A közelmúltban mutatták be a komáromi Zichy-pontban Hanesz Éva: Árvíz Nagykeszin (1965 és a falu újjászületése) – Povodeň vo Veľkých Kosihách (1965 a znovuzrodenie obce) című, rengeteg fényképpel gazdagított kétnyelvű könyvét.
„Csuthy András a Komáromi Duna Menti Múzeum régésze keresett meg azzal a kérdéssel, hogy édesapám, Hanesz Sándor református lelkész után, aki 1974-ig a község krónikása volt, nem maradt-e valamilyen feljegyzés az árvízről – mondta lapunknak Hanesz Éva. – Átnéztem a hagyatékát, és nagyon sok lejegyzett megemlékezést találtam. Személyes és mások megtapasztalásait a helyi krónikában is megörökítette. Ezek az ő általa ránk maradt korabeli feljegyzések, melyek ma már fontos kordokumentumnak számítanak, adták a könyv alapját. Emellett megtalálható Czita Béla bácsinak a Szabad Földműves című folyóiratban megjelent cikke, Csaplát Ibolya visszaemlékezése, amely az árvíz 35. évfordulója alkalmából a Kisbíró című folyóirat is leközölt. Továbbá tartalmazza Kulcsár Nándor nyugalmazott iskolaigazgató visszaemlékezését, aki az árvíz apropóból eltávozást kapott a katonaságtól, hogy segíteni tudjon a szülőfalujában. Nagyon fontos rész a 97. évében járó Décsi Laci bácsival készített interjú, amit 2021. szeptember 1-én vettem fel. Ő volt az, aki 1965-ben a Dunának ezt a szakaszát felügyelte. A mai napig nagyon frissen élnek benne az emlékek. Az ő szavaiból az rajzolódik elénk, hogy az árvíznek okait nemcsak abban kell keresni, hogy az ausztriai Alpokban meginduló hóolvadás miatt nagy volt a Duna vízszintje, így amikor eleredt az eső is nálunk, hiába nyitották volna meg a zsilipeket a kanálisokon, az amúgy is magas Dunába nem lehetett átszivattyúzni a vizet. Kitűnik az is, hogy a vízgazdálkodási vállalat éppen emberhiánnyal küzdött, akik felügyelték volna a Dunát és persze a hiányos technikai felszereltség is.”
Szinte az egész falut evakuálták
Hanesz Évától megtudtuk azt is, hogy a Duna Csicsó-Kulcsodnál szakított 1965. június 15-én, és a gátőr Nagykeszin erről az eseményről már 11 óra körül telefonhívást kapott. A víz pedig fél 5-kor már Nagykeszibe is betört. Megkezdődött a lakosság evakuálása. Ekkor a községnek 1327 lakosa volt és 97 százalékuknak el kellett hagynia lakóhelyét. Csak az a néhány férfi maradt a faluban, aki vigyázott az ingatlanokra és néhány idős asszony, aki főzött rájuk. A víz hamarosan 795 cm-en tetőzött. Az evakuált lakosságnak visszatérését csak azután engedélyezték, hogy összeszedték az elhullott állattetemeket, minden fertőtlenítve lett és persze az ivóvíz sem volt már feltőzött, tehát a talajvíz is lecsökkent, úgy augusztus végén, szeptemberben. A gondos összefogásnak köszönhetően senki nem veszítette életét. Az anyagi kár azonban jelentős volt, a mintegy 270 házból 131 ház teljesen, 149 ház részlegesen ment tönkre. Augusztus végén még az 1327 lakosból 551-nek nem volt tető a feje felett.
Csallóközt pedig újjá kell építeni
Keszin ekkor a polgármester Lukács Ferenc, a titkár, Szabó József volt. Ők irányították a mentési munkálatokat. Decemberre már 101 házon elkezdték az alapokat, 60 háznál álltak a falak, 53 házon volt tető és 7 ház részlegesen lakható volt már. A természeti csapás sújtotta falvakba ellátogatott a Csehszlovák Kommunista Párt első titkára is, aki kijelentette, hogy „Csallóközt pedig újjá kell építeni“ és erre a célra elkülönítettek 1 millió koronát. „A mi falunkban, még az is, akinek nem volt biztosítása, kapott mintegy 40 000 koronát. Most ne akarjuk firtatni, hogy ez elegendő volt-e egy ház felépítésére. De az emberek először is azon kezdtek gondolkodni, hogy érdemes-e egyáltalán építkezni, hogy nem jön-e megint a víz, de aztán csak nekiálltak és bizakodással néztek a jövő elé, látva a segítséget. Családok fogtak össze, kőművest nem lehetett kapni a faluban. A közeli Ócsán és Aranyoson építkezési anyagot kiadó telephelyek, a faluban cementlerakatok létesültek. És épült-szépült a falu. A könyvben rengeteg kép van magáról az árvízről is, majd a könyv második részében már az újjáépítésről olvashatunk és láthatunk képeket. Össze lehet hasonlítani, mennyire előnyösen változott a falu: új utcasorok jöttek létre, négy tantermes iskola, kultúrház, glóbusz, szövetkezeti irodák és öltözők létesültek, járdaszegélyek lerakása, neonvilágítás, új hangszórók felszerelése. Községünk ma is szép, virágzó település.”
A több mint négyszáz oldalas kiadvány a Pro Museum sorozat részeként, a Kultminor és a Bethlen Gábor Alapítvány, valamint magánszemélyek támogatásával, jelent meg. A nagyívű könyv Komáromban a Madách és a Diderot könyvesboltokban, a múzeumban, valamint a szerzőnél vásárolható meg.