Komáromi poétává lettem!

250 éve született Debrecenben a francia-olasz rokokó és a magyar népköltészet kitűnő ötvözője, Csokonai Vitéz Mihály (1773. november 17. – 1805. január 28.), aki vándorló életének legboldogabb 9 hónapját töltötte Komáromban.

Költőnk életrajzában többnyire az olvasható, hogy miután a pozsonyi országgyűlést 1796 végén berekesztették, Csokonai Komáromba ment. Dr. Szénássy Zoltán (1925–2011) történész, a Komáromi Olympos című kötetében pontosabb leírás olvasható. Csokonai beült ugyan a komáromi küldöttek kocsijába, ám azzal a szándékkal, hogy Bicskére utazzon, Kovács Sámuel debreceni „osztályos társa” meglátogatására. Bár Laky Bálint szolgabíró kéri, hogy maradjon Komáromban, a költő nem mond le bicskei útjáról, de megígéri, Bálint napra visszajön a városba. Így is történt, 1797. február 14-én, Bálint napon Csokonai bekopogtat Laky Bálint szolgabíró házába.

A szolgabíró és a református kollégium rektora, Éles István felváltva látják vendégül. Sőt a rektor a kollégium kosztos diákjainak listájára is felvette. Csokonai otthonosan érzi magát a városban, bizonyítja ezt a Bálint napja című verse:

Apropos, bizony majd el is felejtettem,
Hogy én komáromi poétává lettem,
Az eszem-iszom közt nem is jut eszembe,
Hogy egy-két rozsdás vers van itt a zsebembe.

Ellátogat a város irodalomkedvelő családjaihoz, Bédi János csizmadia mester házánál ismeri meg személyesen 1797 júliusában Vajda Júliát, akit a verseiben Lillának nevez. Megható erőfeszítéssel keresett állást, hogy Lillát feleségül vehesse. Távolléte alatt azonban – 1798 márciusában – a lányt szülei egy gazdag kereskedőhöz adták feleségül.

Csokonai Vitéz Mihály vándorló életének legboldogabb 9 hónapját töltötte Komáromban. Aztán mégis itt hagyta a várost, és Lilla nélkül hagyta itt.

Nyugat-Magyarországon, főleg Somogyban keres pártfogókat, Csurgón tanári állást kap. Meglátogatja debreceni, sárospataki ismerőseit. Bekopogtat a református parókiákra. Komáromban ismerte meg a madari születésű Édes Gergely (1763–1847) református lelkészt-költőt, Nagyvázsonyban nála is eltöltött 6 hónapot.

1802-ben újra Komáromba jön, hogy megjelentesse Ewald Christian von Kleist (1715-1759) porosz költő és tábornok A tavasz című művének magyar fordítását, ami sikerült is. Ez a kötet volt az utolsó, ami még az életében megjelent.

Ellátogatott a Komárom környékbeli falvakba, járt Dunamocson, Martoson és Ógyallán. Böszörményi János (1928–1993) tanár, Dunamocs évszázadai című falumonográfiájában írja, hogy Szilágyi János lelkésznél vendégeskedett a költő néhány napot. A prédikátor kislánya megkérte: „költsön már kigyelmed nekem egy verset.” A vers így szólt:

„Öszi szélben hajladozik a nád,
megcsókolom kisangyalom a szád.”

Böszörményi János azt is megjegyzi, hogy Csokonai Lillája is élt a dunamocsi parókián. Szilágyi után Végh Mihály volt a lelkész a községben. Sajnos, megözvegyült és 1844-ben a már szintén özvegy Vajda Júliát vette feleségül. Három év múlva elváltak és Lilla visszaköltözött Dunaalmásra.

A nagykeszi születésű dr. Závory Sándor (1842–1921) a Komáromi Lapok számára 1912-ben írta a Csokonai Martoson című történetet. Anyai nagyapja, Oroszi Nagy Mihály volt a martosi vendéglátó, aki a költőt Sárospatakon ismerte meg. Érdemes ebből az írásból idézni egy részletet: „Hej te kis falu, ott a Nyitra partján. Nem tudod, nem emlékezel már, mily szerencse ért, minő üstökös csillag látogatott el hozzád ezelőtt vagy 110 évvel. Vajon áll-e még a ház, a rektori lak, melyben vendégül fogadta öregapám a hallhatatlan poétát, Csokonai Vitéz Mihályt. Öregapám – az egykori martosi rektor – igen eszes, élces és jó társalgó volt. Mikor a gyallai urak felismerték e tulajdonságait, nem volt többé mulatság és különféle ürügy alatt rendezett trakták, amelyre Oroszi N. Mihályt a közeli Martosról át ne hozatták volna… Hintó állt meg a martosi rektorlak előtt, Konkoly Miklós öregapájának a hintaja volt. Az urasági huszár leszáll, bemegy s átadja az üzenetet: Tisztelteti rektramat a Tekintetes Úr, kéreti tessék átjönni hozzá ebédre. Itt várja a hintó. – Mond meg fiam az uradnak: Most nem mehetek, mert nekem is vendégem van: ehen ez az úr. Az inas elment, de idő múltán újra jött: Tisztelteti rektramat a Tekintetes Úr, hogy hozza el a vendégét is. Mit tehetett öregapám? Kérdé Csokonait: – Elmenjünk, Miska? – Hogyne mennénk! Szíves örömest ment, mikor megtudta, minő társaság vár rájuk a Konkolyok, a Petrovics, a Lénárth és az Ordódyak Bagotáról…”

Komáromot elhagyva, állást keres, de sikertelenül. Gyalog visszamegy Debrecenbe, ahol újabb csapások érik: házuk leég, a tüdőbaj is elhatalmasodik rajta. Csokonai 1804-ben többnyire ágyban fekvő beteg. Barátai – köztük Fazekas Mihály – támogatták, de erejét már nem nyerte vissza. 1805. január 28-án elhunyt.

Korának legnagyobb költőjének műveinek nagy része csak halála után jelenhetett meg, és vált ismertté, nemcsak Magyarországon, de külföldön is.

Költőnk csallóközi rokonai

Még 2000-ben láttam a nagykeszi parókián azt a vegyes anyakönyvet, amelybe 1718-ban Csokonai Ferenc beírja, hogy Farkasdról jön Nagykeszire. Bizonyára a Vág-Dunán, mivel megjegyzi, hogy Komáromig a hajósnak fizettek két forintot az eklézsia ládájából és két forintot a falu jövedelméből. Adódik a kérdés, hogy a nagykeszi lelkész nem rokona-e a költőnek? Akik nem kísértük figyelemmel a magyarországi családtörténeti kutatásokat, azoknak 2010-ben érkezett a válasz. Tóth Mihály református lelkész a Kálvinista Szemle decemberi számában leírja, hogy Csokonai Ferenc és Csokonai László testvérek, az utóbbi pedig költőnk nagyapja. A tiszteletes úr fedezte fel – a magyarországi kutatók által addig, még nem ismert – Csokonai Lídiát (aki Ferenc és László testvére) az apácaszakállasi anyakönyvben, aki Both Istvánhoz ment feleségül és 7 gyermekük született, 5 fiú és 2 lány. A Both családnév ma is létezik Apácaszakállason, így a Csokonai família kései utódai élnek még ebben a községben.

Hatalmas családtörténeti kutatómunkát végzett a magyarországi Madarászné Kajdacsy Ágnes. Kutatását Csokonai rokonai címmel foglalta össze. Madarászné rengeteg anyakönyvet nézett át, köztük a csallóközieket is. Így talált rá a nemesócsai anyakönyvben Horváth Mihályné özvegy Csokonai Zsuzsannára, aki 1815-ben hunyt el a községben. Ő költőnk édesapjának, Csokonai Józsefnek a testvére. Ők mindketten Csokonai László gyermekei.

Mikor Csokonai Komáromban járt, hogy meglátogatta-e csallóközi rokonait, erről sem írás, sem szájhagyomány nem maradt fenn.

Összeállította:
Vendégh Piroska,
Nagykeszi

Top