Lakszakállas. Még az eső sem tudta elmosni Lakszakállason a második alkalommal megtartott többgenerációs Kukorica napot. Igaz, első nekifutásra csak a beltéri programokat sikerült megvalósítani, de másodjára már épülhetett a kukoricakunyhó, és a traktor fülkéjébe is felülhettek a gyerekek.
Domonkos Zsuzsanna, a helyi könyvtár vezetője a múlt évben jutott arra a gondolatra, hogy a kukoricához kötődő munkálatokat, hagyományokat, melyek a régi paraszti világban az emberek életének szerves részei voltak, jó lenne megőrizni és átadni a fiataloknak. Így született meg a többgenerációs Kukorica nap ötlete, melynek akkora sikere volt, hogy idén is megszervezték. Igen ám, de az eredetileg tervezett időpontban, október 27-én úgy zuhogott az eső, minta dézsából öntötték volna, így át kellett szervezniük a programot. Végül a hatvanöt kisdiák nem a kukoricaföldre, hanem a kultúrházba indult. És milyen jól tették, ugyanis a program megszervezésében és lebonyolításában oroszlánrészt vállaló nyugdíjas klub és a helyi Vöröskereszt tagjai vagy kétszáz illatozó muffinnal vártak rájuk.
A nyugdíjas klub férfitagjai, no meg pár hölgy a rossz időben is kiment Németh István földjére a termésért, amit traktorral hoztak be a gyerekeknek. Volt nagy öröm, előkerültek a színes gumicsizmácskák, esőkabátok, és a kis lurkók lelkesen segítettek behordani a kukoricát. „Nagyon hálás vagyok, Ölveczky Ferencnek, Bozsaky Imrének, Szűcs Lászlónak, Farkas Bélának, Marsalik Ferencnek, Tóth Árpádnak, Szuha Imrének, Fügedi Tibornak és a nyolcvanéves Póda Ivánnak, hogy a kétnaposra bővült rendezvényünkön kint és bent is foglalkoztak a gyerekekkel, beavatták őket az olyan, mára már elfeledett munkákba, mint a kukoricafosztás, morzsolás, kóróvágás, törés, kukoricakunyhó-építés” – számolt be Domonkos Zsuzsanna.
A kultúrházban aztán ötletes foglalkozásokat találtak ki a gyerekek részére. Készültek szöggel, hímzőfonallal alkotott képek, díszek terményekből, őszi képek és egy óriási süni, aminek tüskéi helyére a gyerekek kéznyomát ragasztották. Ez a kép a helyi alapiskolába került. A tuskóvárépítő stafétaversenybe aztán a hétévestől a nyolcvanéves Iván bácsiig mindenki starthoz állt, aki csak tehette. „Az egész kultúrház visszhangzott a csapatok buzdításától. A gyorsaságon kívül kellett ügyesség is ahhoz, hogy ne dőljön össze a kukoricavár” – mesélte Domonkos Zsuzsanna. A nap végén emlékmedállal gazdagodott minden résztvevő.
Egy következő időpontban pedig, amikor az időjósok száraz, napsütéses idővel kecsegtettek, a szervezők az óvoda udvarán megtartották a korábban elmaradt kültéri programokat is. Így a gyerekek felülhettek a traktor vezetőfülkéjébe, építhettek kukoricaszárítót, kukoricakunyhót és sok egyéb élmény várt rájuk.
A nyugdíjas klub tagjai, Mayer Ferenc polgármester és néhány pedagógus, összesen húszan, pedig arról meséltek, hogy régen miként ültették a kukoricát (babot tettek közé), miként zajlottak a kukoricafosztó esték, milyen ételeket készítettek kukoricából, milyen játékok kötődtek hozzá, melyik részét hogyan hasznosították és milyen csínytevések, illetve büntetések kötődtek hozzá; mert bizony a mesélők azt is felelevenítették, milyen volt kukoricán térdelni. A beszélgetésről egy sikeres pályázatnak köszönhetően film is készül, melynek utómunkái még az idén befejeződnek.
JN.