Komáromi kislány indított jótékonysági gyűjtést

Karácsony közeledtével, amikor az emberek igyekeznek ráhangolódni az ünnepvárásra, könnyebben megnyílnak a szívek, könnyebben segítenek egymáson az emberek. Aztán a szépen feldíszített fenyőfa emlékével együtt halványul el bennünk ez az érzés, miközben segíteni mindig jó. A tizenhárom éves komáromi Andrew Hanna ösztönösen tudja és érzi ezt, ezért még novemberben elindított egy adománygyűjtést a Fülöpházán élő tízéves kis barátnője, Horváth Kincső gyógykezelésének támogatására. A kislány ugyanis sürgősségi császármetszéssel a harmincadik hétben jött világra. Szervezetének kifejletlensége miatt azonban komplikációk, s központi idegrendszeri bénulás lépett fel nála.

Segítség a gyógyulásban

Hanna, aki a Marianum Egyházi Iskolaközpont hetedik osztályos tanulója, egyrészt örökölte gyógypedagógus szüleitől az empátiát, az együttérzést és a szociális érzékenységet, másrészt saját szemével látta, milyen mérhetetlenül sok fejlesztésre, gyógytornára és ehhez erőre, kitartásra van szüksége annak, aki valamilyen sérüléssel születik, hiszen öccse, Áron mindössze „tíz másodperccel” kerülte el születésekor a kerekesszéket. „Áron természetes úton, közel 5 kg-mal született – magyarázta az anyuka, Andrew Gabriella, az Eötvös Utcai Alapiskola pedagógusa. – Sajnos szülés közben beszorult a szülőcsatornába és megsérült az idegrendszere. Hanna látta, hogy küzdünk mi és hogy küzd az öccse azért, hogy egyszer teljes értékű életet élhessen. Ez meg is adatott neki, hiszen rendszeres orvosi ellenőrzésekre, rehabilitációkra jár, hogy állapota ne romoljon. Óriási ajándék Hanna számára, hogy ösztönösen megtalálja a megfelelő hangot beteg embertársaival. Nem a ’másságot’ látja hanem az Embert.”

Bátorító üzeneteket is küldtek a kislánynak

A komáromi kiskamasz az elmúlt évek során figyelemmel kísérte Kincső embert próbáló harcát azért, hogy egy nap megvalósuljon az álma, és végre saját lábára állhasson. „Nehéz neki, ugyanis sokat járnak orvoshoz, kórházba, gyógytornára, így bár értelmileg teljesen fejlett, még csak harmadik osztályba jár – veszi át a szót Hanna. – Nagyon fájdalmasak a kezelései. A rehabilitációjának részeként pedig TheraSuit ruhát hord. Barcelonába kell kezelésekre járnia, de mivel még növésben van, kétévente újra meg kell műteni. (A világhírű Dr. Igor Nazarov úgynevezett myotenofasciotomiát végzett el nála – a szerk. megj.) A műtét, a kiutazás, a kórház és az utána következő havi egyhetes rehabilitáció azonban tizenötezer euró. Az anyukája azonban őt gondozza, és van még egy egyetemista bátyja és egy kishúga is. Nehéz anyagi helyzetben van a család. Műtét nélkül azonban nem sikerül az álma, hogy ugyanúgy szaladgálhasson, mint a többi gyerek. Amikor megláttam, hogy a Bordó Sárkány zenekar Kecskeméten jótékonysági koncertet ad a javára, akkor eszembe jutott, hogy az iskolámban én is szervezhetnék neki gyűjtést. A szüleim bátorítottak, így megkérdeztem az anyukáját, aki nagyon megörült a kezdeményezésemnek. Apukámmal készítettünk plakátokat. Meglepődtem milyen sokan segítettek, még más iskolákból is. Összesen hétszáz eurót sikerült gyűjtenem. Ez már úton van Kincső felé. Sőt, a Bordó Sárkány zenekar a december 16-i jótékonysági koncertjén adja majd át neki a dobozt, amiben az összegyűlt adományon kívül rengeteg üzenet is van.”

A Bordó Sárkány gyógyító ereje

„Éltük az életünket férjem szülőföldjén, Észak-Angliában, s ahogy teltek a hónapok, egyre távolabbinak tűnt az a trauma, amit akkor éltünk át, amikor Hannával a vártnál egy hónappal korábban megindult a szülés – folytatja a történetet Andrew Gabriella. – Anyai ágon azonban családunkban gyakoriak az ’óriásbabák’, így több mint három kilogrammal érkezett meg hozzánk. A szemeivel viszont gond volt. A kezdeti sikertelen kezelések után tizenhat hónaposan szemüveget kapott, amit azóta is nagyon fegyelmezetten hord. Később megműtötték mindkét szemét. Hanna boldog, cserfes kislány volt. Nekem azonban egyre jobban hiányzott Komárom, a házak, az utcák, a Duna illata, és egyre nehezebben viseltem az angolok mentalitását. Sok volt már. Eleve csak kétéves szakbővítésre mentem ki, ám miután megismerkedtem a férjemmel tizenkét év lett belőle. Hanna óvodás volt, amikor hazaköltöztünk. Egy városba, ahol addig csak látogatóba járt és egy számára majdnem, hogy idegen nyelvi környezetbe. Az, hogy akcentussal beszélte a magyar nyelvet olyan komoly gátlást okozott nála, hogy szinte megnémult.”

A gyógyulást a véletlen hozta, előbb egy Bordó Sárkány lemez, majd egyik komáromi koncertjüknek köszönhetően a kislány a zenéjük hallatán egyre nyitottabbá vált. A zenészekkel együtt énekelt, beszélgetett velük és egyre jobban érezte magát. A gyógyulás útjára lépett. „Újra önmaga lett. Visszakaptuk a mi cserfes kislányunkat, akiből azóta is szinte árad a zene. Furulyázni tanul, tehetségesen játszik kobzon, néptáncra jár és szeretne megtanulni dudán muzsikálni. És mindezt a Bordó Sárkánynak és középkori világzenéjüknek köszönhetjük. De zenéjük nem csak rá van ilyen fantasztikus hatással, hanem másik rajongójukra, Kincsőre is, akit Hanna évekkel ezelőtt egy székesfehérvári koncerten ismert meg” – árulta el az édesanya.

Most pedig segíteni szeretne neki, hogy a januárban esedékes műtétig összejöjjön a szükséges összeg.

Aki támogatni szeretné Hanna kezdeményezését, Kincső gyógyulását, a következő számlaszámon teheti meg:

Szlovákiából: HU 83 51700117 18252635 00000000
Közlemény: adomány
Magyarországról: MBH BANK 51700117-18252635

JN.

Top