Bajcs: a lakosok értékelik az önkormányzat munkáját

Bajcson a 2022-es őszi önkormányzati választásokon nagy többséggel szavaztak bizalmat a lakosok a Magyar Szövetség színeiben induló Bachorec Ferenc mérnök-tanárnak. Beiktatása óta jó egy év telt el. Most arról kérdeztük, hogy polgármesterként milyen sikereket, kudarcokat könyvelhet el, és milyen kihívások elé néz 2024-ben.

„A legnagyobb eredmény, hogy minden nehézség ellenére sikerült pluszos mérleggel zárnunk az elmúlt évet – kezd az összegzésbe Bachorec Ferenc. – Kitűzött céljainkat és eltervezett projektjeinket 90%-ra sikerült megvalósítanunk. Átadtunk egy 20 000 euró értékű játszóteret. A temetőben a halottasház előtt lévő járófelület felújítására és padokra eddig 6000 eurót gazdálkodtunk ki, és a korszerűsítési munkálatokat még folytatni szeretnénk. Az egyik legnagyobb önerőből kivitelezett beruházásunk a kamerarendszer 20 000 eurós kiépítése volt. Mindemellett pedig 5000 euróból tataroztuk a községi műhely épületét. Közben pedig, mert az elmúlt évet leginkább ez jellemezte, folyamatosan, ahogy nőtt az energia és az üzemanyag ára, úgy kellett átgondolnunk, újraterveznünk szinte mindent.” A lakosság ebből azonban nem sok mindent észlelt. Annak ellenére, hogy az időjárás a megszokottnál jobban kedvezett a gaz növekedésének, rendszeresen tudták gondozni a közterületeket, nyírni a füvet. Ráadásul még egy traktorhoz kapcsolható konténerhordót is sikerült vásárolniuk, így további szolgáltatásokat (konténer-kihelyezés, lomelszállítás) nyújtottak a lakosoknak.

Az infláció mindenkit egyformán sújt

A polgármester rámutatott, a kormány kaotikus gazdaságpolitikája nagyon megkeserítette a falvak, városok működését. Az energiaárak fel-le változtak. Nem lehetett soha tudni, mit hoz a következő hónap, miközben az ígért támogatások késtek. Ráadásul az infláció hatására a hulladékelszállítás díja az egekbe emelkedett. „Bármennyire is nehéz volt a döntés meghozatala az önkormányzat részére, hiszen tisztában vagyunk vele, hogy a családok is megérzik az áremelkedéseket, egyre nehezebben tudják megtartani korábbi életszínvonalukat, kénytelenek voltunk a korábbi évi, személyenkénti 25 eurós szemétdíjat közel 35 euróra felemelni. Ellenben, hogy minél igazságosabban működjön a rendszer, bevezettük a szemeteskukák mérését, így a jövő évben már mindenki aszerint fog fizetni, hogy idén mennyi háztartási hulladékot termelt ki. Bízok benne, hogy ez még jobban motiválja a polgárokat az osztályozásra” – mondta.

Versenyfutás a pályázati határidőkkel

Bachorec Ferenc kifejtette, hogy az új kormány beiktatása után a községek kaptak némi támogatást. Bajcs 12 443 eurót, de ez inkább a költségvetés stabilizálására volt jó, mint újabb fejlesztésekre. Marad a pályázatok figyelése, és a versenyfutás a beadási határidőkkel. A község az előző években ugyan már pályázott a Környezetvédelmi Alapnál szennyvízcsatorna-hálózat kiépítésére, de mivel akkor nem jártak sikerrel, most ismét benyújtották a tervdokumentációt. „Ahová csak lehet, pályázunk – szögezte le a polgármester. – Egyszerűen másképpen nem lehet ötről-hatra jutni. Szívügyem a község középponti részén elhelyezkedő tó revitalizációja. Egyrészt az élővilága, másrészt természeti értéke miatt. Ha sikerülne rendbe rakni, akkor falunk egy szép, kikapcsolódási lehetőségeket nyújtó területtel gazdagodhatna, ahol a lakosokon kívül a tervezett kerékpárút vándorai is meg tudnának pihenni, illetve a tervezett ’sütödében’ megismerkedhetnek a bajcsi ízekkel. Egy többgenerációs pihenőparkban gondolkodunk. Játszótérrel, padokkal és rengeteg árnyat adó fával. Most azon dolgozunk, hogy megszerezzük a nagyszombati érsekségtől a terület tulajdonjogát. Kuczman Gabriel alborista és kerttervező mérnök bevonásával készül a revitalizációs pályázatunk.” Megtudtuk azt is, hogy első nekifutásra nem járt sikerrel a helytörténeti múzeum kialakítására benyújtott pályázatuk, de nem adják fel. Újra próbálkoznak, hiszen Bajcsnak, amelyet először 1312-ben említenek az írásos emlékekben, több évszázados múltja, hagyománya és történelme van, amit szeretnének méltóképpen bemutatni.

Lakhatást biztosítani a fiataloknak

Folyamatban van az óvoda és iskola épületének energetikai felújítására benyújtott pályázatuk elbírálása is. A napelemek felszerelésétől, hőszivattyús rendszer kialakításától és a lámpák cseréjétől az épületek üzemeltetési költségének csökkenését remélik. Gőzerővel dolgoznak egy új, nyolclakásos bérház építésének projektjén is, amit az Állami Lakásfejlesztési Alapon keresztül szeretnének megvalósítani. Az igényeket figyelembe véve 1, 2 és 3 szobás lakásokban gondolkodnak. „Nagyon sok lakáskérelmet tartunk nyilván, főleg fiatalok részéről. A megnövekedett igényt az építőanyagárak drasztikus emelkedése hozta magával. Községünk elhelyezkedése ideális, közel vagyunk Érsekújvárhoz, vasúttal, autóbusszal könnyen elérhető Komárom, de egy átszállással még Pozsony is. A fiatalok egyre inkább maradnának, mi pedig szeretnénk ehhez a lehető legjobb feltételeket megteremteni. Folyamatosan dolgozunk új építkezési telkek kialakításán. Ha sikerül megvalósítanunk a magasfeszültségű villanyáram földbe helyezését, akkor újabb nyolc telket tudnánk az érdeklődők részére felkínálni, amivel az új családi házas övezetünk lenne kibővítve” – tájékozatott a polgármester.

Régi majorok, régi gondok

A közigazgatásilag Bajcshoz tartozó Ellető, Farkasd és Haraszt puszták nehezen beilleszkedő, problematikus lakói évek óta sok gondot okoznak az önkormányzatnak. Magát a problémát teljes mértékben megoldani nem tudják, hiszen ahhoz az itt élők együttműködésére is szükség lenne. A helyzet javítása érdekében a község ezeken a területeken 20 000 euró saját forrásból kamerarendszert épített ki, így sikerült visszaszorítaniuk az illegális szemétlerakatok számát, és élhetőbbé tenni a környéket. A jövőben további tíz kamerával bővítenék a rendszert. A polgármester beszélt arról is, hogy következő lépésben szeretnék a korábban már felújított futballpálya lelátóját átépíteni. Erre a Szlovák Futballszövetség pályázatán keresztül próbálnak támogatást szerezni. Az idei tervek közt még több út betonozása, illetve új járdák kialakítása is szerepel.

Sokasodó programok erősítik a közösséget

„Gyermeknap, újszülöttek köszöntése, nyugdíjas nap, májusfaállítás, szilveszteri falubál és egyéb községi ünnepségek hagyományát tovább tudtuk vinni, és remélem, hogy ebben az évben is sikerül. Fontos, hogy legyenek olyan rendezvények, amelyeken együtt örülhetnek, szórakozhatnak a lakosok, hiszen a közösségi élmény közelebb hozza őket egymáshoz és erősíti az összetartozás érzését, ami a mindennapokban is egyre jobban tetten érhető” – mondta Bachorec Ferenc. Hozzátette, hogy a lakosok értékelik az önkormányzat munkáját, a fejlesztéseket és elfogadják a kevésbé populáris intézkedéseket is, mivel tisztában vannak vele, hogy a község csak közös erővel tud talpon maradni.

JN.

Mindig a lakosok javát kell nézni

Top