Nosztalgiázás a hajógyár jubileumi kiállításán

Az Újvárban található, szépen felújított Szent Borbála Lőporraktárban már rég volt akkora nyüzsgés, mint ami A komáromi hajógyártás 125 éve című kiállítás megnyitóját megelőzte április 22-én. Jöttek az egykori munkások, ki egyedül, kik csoportosan, hogy visszapillanthassanak arra az időre, amikor a hajógyárnak még „lelke volt”. A nagyszabású kiállításon, melyen kétnyelvű szövegek ismertetik a nagymúltú gyár legjelentősebb korszakait, szinte uralják a teret a lenyűgöző makettek és a századforduló környékén használt munkaeszközök.

„Az évforduló kapcsán szerettük volna a kezdetektől, a hőskorszakon át a hullámvölgyekig összefoglalni a komáromi hajógyártás kiemelkedő és jelentős történéseit – kezdte nyitóbeszédét Keszegh Béla, Komárom polgármestere. – Köszönet mindenkinek, aki részt vállalt ennek a gazdag és sokrétű kiállításnak a létrejöttében. A történelmi és hajógyártásra vonatkozó rész összeállítását külön köszönöm Gráfel Lászlónak, a hajógyár mérnökének és Gráfel Lajos műemlékvédelmi szakembernek, míg Ozimy Andrejnek, a Pro Castello Comaromiensi igazgatójának, a városi hivatal kulturális, idegenforgalmi és műemlékvédelmi osztálya referensének azt, hogy ennek az időszakos kiállításnak a megszervezését felvállalta és létrejöttét összefogta. Szeretnénk, ha ezt a kiállítást a jövőben a hozzánk érkező turisták is láthatnák, ezért igyekszünk állandó helyet találni neki az erődben.”

A hajógyárat 2012-től kezelő Stroje a Mechanizmy (SAM) vezetősége nevében Magyarics József igazgató foglalta össze a vállalat elmúlt 125 évét, kihangsúlyozva, hogy a sikerekben nagy részük volt a kimagasló emberi kvalitásokkal és szaktudással rendelkező dolgozóknak. „Az a közel négyezer ember, aki itt dolgozott, egy összetartó zárt közösséget alkotott. Egy olyan közösséget, amely 1950-ben, amikor elindult az új hajógyárban a termelés, lényegében megalapozta az egész régió ipari munkásságát. A második világháború után ez volt az egyetlen hely a környéken, ahol a legkorszerűbb technológiákkal megismerkedhettek a szakmunkások, az ipari szakközépiskolák végzősei és az egyetemekről kikerült szakemberek. Sajnos, ezt az időszakot visszahozni nem tudjuk, ahogy azt is el kell fogadnunk, hogy a hajógyártás fénykora is mögöttünk van, ugyanis ez az iparág sem Európai uniós, sem állami szinten nincs kellőképpen támogatva.” Majd szólt a rendszerváltás utáni időszakról, az elmúlt években készült balatoni kompokról és két szép katamaránról, befejezésül pedig egy jó hírt is megosztott a jelenlévőkkel: egy újabb személyszállító hajó gyártásáról folynak az érdemi tárgyalások azzal a vállalattal, amely a 2021-ben vízre bocsátott Albertina szállodahajót is megrendelte. Kaptak továbbá egy megtisztelő felkérést: a komáromi hajógyárban készítik el az emblematikus IV. Károly gőzőst. A projekt mögött, mely 5 milliárd forintos támogatást kapott a Kisfaludy turisztikai programból, Kreinbacher József üzletember cége, a Chain Bridge Experience Kft. áll. Az impozáns, nyolcvan méter hosszú vízijármű a Lánchíd pesti hídfőjénél múzeum és rendezvényhajóként fog üzemelni.

Az ünnepélyes megnyitón a kiállítás háttérmunkálatairól, melyen a legtöbbet Gráfel László dolgozott, Gráfel Lajos számolt be. Ozimy Andrej pedig röviden ismertette a kiállítás elrendezését, amely négy korra van felosztva: A hajógyár a Monarchia idején 1898–1918; Az új hajógyár felépítése 1945–1965, A hajógyár fénykora 1965–1989, A rendszerváltástól napjainkig 1989–2023.

A szervezők gondoltak a legkisebbekre is, így míg a szülők a kiállítás képeit nézegetik, tanulmányozzák a lenyűgöző hajómodelleket, vagy úgy döntenek, megnézik a komáromi városi televízió filmjét a hajógyárról, addig ők papírra álmodhatják vagy legóból megépíthetik a jövő hajóját.

Az előzetes bejelentkezés mellett év végéig látogatható kiállítás megnyitója után sor került az erőd új jegypénztárának ünnepélyes átadására is – erről a fejlesztésről április elején részletesen írtuk.

JN.

Nyílik az erőd látogatóközpontja
A hajógyár története nem az alapkőletétellel kezdődött
A komáromi hajógyárnak lelke volt
A dunai hajózás kalandos kezdetei

Top