21. századi könyvtárat építenek

Komárom. A kétezres évek elejétől a magyar köztévében nagy sikerrel futó Mindentudás Egyeteme mintájára Mindentudás Könyvtára címmel indított ismeretterjesztő előadás-sorozatot a Szinnyei József Könyvtár.

Első vendége Halász Dávid szoftvermérnök volt, aki a mesterséges intelligencia és az ember kapcsolatáról tartott érdekes előadást. Az előadáshoz kapcsolódóan pedig a könyvtár főépületében (Eötvös utca) Lukács Zsolt illusztrátor, grafikus alkotásai láthatók, amelyek a mesterséges intelligencia felhasználásával „szövegből kép” módszerrel készültek. A nem mindennapi tárlat február végéig tekinthető meg.

Az elkövetkezőkben havi rendszerességgel hívnak meg olyan előadókat, akik egy-egy tudományágat képviselnek – többek közt történész, közgazdász, művészettörténész, pszichológus is vendégük lesz. „El kell fogadnunk, hogy az olvasás presztízse csökkent, egy könyv nem bír versenyezni az internetről ránk zúduló információáradattal. A könyvtár már nem az elsődleges információforrás, ezért valami mást kell kitalálni, hogy idevonzzuk az embereket” – mondja Fabó Mária, aki 2020 októberében vette át a könyvtár irányítását. Azóta nagyon sok kiegészítő rendezvényt indítottak, mint a Szinnyei szalon (író-olvasó találkozók), Zeneszalon, Vasmacska Filmklub, állandó gyerekprogramjaik vannak, működik Baba-mama klub, az idősebbek számára pedig számítástechnikai, örömtánc- és agytréning-foglalkozásokat is tartanak – magyar és szlovák nyelven egyaránt. A könyvtár weboldalán, a Médiatár/Fülhallgató menüpont alatt pedig Fabó Tibor és Holocsy Krisztina színművészek olvasnak fel részleteket egy-egy regényből – kedvcsinálóként. Mindezeknek köszönhetően érezhetően növekszik olvasóik száma is.

„Márciusban, a könyv hónapja alkalmából a Villa Camarummal közösen első ízben hirdetjük meg az Irodalom határok nélkül elnevezésű, nagyszabású, négynapos irodalmi fesztiválunkat. Ennek keretében író-olvasó találkozókat szervezünk, lesz kiállítás, könyvvásár. Szeretnénk ebből hagyományt teremteni” – árulta el az igazgatónő.

Erősíteni szeretnék a tudományos vonalat is, a könyvtár tudományos részlegén (Nádor utcai épület) a 21, járásunkban működő községi könyvtárral együttműködve egy digitalizációs központot hoznak létre. A fiatalok részére pedig számítógépekkel, 3D-s nyomtatókkal berendezett helyiséget szeretnének kialakítani, ahol kísérletezhetnek, kutathatnak.

(vkm)

Top