Olcsóbbak lesznek a lakások?

Három éven át folyamatosan drágultak az ingatlanok árai, átlagosan 20 százalékkal. Az elmúlt hónapokban azonban beköszöntött a kijózanodás: a hitelek kamatai nőttek, a kereslet csökkent. Emiatt megtorpant az ingatlanpiac, a lakások és házak drágulása gyakorlatilag leállt, az azonban kérdés, hogy csökkennek-e az árak?

A jegybank idei tavaszi előrejelzésében arra figyelmeztetett, az ingatlanárak emelkedése megáll, sőt, akár csökkenhetnek is. A drágulás azonban a második negyedévben is folytatódott a korábbi ütemben, egészen mostanáig.

A harmadik negyedévben már csak 1,6 százalékos drágulást tapasztaltak a kínálati oldalon. „Ez azt jelenti, hogy további rapid emelkedés nem várható. Az öregebb ingatlanok árai elérték a maximumot – az elkövetkező 6-8 hónapban ennél magasabbak nem lesznek“ – vélekedik Viktor Obtulovič ingatlanszakértő. Úgy látja, míg korábban átlagosan egy hónap alatt kelt el egy ingatlan, most három hónapra nőtt ez az idő. Ján Palenčár, a Szlovákiai Ingatlanirodák Nemzeti Szövetségének (NARKS) elnöke leszögezte, az ingatlanpiac változik, az eladók helyett a vevők kezdenek diktálni a piacon.

Megtorpant az ingatlanpiac

Őszi Csaba, a komáromi Home Center ingatlaniroda vezetője is rámutatott, történelmi rekordokat döntöttek az ingatlanárak az idei év első felében, hiszen a kereslet jóval meghaladta a kínálatot. „Minél hamarabb vásárolni és befektetni, sokaknak ez volt a céljuk, tekintettel az ingatlanpiaccal kapcsolatos aggodalmakra. Kevés volt az eladó lakás, a hitelek kamatai alacsonyak voltak, ami összességében az árak emelkedését vonta maga után. Mostanra viszont mindez megváltozott, a hitelfelvétel feltételei már nem olyan kedvezőek, a gazdasági helyzet alakulása pedig megjósolhatatlan“ – elemezte a változásokat az ingatlanszakértő.

Úgy látja, kevesebben vásárolnak ingatlant befektetési céllal, elsősorban azért, mert a hitelek kamatai jelentősen emelkedtek – ezért már nem egyértelmű, hogy hitel felvétele mellett is kifizetődik a lakásvásárlás ilyen magas árak mellett. Ugyanakkor azoknak a vásárlóknak, akik csak az ingatlanvétel kisebb hányadát fedezik hitelből, szerinte még a jelenlegi kamatok mellett is megéri ingatlanba fektetni.

Lakásra mindig szükség lesz

„Bár a magas kamatok miatt egyértelműen visszaesett a kereslet, az embereknek továbbra is szükségük van lakhatásra, viszont továbbra is hiány van eladó lakásból a piacon. Emiatt sokan kivárnak, figyelik a lakáspiac alakulását. Feltételezhető, hogy a saját ingatlan iránti kereslet előbb-utóbb újra megerősödik”– feltételezi Őszi Csaba.

„Arra számítok, hogy fokozatosan egyre több ingatlant kínálnak majd eladásra, ám mivel a vásárlók óvatosabbak lettek, az értékesítés tovább tart majd. Jelenleg a legfontosabb az eladási ár pontos beállítása, amiben csak egy tapasztalt ingatlanközvetítő tud segíteni. Olyan, aki tudja, milyen ingatlanok mennyiért kelnek el, és nem csak abból indul ki, hogy a többi hasonló ingatlant mennyiért hirdetik meg“ – fejtette ki.

Egy további szempont is befolyásolja a vásárlók gondolkodását, mégpedig a 15 százalékra növekedett infláció – emiatt az emberek attól tartanak, hogy megtakarított pénzük veszít értékéből. „A kriptovaluták instabilak, az arany sem biztonságos, ezért az ingatlanokba való befektetés még most is egy biztos, bevált receptnek tűnik. Vagyis minden kedvezőtlen hatás ellenére jelenleg is megéri ingatlanban tartani a pénzünket“ – összegezte a Home Center ingatlaniroda vezetője.

Jelen pillanatban mennyiért lehet egy egyszobás lakást vásárolni Komáromban? „Jelenleg, egy viszonylag jó lokalitásban, 45 ezer euró alatt már nem igazán lehet egyszobás lakást vásárolni, még akkor sem, ha nincs felújítva. Egy teljesen felújított egyszobás ára pedig 50 ezer eurónál kezdődik: az árat csak emeli a jó elhelyezkedés, az erkély, a lakás nagysága és az átépítés minősége” – válaszolta kérdésünkre.

(cs)

Nem drágulhatnak a végtelenségig az ingatlanok

Top