Új keresztet állítottak a templomkertben

Virt. Az elmúlt egy évben folyamatosan dolgoztak Virten azon, hogy a festői környezetben lévő kis község közterei megszépüljenek. A felújítási projekt magába foglalta a templom melletti fakereszt és Baróti Szabó Dávid sírjának felújítását is. A napokban befejezett munkálatok 1260 eurós költségét a község finanszírozta.

A jeles költő, jezsuita pap, tanár és nyelvújító Baróti Szabó Dávid emlékét, aki élete utolsó két évtizedét egykori tanítványa birtokán, a világtól elvonulva Virten töltötte, a mai napig ápolják. Síremlékét először 2019-ben újították fel. Akkor az eredeti, 19. század elején tardosi márványból készült síremléket restaurálták. A lefedetlen sír rendben tartása azonban komoly kihívás volt, ezért a község önkormányzata még a múlt évben elhatározta, hogy sírkővel fedeti le. Elméletileg egyszerű volt a feladat, a valóságban azonban már nem is annyira, hiszen előbb engedélyeztetni kellett a műemlékvédelmi hivatallal, majd találni megfelelő márványt.

„Mint kiderült, ma már nem forgalmaznak olyan nagyméretű tardosi márványlapokat, mint amire nekünk a sírkő elkészíttetéséhez szükségünk lett volna. Végül, és ezért nagyon hálásak vagyunk, a Bélai kőfaragó társaság segített a beszerzésében. A műemlékvédelmi hivatal munkatársai nagyon elégedetten távoztak az ellenőrző útjukról” – számolt be lapunknak Lengyel László polgármester.

Egy héttel korábban a 18. században, barokk stílusban épült Szentháromság tiszteletére szentelt katolikus templom előtt álló feszület helyén szentelték fel az új Szent Keresztet, melyhez a korpuszt Olaszországból rendelték meg, magát a keresztet pedig a község ügyeskezű lakosai készítették el. „A Szent Kereszt közelében lévő, a község tizenkét hősi halottjának nevét őrző második világháborús emléktábla fölött álló kopjafa szintén nagyon rossz állapotban volt, így ezt is felújítottuk. A legtöbb munkát a helyiek összefogásával végeztük. Van még mit jobbá, szebbé tenni, de már így is sokat tettünk településünk arculatának kialakításáért és a község értékeinek megóvásáért” – foglalta össze a polgármester.

JN.

Top