Gáborkáért lendülnek a lábak a Dögös Sprinten

Gúta. Idén május 27-én immár 10. alkalommal rendezik meg Felvidék egyik legnépszerűbb jótékonysági sporteseményét, a DGS Dögös Sprintet. Ahogy eddig, most is egy beteg gyermek gyógyulását, felépülését támogatják a szervezők a gútai futóverseny nevezési díjaiból, illetve az ezen felül felajánlott pénzadományokból.

Ezúttal egy gútai kisfiú, Szabó Gáborka az, akin a versenyen résztvevők segíteni fognak. A gyermek 6 éves és egy ritka veleszületett genetikai-idegrendszeri betegséggel, az ALD-vel kénytelen megküzdeni. A kimondhatatlan nevű adrenoleukodisztrófia, azaz röviden ALD ismerős lehet a filmrajongóknak, hiszen erről a szörnyű, illetve halálos kórságról készített nagy sikerű filmet 1992-ben az Oscar-díjas ausztrál filmrendező, George Miller, melynek címe Lorenzo olaja.

Van még remény

A betegséget kizárólag fiúk kaphatják el, ennek oka, hogy a betegséget okozó hibás gén az X-kromoszómán található. Emiatt a betegséget okozó génváltozatot hordozó édesanyának egészséges lányai születnek (bár hordozzák a hibás gént), ha viszont fiúknak ad életet, akkor 50 százalékos eséllyel betegek lesznek. Gáborka testvére, Damian is ALD-vel küzdött, ám 2021 nyarán a betegség erősebbnek bizonyult nála – ezt megelőzően a Deltában is írtunk a beteg gyerekekről és családjukról.

A jó hír az, hogy az ALD napjainkban már kordában tartható, köszönhetően a fent említett alkotásból megismerhető olajnak, illetve a csontvelő-transzplantációnak. Szerencsére ezen már túl is van a Tündérkert Óvoda apró növendéke, akinek a csontvelő, mondhatni a karácsonyfa alá került, amolyan igazi ünnepi csodaként. A gyermeknél sikeres volt az orvosi beavatkozás és már az azt követő komplikációk kezelésénél tart, lassan gyógyulgat. Egy májusban sorra kerülő MR vizsgálat fogja megmutatni, hogy a betegséget sikerült-e megállítani. Gáborka hazatérte után is sokáig heti szinten jár majd ambuláns kezelésekre, rehabilitációra, melyek költségéhez alaposan a zsebbe kell nyúlni. Ehhez volna szüksége az ovis srácnak minél több futó lábra május 27-én.

Még lehet nevezni

„Merjünk nagyot álmodni és a jubileumi tizedik DGS Dögös Sprinten döntsük meg az eddigi legnagyobb részvételt, érezzük jól magunkat, tegyünk az egészségünkért és nem utolsósorban támogassuk Gábort! Tudod, hogy egyénileg és csapatban is elindulhatsz, sőt futhatsz a kutyáddal is. Mindemellett minden nevező kap egy csodaszép pólót, egy érmet és azt az utánozhatatlan miliőt, ami csak gútai Dögösben élhető át. Gyere, fuss velünk, hívd el egy barátodat, ismerősödet is! Minden más tudnivalót, részletet megtalálsz a www.dgsprint.eu weboldalon!“ – áll a szervezők idei felhívásában.

Ajánlott előzetesen online regisztrálni, amire május 23-ig van lehetőség az említett honlapon keresztül. A futóverseny napján, május 27-én a helyszínen is lehet nevezni délelőtt 8 óra és 9 óra között, ám csak korlátozott számban. Eddig már közel 400 előzetes nevezést igazoltak vissza, így akár valóban összejöhet a részvételi rekord.

(d)

Mindennapok a bizakodás és a reménytelenség hullámvasútján

Top