Országos egyesület tagja lett a gútai kultúrház

Gúta. A Szlovák Kulturális Intézmények Egyesülete április 9-én, a Csorba-tónál megtartott éves közgyűlésén egyhangúan elfogadott határozattal felvette tagjai közé a gútai Adamis Anna Városi Művelődési Központot, ami a jövőre nézve nagy jelentőséggel bír a kultúrház zökkenőmentes működése és fejlődése szempontjából.

Mayer János, aki immár huszonöt éve vezeti sikeresen az intézményt, lapunknak elmondta, hogy a rendszerváltás után Szlovákiában nehéz helyzetbe kerültek a kulturális intézmények. A korábban működő Osveta megszűnésével ugyanis, amely az állam kultúrpolitikájának egyfajta közvetítője volt a régiók felé, az intézmények központosított iránymutatás nélkül maradtak. A mai napig nem lett kidolgozva egy államilag elfogadott tervezet a járulékos szervezetek gazdasági, jogi, pénzügyi helyzetére vonatkozólag. Ráadásul a közszférához lettek besorolva, miközben ezeknek az intézményeknek nincs határozati joguk, a fenntartójuk pedig az adott város, illetve település. Ugyanúgy problémát jelent az is, hogy a fenntartók kötelezettségei sincsenek konkretizálva. „Pár éve elkezdtem figyelni a 2015-ben Varannóban megalakult Szlovák Kulturális Intézmények Egyesületének munkáját, majd a Covid után, amikor talán a korábbinál is nagyobb erővel kapott életre a kultúra, úgy határoztunk, csatlakozunk az érdekvédelmi egyesülethez – tájékoztatott Mayer János. – Nagy előnye, hogy az egyesület tagjainak jogi, gazdasági tanácsadást biztosít. Célja pedig, hogy a kulturális intézményeket egységesen érintő problémákat közvetítse a minisztérium felé, amit különálló intézményként mi nem tehetünk meg. Mindemellett az egyesület tárgyalópartnerként részt szeretne venni a mindenkori kormány kultúrpolitikájának kialakításában, a célok meghatározásában. A kultúrházak, kulturális intézmények vezetői ismerik az emberek valós igényeit és a terület problémáit, ennek ellenére megkérdezésünk, meghallgatásunk nélkül születnek folyamatosan döntések.” A kultúrház igazgatója úgy véli, az államnak meg kellene alkotnia egy szakmai megegyezésen alapuló koncepciót és bebiztosítani a közművelődési feladatokat ellátó szervezetek, intézmények zavartalan működését, épületeinek fenntartását és fejlesztését, valamint a szférában dolgozók társadalmi elismerését és megbecsülését erkölcsi és anyagi vonatkozásban. Ezzel elkerülhető lenne, hogy az intézmények teljes mértékben az önkormányzatoktól függjenek anyagilag.

Az igazgató azt is kifejtette, hogy az egyesület tagjaként lehetőségük nyílik az együttműködésre más kulturális intézményekkel, valamint tapasztalatcserére is, ami hosszútávon elősegíti a gútai Adamis Anna Városi Művelődési Központ gördülékenyebb belső működését.

JN

Top