Elkészült a komvakos körforgalom is

Komárom. Tavaly augusztus végén kezdődött, múlt héten pedig gyakorlatilag befejeződött az a beruházás, melynek során összesen 15 utca és útszakasz újult meg Komáromban. Sok helyütt a járdát is felújították. Az utcafelújítás áfa nélkül összesen 4,21 millió euróba került – áfával 5 millió euróba.

Tavaly áprilisban a komáromi képviselők végleg jóváhagyták, hogy a város egy újabb nagy utca-felújítási programot hajtson végre, amire 5 millió eurós pénzkeretet különítettek el. Ez már a második ilyen jellegű, egyszerre több utca felújítását célzó program volt Komáromban. 2016/17-ben bő egy év alatt 17 utca újult meg. Ahogy akkor, most is az Eurovia SK vállalat volt a kivitelező – miután megnyerte a közbeszerzést –, és most is beszállítói hitellel oldotta meg a város a finanszírozást. Ez azt jelenti, hogy a városnak 10 év alatt, fokozatosan kell kifizetnie a felújítás költségeit a cégnek. A kivitelező vállalat emellett 10 éves garanciát vállal, vagyis ha az elkövetkező években úthibák keletkeznek a felújított szakaszokon, azokat köteles kijavítani saját zsebből.

A városi beruházás az Augusztus 29. utca felújításával indult, és a múlt héten a komvakos körforgalom kiépítésével zárult. Az alábbi 15 utca és útszakasz újult meg:

• Augusztus 29. utca (Singellő, járdák is)
• Villanytelepi út Vág felőli szakasza (a csárdától a spiccig)
• Szent János utca a Temető sor egy szakaszával (VII-es lakótelep)
• Tó utca és Mély utca (parkolók is)
• Platánfa sor (Erzsébet sziget)
• Nárcisz utca (Örsújfalu)
• Várút (a VMK épülete előtti szakasz)
• Barátság utca (a VII-es lakótelep felőli szakasz)
• Belső körút (a Sport utcától a Dohány utcáig)
• Esztergályos utca (I-es lakótelep)
• Duna utca (belváros, járdák is)
• Belső körút, Villanytelepi út és Dohány utca kereszteződése
• Kertekalja utca (Örsújfalu)
• Erdő utca (Singellő)
• Barátság utca és az E. B. Lukáč utca kereszteződése – komvakos körforgalom

fotó: Győry Gustáv

Simona Tančáková, az Eurovia SK kivitelező társaság képviselője elmondta, 42 ezer négyzetméteren cserélték le az útburkolatot, emellett 5 ezer négyzetméternyi járdát is felújítottak.

A napokban a Harcsási út felújítása is befejeződött – a Vág-híd lábától a harcsási szociális lakásokig egy 1,2 kilométeres szakaszé. Ez azonban a belügyminisztérium roma közösségek segítését célzó programja keretében valósult meg, miután a város sikeresen pályázatott és nyert el 460 ezer eurót erre a célra. Nemcsak a burkolatot újították meg, hanem szélesítették is a korábbi 4 méterről 5,8 méterre.

(cs)

Top