Felszentelték a megújult templomot Marcelházán

Kiss Róbert, a Nagyszombati Egyházmegye magyar hívekért felelős püspöki helynök által celebrált ünnepi szentmise keretei közt adták át a felújított Keresztelő Szent János-plébániatemplomot július 7-én Marcelházán. A templom 80 ezer euró értékű teljes külső megújulása a magyar kormánynak, a helyi önkormányzatnak és a hívek hatalmas összefogásának köszönhetően valósulhatott meg.

„Az idő vasfoga szemmel látható nyomokat hagyott a templomon, hiszen utoljára 30 éve végeztek komolyabb javítást a templomon – részletezte Jelencsics Erich Gábor helyi plébábos. – A fő gondot az okozta, hogy akkor a tető és födémszerkezet felújítására elmaradt. Idővel a jó ötven éves tetőzet rendkívül rossz műszaki állapotba került. Ráadásul a vakolat felvizesedett, málladozott, egyre komolyabban veszélyeztetve az eredetileg 14. század második felében épült, majd az 1731-es földrengés után barokk stílusban helyreállított templom állagát.” A három évig tartó munkálatokat az ajtók és nyílászárók cseréjével kezdték, majd a csatornák, esőereszek kerültek sorra. Az utolsó fázisban az elavult tetőszerkezet teljes cseréje, a tető ácsszerkezetének javítása, a tetőfedés, az esőcsatornák elhelyezése és a külső fal restaurálása valósult meg. A költségek felét Magyarország kormánya 40 540 eurós támogatásából fedezték, Marcelháza önkormányzata 15 ezer euróval járult hozzá, a fennmaradó összeget a hívek gyűjtötték össze. Az atya kitért arra is, hogy Marcelháza 3800 lakosából 3000 vallotta magát katolikusnak; egyházhoz való kötődésük és hitük erős alapokon áll.

További tervük a templomkert és kerítés felújítása. Eddig nem volt rá lehetőségük, ugyanis a II. világháború idején a községben elesett orosz és német katonákat ott temették el. Húsz orosz katona sírját már korábban áthelyezték, két héttel ezelőtt pedig harminc német katona sírját exhumálták. Földi maradványaiknak a szepességi központi német hadi temetőben adták meg a végtisztességet.

A templom felújítási munkálataival párhuzamosan, 2022 decemberében megkezdték az új Sipos orgona elkészítését és a templomi karzat felújítását. Megáldása és megszentelése március 19-én, ünnepi hálaadó szentmise keretében történt, melyet az ógyallai Ft. Józsa Attila esperes celebrált. Az új orgonát Nagy István gútai orgonaművész szólaltatta meg. Mindez a hívek 12 500 eurós adományából lett fedezve.

„A templomfelújítási projekt eredménye, hogy a hitélettel szorosan összefüggő tevékenységek elsajátításához, népszerűsítéséhez kapcsolódó események, programok mostantól biztonságosabb, esztétikusabb és komfortosabb feltételek közt valósulhatnak meg” – foglalta össze Jelencsics atya.

JN.

Top