Rendhagyó történelemórák az erődben

Komárom. Két héten át várták a diákokat a „Nec arte, nec marte – a komáromi erőd múltja és jövője” címet viselő rendhagyó történelemórákra a projektet szervező Pro Castello Comaromiensi nonprofit szervezet, a Duna Menti Múzeum szakemberei és a városi hivatal munkatársai.

A három évvel ezelőtt elindult kezdeményezésben a város összes óvodája, valamint a magyar és szlovák alap- és középiskolák történelem iránt érdeklődő tanulói vettek részt. A 15-20 fős diákcsoportoknak előbb Sebő Beáta és Hamran Szilvia tartott várlátogatást, melynek során megismerkedhettek az Öregvár és Újvár jelentős történelmi eseményekhez kötődő múltjával. Bejárhatták a kaszárnya épületét, sétálhattak az évszázados falak között, végigsétálhattak a félelmetes földalatti folyosókon. A gyerekek számára a program egyik legizgalmasabb része a vaklabirintus volt. Az egy-másfél órás séta után az egykori lőporraktár korszerűen felújított épületében az életkoruknak megfelelő szintű előadásokat hallgathattak meg.

Vanya Péter történész az 1848/49-es szabadságharc és a komáromi vár kapcsolatáról tartott előadást, Galo Vilmos történész a komáromi vár védőjeként elhíresült Klapka György tábornok életét mutatta be, míg Ozimy Andrej a város műemlékvédelmi szakembere az erődrendszer történetét mesélte el a kezdetektől napjainkig. Az előadások végén a város munkatársai ötletbörze keretében kérték ki a fiatalok elképzeléseit az erőd hasznosításáról.

Galo Vilmos a Komárom város kezdeményezésére a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával megvalósult projekttel kapcsolatban elmondta, a gyerekek nagyon élvezték ezeket a rendhagyó történelemórákat. Érdeklődtek, kíváncsiskodtak, kérdéseket tettek fel. „A program a gyerekek lokálpatriotizmusának elmélyítését szolgálja. Célunk, hogy jobban megismerjék a város múltját, és ezáltal jobban kötődjenek Komáromhoz. Fontosnak tartjuk, hogy az erőd létezését belevigyük a köztudatba, mert a fiatalabb generáció közül sokan nem ismerik sem magát az erődöt, sem annak történelmi jelentőségét. Úgy látjuk, hogy nagyon hasznos a diákok számára. Az igazi hozadéka azonban tíz-húsz év múlva jön el, amikor majd elhozzák a gyermeküket az erődbe, és büszkén mesélnek nekik a várhoz kötődő fontos történelmi momentumokról, Klapka Györgyről és mindarról, aminek köszönhetően a komáromi erőd nem csupán városunk történetében, de az egész magyar történelemben fontos szerepet játszott” – mondta a szakember.

A szervezők a jövő évben ismét szeretnék megvalósítani a programot, hogy minél több tanulónak legyen lehetősége részt venni ezeken az érdekes és információkban gazdag előadásokon.

JN.

Top