek, zsidók, cigányok, nem beszélhetünk egy traumáról, mert annyi trauma van, ahányan azt megélték. Mindenki egyéni szinten reagál a nehéz helyzetekre, mert a saját hozott ballasztjaikra rakódik rá az újabb negatív érzelem. A trauma azonban változik, minden életszakaszban másképpen jelentkezik az emberben, másfajta elakadásokat okoz.”

Jelenleg a fő kutatási területe a deportálások okozta generációs traumakutatás. Elárulta, nem volt könnyű a kezdet, mert előbb meg kellett tanulnia megfelelően kérdezni ahhoz, hogy az idős emberek, akik még mindig úgy érzik, hogy egy félelmi kultúrában élnek, megnyíljanak és meséljenek neki a viszontagságos időkről. Ráadásul ma már nincs meg a generációkon átívelő beszélgetéseknek hagyománya, a mai fiatalok már nemigen bonyolódnak mély beszélgetésekbe a nagyszüleikkel.

„Ismerd meg önmagad” – hirdeti a Delphoi jósda és a pszichológusok. Sokszor azonban ezzel egyedül hiába próbálkozunk, mert a minket nyomasztó terheket a felmenőinktől vettük át, és a transzgenerációs traumák a génjeinkben vannak. Generációról generációra adjuk tovább a megoldatlan sérelmeket, egészen addig, míg valaki nem határozza el, hogy megfejti és értelmezi a családi viselkedés-mintázatokat. A traumákat azonban, amelyek lehetnek párkapcsolatiak, munkahelyi kiközösítésből adódóak stb., nem lehet semmisé tenni, de ha tudjuk, hogy viselkedésünk, reakcióink mire vezethetőek vissza, akkor kezelni tudjuk ezeket. Már másképpen tudunk reagálni adott helyzetekben, másképpen tudjuk nevelni a gyerekeinket. Létrejön egy kontroláltabb állapot, és a gyógyulás nagyon hosszú útjára léphetünk.

A lebilincselő előadás végén Tóth Erzsébet Fanni megválaszolta az érdeklődők kérdéseit, imaginációs játékba vonta be a diákokat. Röviden bemutatta a BeszÉlj! című könyvét, melyben a fejezetek végén lévő kérdések beszélgetésre ösztönöznek, és ugyanúgy segítenek a traumák feldolgozásában, ahogy a gimnáziumban tartott elgondolkodtató előadása is.

(JN)

Kapcsolódó cikkeink:

Perbetéről Ausztria legjobb tanárai közé
Megfosztva és elüldözve
Otthontalan memoár
Amikor a víz volt az úr