Március 22-én tartották meg a Móricz Zsigmond Úri Muri című darabjából készült zenés színmű bemutatóját a Komáromi Jókai Színházban, Bagó Bertalan rendezésében, melynek zenéjét Lakatos Róbert írta, a főszerepben pedig az ismét felejthetetlen alakítást nyújtó Szabó Viktort láthattuk.

Móricz Zsigmond a magyar irodalmi kánonba egyértelműen elképesztő ábrázoló erővel megírt prózai műveinek köszönhetően került be, ám színpadi művei – annak ellenére, hogy már a korabeli kritika is fanyalogva fogadta azokat – sem koptak ki a mai napig a köztudatból, és időről-időre előveszik a színházak. Ahogy most az Úri murit, amit maga Móricz is többször átdolgozott, vették elő a Komáromi Jókai Színházban. És ha már elővették, leporolták. Így aztán áthelyezték a rendszerváltás utáni évekbe. A nyitójelenetben ül a magyar falu kocsmájában a magyar falu értelmiségi „elitje” és bambán bámulják a söröspohárban landoló legyet, egyszer-kétszer, ki tudja hányszor, elvégre valamivel el kell csapni a lassan múló időt, addig is, amíg meg nem jelenik Szakhmáry Zoltán, a korát megelőző biogazdálkodó, aki az üvegházában nyíló virágokból készült vegán-parfümtől várja anyagi helyzete jobbra fordulását. Majd egyszer.

Addig azonban beérné azzal is, ha felesége, Rhédey Eszter (Gubík Ági) beleegyezne abba, hogy a már ki tudja hányadik hitelük fedezete közös otthonuk legyen. Ehhez azonban az kellene, hogy az asszony higgyen benne. De nem. Ahogy senki más sem. Szakhmáry Zoltán álmaiban nem hisz senki, talán csak Szabó Rozika (Katona Eszter), a rossz családból származó, ám érzéki kapáslány. És miközben a huszonnégy órába sűrített drámában a főhős élete egyre reménytelenebbé válik, ő maga pedig egyre csalódottabbá, birtokán az örökösen mutyizós Csör-gheő Csuli (Gál Tamás) jó kis dáridót szervez, ami akár felszabadult hangulatú is lehetne, és amit igazán élvezhetne a néző is. De nem az. És ezen nem segít sem Lakatos Róbert kiváló zenéje, sem az élő zene, sem Szabó Viktor, Gál Tamás és Rancsó Dezső kiemelkedő alkotása sem.

Még csak nem is az a baj, hogy némely ponton megül az előadás. Még azzal is meg lehetne békülni, elvégre vehetjük groteszknek, vagy inkább szatirikusnak, ami egyébként is jellemző a rendezésre, hogy felbukkan az Egy kis falum három közmunkása, mert a csugariak karaktere szinte egy az egyben egyezik azokéval. Az a baj, hogy ez a magyar falu nem a miénk. Ugyanis míg a Móricz Úri murijának dzsentri világa az egész történelmi Magyarország területén nagyjából egyforma volt, addig a rendszerváltás után már más problémákkal küszködött a felvidéki, csallóközi magyar ember, mint egy alföldi faluban élő magyar ember. A nyelvünk, az identitásunk közös. A látásmódunk, a jövőképünk, a gondjaink, a mindennapos küzdelmeink nem. Mert máshoz kellett itt alkalmazkodnunk, és máshoz ott, így nekünk nem ugyanazt mondják Tucsni András dramaturg mondatai, így mire elmagányosodik, s elbukik Szakhmáry Zoltán, kicsit a néző úgy érzi, vele bukott minden.

Janković Nóra