Járásunkból 39-en akarnak képviselők lenni

Mint mindig, most is repkednek az ígéretek – Igor Matovič és Robert Kaliňák között a pofonok is – a választási kampányban. Az már más kérdés, hogy ezekből aztán mennyi valósul meg, illetve mely pártoknak lesz egyáltalán lehetősége arra, hogy megpróbálja beváltani az ígéreteit. Hogy egy párt mennyire veszi komolyan egy-egy régió képviseletét, az is megmutatja, hány jelöltet indít egy térségből, és ezen jelölteket hányadik helyen indítja választási listáján. Összeállításunkban most erre összpontosítottunk – választási esélyek a Komáromi járásból nézve.

A Komáromi járásból összesen 39 képviselőjelölt indul a különböző pártok és formációk választási listáján. Nem meglepő módon a Szövetség indítja a legtöbb járásbeli jelöltet, összesen 18-at, az viszont már jóval furcsább, hogy a Kékek-Híd formáció csupán egyetlen egyet, őt is csak a 37. helyen. Simon Zsolt választási pártja négyet.

A két legesélyesebb jelölt

Ha viszont az esélyeket nézzük, két olyan régiós jelöltnek van a legnagyobb esélye parlamenti mandátumot szerezni, akik nem „magyaros” párt listáján indulnak. Nevezetesen Vlček Erik komáromi olimpikonnak a Hlas-SD színeiben, illetve a pati Matejičková Zuzanának a Smer-SD választási listájáról. Esélyeik attól is függnek, hogy pártjaik milyen eredményt érnek el. Vlček Erik a 26. helyen indul, ami akkor jelenthet parlamenti képviselőséget, ha a Hlas-SD választási eredménye eléri a 14-15 százalékot – ezt persze csak egy becslés –, ez pedig nem lehetetlen küldetés Pellegriniéknek. Hasonló esélyei vannak Matejičková Zuzanának is, akinek 35. listás helye valószínűleg akkor ér parlamenti mandátumot, ha Robert Fico pártja besöpri a szavazatok legalább 20 százalékát, ami ugyancsak benne van a pakliban. Könnyen lehet, hogy mindkét párt kormánypozícióba kerül, ami azt jelenti, hogy egyes képviselőkből kormánytagok lesznek és lemondanak mandátumukról – ezzel pedig tovább nőnek a két jelölt esélyei, hiszen pótképviselőként is mandátumhoz juthatnak.

Ha a Szövetség bejut…

Ha a Szövetség megugorja az 5 százalékot, az azonnal két komáromi járásbeli parlamenti képviselőt jelent (csaknem biztosan). Orosz Örsöt ugyanis a 6. helyen, Viola Miklóst pedig a 9. helyen indítja a párt. Itt tehát a csakis a Szövetség szereplésétől függ kettejük parlamenti mandátuma – a pártot többször is éppen hogy a parlamentbe mérték a közvélemény-kutatók és még többször a parlamenten kívülre, vagyis továbbra is erősen kérdéses, végül sikerül-e a bejutás.

Kulcskérdés lehet, vajon a kiábrándult szlovákiai magyar választóréteg szavazási hajlandósága továbbra is az országos átlag alatt marad-e? Ez tűnik valószínűbb forgatókönyvnek, ami csak nehezíti a Szövetség helyzetét.

Komáromi járásbeli jelöltek a parlamenti választásokon

Ha elsül a kapanyél

Ugyanakkor a Szövetség listáján induló járásbeli jelölteknek még így is jobb az esélyük, mint a parlamentbe jó eséllyel bejutó pártok listáján nem bejutó helyen indulóknak. A felmérések alapján (lásd kapcsolódó cikkünket) elég biztosnak látszik, hogy a Smer-SD és a Hlas-SD mellett a Progresszív Szlovákia (PS) és a Republika is gond nélkül kerülnek be a parlamentbe, ám utóbbi kettő várható eredménye annyira azért nem lesz jó, hogy az általuk indított egy-egy komáromi járásbeli jelöltnek ez a listás helyéből adódóan képviselőséget érjen. Az SaS, az OĽaNO, a Sme rodina, az SNS, a KDH – és főleg a már említett Szövetség – pedig a bejutást illetően sem mehetnek biztosra. A felsorolt pártok közül – mint az táblázatunkból is kiderül – egyedül az Igor Matovič-féle koalíció nem indít komáromi járásbeli jelöltet, ám a többi párté is a hátsóbb régiókból indulnak, azaz csakis karikázással – preferencia-szavazatokkal – szerezhetnek parlamenti mandátumot. Azonban ez kifejezetten ritkaságszámba menő dolog, csak nagyon keveseknek sikerült az eddig lezajlott parlamenti választások alkalmával. Leginkább még a Szövetség járási jelöltjeinek lehet esélye erre.

Az esélytelenek

Az Eduard Heger-féle Demokrati nevű formációnak még lehet egészen halvány esélye a bejutásra, ám a többi párt teljesen esélytelen a közvélemény-kutatások és a fogadóirodák szerint is, így természetesen jelöltjeik sem lehetnek parlamenti képviselők. A Kékek-Híd formáció népszerűsége stabilan 2 százalék alatti minden kutatónál, a Simon-féle Magyar Fórum preferenciái pedig rendszerint az 1 százalékot sem érik el.

Érdekesség, hogy eredetileg az SOS pártnak is volt két járásbeli jelöltje – egy naszvadi és egy marcelházi – ám ők visszaléptek, ahogy a párt jelöltjeinek nagyjából 40 százaléka.

Akár 10 párt is bejuthat

Nagy valószínűséggel a Smer-SD nyeri meg a következő parlamenti választásokat – legalábbis a legfrissebb felmérések szerint.

A legutóbbi parlamenti választások alkalmával és az ezt megelőző európai parlamenti választásokkor is bebizonyosodott, hogy a szlovákiai közvélemény-kutató intézetek kifejezetten pontatlanul mérik a szlovákiai magyar választók pártszimpátiáit. Ennek legfőbb oka valószínűleg az, hogy az ezer fős országos mintán belül eltörpül a magyar minta, már ha egyáltalán létezik ilyen. Annyi jelenthető ki biztosan, hogy a „magyaros” pártok közül legfeljebb a Szövetségnek lehet esélye bekerülni a parlamentbe.

Mivel az Egyszerű Emberek (OĽaNO) pártkoalícióban indulnak (és nem választási pártot hoztak létre), esetükben 7 százalék a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöb, amit a felmérések szerint jelenleg nem érnek el. Minden más politikai formációnak elég a választók szavazatainak 5 százalékát megszerezni ahhoz, hogy a törvényhozás tagjai legyenek.

Csaba Ádám

Top