Nagy sikerrel mutatták be a Martosi menyegzőt

Martos. Sokan voltak kíváncsiak június 15-én arra, miként kérik ki a Rendezvényliget pódiumán a vőfélyek a menyasszonyt az örömapától és örömanyától, miként mond egymásnak igent az ifjú pár, milyen volt régen az igazi hamisítatlan Martosi menyegző, melyet a helyi Csemadok mellett működő Hagyományőrző Egyesület jelenlegi és korábbi tagjai, valamint a községi Magyar Tannyelvű Református Alapiskola diákjai mutattak be.

A néptánc és népzene rajongói már megszokhatták, hogy a Martosi Hagyományőrző Egyesület 5-10 évente fergeteges hangulatú jubileumi műsorral ünnepli fennállásának kerek évfordulóját. A program összeállítása gazdag repertoárjuknak köszönhetően – vittek már színre Zsitva és Nyitra folyó közti táncok mellett kéméndi, mátyusföldi, rábaközi, tardoskeddi, zoboralji táncokat – mindig változatos volt. Idén azonban Keszeg István és Túri György minden eddigit felülmúló koreográfiát és dramaturgiát tervezett. Annak érdekében, hogy a fényeffektusok jobban érvényre tudjanak jutni, a kivetítő vásznon a szoknyák legapróbb libbenése is látható legyen, az előadás este kilenckor kezdődött.

A romantikus hangulat, a leselkedő csillagok és a kellemes nyári este ideális „díszletnek” bizonyult ahhoz, hogy az ifjú arát alakító Szénási Kata magára öltse a páratlan szépségű, tarka szalagokkal és pántlikákkal díszített fekete selyem menyasszonyi viseletet és a hozzá illő kötényt, a fejére pedig feltegyék a búzakalászból font, virágokkal, szalagokkal, üvegekkel és gyöngyökkel díszített magas koszorút, s szüleitől (Mórocz Zsolt, Kovács Mária) elvigyék az esküvőre, ahol már várt rá a vőlegényt alakító Balla Márk. A hangulatot a vőfélyek, (Varga Benjamin, Madarász Szabolcs) jókedélye, a koszorúslányok (Jancsekity Bianka, Jóba Tímea, Bachorec Lilla) megjelenése és a Bellő zenekar muzsikája mellett közel negyven lakodalmas vendég tánca tette feledhetetlenné.

Molnár Viola, a Csemadok Martosi Szervezetének elnöke elmondta, a nagy múltú egyesület, amelynek Kovács Mária a vezetője, jelenleg tizenkét állandó taggal működik. A jubileumi műsorban azonban vállalták a szereplést mindazok a régi tagok, akik ma is szívügyüknek tartják a martosi néphagyományok megőrzését, ápolását, éltetését és továbbadását. A jelek szerint lesz kinek, ugyanis a martosi Református Alapiskola több diákja is részt vett a Martosi menyegzőn. „Negyven éve megszakítás nélkül működik a Csemadok égisze alatt létrejött egyesület. Az idők során számtalan helyen mutattuk be táncainkat, és viseletünket, amely a legszebb magyar népviseletek között van számontartva. A csoportunk nőtagjai pedig többször tértek haza Aranysávos minősítéssel népdalversenyekről. Remélem, hogy a következő évtized is ugyanilyen gazdag lesz fellépésekben, sikerekben, s tovább tudjuk öregbíteni a martosi népdalkincset és különleges népszokásait” – mondta a Csemadok elnöke. Elárulta azt is, hogy utoljára a 80-as években Zsigó Anna, a Csemadok korábbi elnöke ment férjhez viseletben.

Ha a való életben, a mindennapokban már nem is lehet látni viseletben oltár elé vonuló fiatal párokat, a Hagyományőrző Egyesületnek köszönhetően azért időről-időre meghívást kapnak egy-egy hamisítatlan hangulatú martosi mennyegzőre mindazok, akiknek fontosak a gyökerek, és kulturális örökségük.

JN

Top