Kitörési pontok: zöldség-gyülmölcs, termálvíz, turizmus

Zöldség- és gyümölcstermesztés, mezőgazdaság, termálvíz, kulturális és épített örökség, turizmus – dióhéjban így foglalhatók össze térségünk kitörési pontjai a régiófejlesztés terén. Óriási szükség lenne közlekedési fejlesztésekre, például a Komárom és Nyitra közötti gyorsforgalmi út megépítésére is.

Múlt hétfőn Komáromban, a Tiszti Pavilon dísztermében mutatták be a Komáromi járás településeinek közös fejlesztési tervét. Ez egy lényeges dokumentum, amelynek meglétét a törvény is előírja, ráadásul ennek alapján készül majd el egy magasabb szintű területfejlesztési terv (IUS – Integrált Területi Stratégia), ami feltétele az uniós források merítésének, a sikeres pályázatoknak.

A Komáromi járás Gazdasági és Szociális Fejlesztési Tervét (PHRSR) a Komáromi Járás Városainak és Falvainak Társulása (ZMOOK) készíttette, azaz régiónk polgármesterei is elmondhatták észrevételeiket a jövőbeni beruházásokkal, stratégiával kapcsolatban. A tervet egy szakmai munkacsoport dolgozta ki, melyet Mária Fáziková, a nyitrai Szlovák Mezőgazdasági Egyetem docense vezetett, és az elkészült dokumentumot vázolta is a megjelenteknek – a járásbeli polgármestereknek, a jelenlévő megyei és önkormányzati képviselőknek, régiófejlesztéssel foglalkozó intézmények és érintett hivatalok vezetőinek, a járás két parlamenti képviselőjének.

Vidéki régió, olcsó munkaerő

Mária Fáziková elmondta, a terv alapvetően vidéki régióként határozza meg a Komáromi járást, amelyben van potenciál a városiasodásra és az ezzel kapcsolatos fejlődésre. Jelenleg szuburbanizáció zajlik, vagyis az emberek egy része kiköltözik a városokból a közeli falvakba, ennek eredményeként a falvakban megjelennek a városi igények és életstílus. Eközben jellemző a népesség elöregedése, illetve a lakosok elköltözése a régióból. A gazdaság alapvetően agrárjellegű, a külföldi tőke kis tudásigényű és olcsó munkaerőre épít. Ez hozzájárul ahhoz, hogy Nyitra megyében a Komáromi járásban a legalacsonyabb a havi átlagbér, ez pedig gerjeszti az elvándorlást. Komoly kihívás a klímaváltozás, hiszen a mezőgazdasági termelésre negatív hatással van, továbbá veszélyezteti a vízkészletet. A helyi források nincsenek eléggé kiaknázva, gond van a szociális és egészségügyi szolgáltatásokkal, továbbá a hulladékkezeléssel, környezetvédelemmel, a közlekedési hálózattal is – például nincsenek gyorsforgalmi utak.

Mezőgazdaság, turizmus, termálvíz

Mindezzel együtt is van fejlődési potenciál. A termőföld jó minőségű, a régió a fél országot képes lenne ellátni zöldséggel és gyümölccsel, az itt élő embereknek megvan a szükséges mezőgazdasági tudása a termesztéshez, ahogy az állattartás terén is van tapasztalatuk. Hatalmas vízkészletek rejlenek a földben, sok helyütt tör fel termálvíz, ami egyrészt geotermális energiát szolgáltathat, másrészt fürdők építésével és a meglévők fejlesztésével a turizmus is fellendülhet. Ez utóbbihoz pedig jelentősen hozzájárulnak a kulturális és történelmi műemlékek, amelyek nemzetközi szintet képviselnek. Előnyös további régiónk földrajzi elhelyezkedése, hiszen Magyarországgal szomszédos, a magyar nyelv ismerete pedig pluszt jelent a kapcsolatépítésben.

A járási fejlesztési terv hét stratégiai célt határoz meg: az innováción alapuló, fenntartható helyi gazdaság fejlesztése a helyi források jobb kihasználásával, a környezetvédelmi stabilitás növelése, az energiaforrások hatékonyabb kihasználása, a lakosság mobilitásának növelése – a közlekedés fejlesztése, a szociális és egészségügyi szolgáltatások javítása, a művelődési-képzési szolgáltatások korszerűsítése, hatékonyabb közigazgatás és hozzáférhetőbb szabadidős tevékenységek. A terv leszögezi, a célok teljesülésében kulcsfontosságú az egyes szereplők, érintettek együttműködése mind a stratégiák kidolgozása, mind azok gyakorlatba átültetése, megvalósítása terén.

Újra terítéken a gyorsforgalmi út?

Branislav Becík, Nyitra Megye Önkormányzatának elnöke a terv kapcsán ugyancsak a járás kiváló mezőgazdasági adottságait emelte ki, valamint a termálvizeket, hozzátéve, a turizmus terén példát vehetnénk a szomszédos Magyarországtól, ahol jóval előrébb járnak e téren. Hangsúlyozta az észak-dél közlekedési folyosó szükségességét, azaz egy gyorsforgalmi út megépítését Nyitra és Komárom között – ez alapvetően az állam feladata lenne, ám az elmúlt évek kormányai jegelték a megépítését. Rámutatott, az országban elsőként Nyitra megyében hoztak létre a járási székhelyeken tanácsadó központokat, melyek tanácsokkal, információkkal segítik egy-egy régió településeit, vállalkozóit és polgári társulásait abban, hogy minél hatékonyabban tudjanak külső forrásokat meríteni, pályázni, ezáltal is hozzájárulva a térség fejlődéséhez.

A megyeelnök megemlítette, Robert Fico kormányfővel már egyeztetett arról, hogy kihelyezett kormányülésre kerül sor Nyitra megyében – jó esély van arra, hogy ennek helyszíne Komárom legyen. Ez abból a szempontból biztosan a régió előnyére válna, hogy ilyenkor az ülésnek otthont adó település és a régió problémái is napirendre kerülnek, és a korábbi gyakorlat szerint konkrét döntések is születnek ezek megoldására.

Keszegh Béla, a járási társulás elnöke, Komárom polgármestere ez utóbbi kapcsán elmondta, már meghívták a miniszterelnököt, és örülne, ha itt tartanák az egyik kormányülést.

Zuzana Matejičková, a kormánypárti Smer-SD parlamenti képviselője szerint az ezeréves magyar-szlovák együttélésre lehet alapozni a régióban. Megemlítette, a Fico-kormány nemrégiben eltörölte a Duna Menti Nemzeti Park létrehozásával kapcsolatos korábbi terveket, melyekkel szemben petíciót is indítottak a régió polgármesterei. Elsősorban azt kifogásolták, hogy a Duna menti ártéri erdők védetté nyilvánítása óriási nehézséget jelentene a horgászoknak, vadászoknak és azon mezőgazdászoknak, akiknek termőföldjét érintené – bizonyos madárfajok költési időszakában ugyanis még a belépés is tiltva lenne e területekre.

Vlček Erik, a szintén kormánytag Hlas-SD parlamenti képviselője leszögezte, egyik legfőbb céljának tartja, hogy fokozatosan kiegyenlítődjenek a régiós gazdasági különbségek. Egyúttal jelezte, lobbizik azért, hogy az állam képviselői ellátogassanak térségünkbe.

A Tiszti Pavilonban megrendezett eseményen Csenger Tibor, Nyitra megye alelnöke, Nagy Tamás, a Komáromi Járási Hivatal elöljárója, valamint Viliam Kocsis, a Komáromi Járási Munkaügyi, Szociális és Családügyi Hivatal igazgatója is felszólalt.

(csá)

Rosszul áll a régiós turizmus, fellendítenék
Pályázatírásban segítenek a községeknek
Összefüggő bringaút Párkánytól Komáromig
Követelik a gyorsforgalmi út építését

Top