Komárom. Gyönyörűséges, prémium kategóriás kézműves táskái, pénztárcái és különleges lakberendezési tárgyai már évek óta több kontinensen ismertek. Azt azonban kevesebben tudják Varju Tamás bőrmíves-tanárról, hogy szívügye a szakma fejlődése, a fiatalok oktatása, melynek érdekében nem csupán békebeli hangulatú ingyenes táborokat szervezett a komáromi várban, hanem egy magyar nyelvű oktatóműhely elindításán is fáradozik. Hogy milyen szakmai kihívásokkal találkozik, miként jutott eszébe a szakmai továbbképzés elindítása, arról hangulatos műhelyében kérdeztük őt, ahol megérkezésünkkor éppen nagyban dolgozott.

„Hogy mi lesz ebből? – kérdezett vissza, miközben gondosan félretette a szabásminta alapján kivágott részeket. – Egy testvérpár kért meg, hogy készítsek számukra egy-egy időtálló pénztárcát hozzá illő nadrágszíjjal. Erre a különleges eljárással strukturált és patinásított prémium kategóriás lóbőrre esett a választásuk. Ezek kizárólag emberi fogyasztás céljából piacra kerülő állatok bőréből, környezetkímélő eljárással dolgozza fel egy nagy múltú olasz manufaktúra. Olaszországban ugyanis igencsak közkedvelt a lóhús. Egyre nagyobb hangsúlyt fektetek arra, hogy olyan nyugat-európai cégektől rendeljem a bőrt, amelyek átálltak a környezettudatos gyártásra. Egyébként többnyire a meglévő, hamarosan ismét megújuló kollekciónkból választanak klienseink, néha kisebb-nagyobb változtatásokkal. Jönnek olyanok is, akiknek saját, konkrét elképzelésük van. Ha jól átgondolt, akkor némi kreativitással meg lehet oldani, ha nem is mindig azonnal… De a ’kudarc’ is része a kreatív mesterségeknek. A múltkori kollekciónk egyik darabja kifogott rajtam. Egyszer, kétszer, háromszor. Félretettem, és egy-két hét múlva újra nekifogtam. Sikerült. Amíg a papírra megrajzolt tervből kézzelfogható, hibátlan termék lesz, az általában egy év. Néha megesik, hogy valaki csak elmondja az igényeit, és rám bízza annak megvalósítását. Szeretem a kihívásokat, ugyanis itt nem elég a rutin. Minden bőrt ki kell tapasztalni, mert különböző a szilárdságuk, vastagságuk… Más-más szintű hozzáértést igényelnek.”

A bőrművesség egyidős az emberrel

Egy asztalként szolgáló utazóláda mellé ülünk, melyen különböző tervrajzok vannak. Vonalzó mellett, kézzel húzott vonalak. Mint a régi szép időkben. Ezekről mesélnek a falra felfüggesztett több mint százéves szerszámok is. „Ezekkel a régi szerszámokkal a mai napig nem vehetik fel a versenyt a modern technológiák. Sokkal jobban lehet, és jobban is szeretek régi patinás eszközökkel dolgozni” – mondta, majd kifejtette, hogy a bőr megmunkálásának kezdetei egészen az ókorba nyúlnak vissza, amikor elsősorban cipőket, ruhaneműket készítettek. A honfoglalás korában a magyarság már szép míves bőrtárgyakat készített: nyergeket, tarisznyákat, vérteket, mellényeket, felfüggesztéseket a fegyverekhez.

Híres bőrmegmunkáló mesterek

A szakma technológiája századról-századra fejlődött. Mára kikopott a köztudatból, de a 17–19. században Komárom jelentős bőrmíves központ volt: tímárok, szíjgyártók, vargák, csizmadiák szép számmal dolgoztak a városban. Ez összefüggött azzal, hogy Komárom egyúttal fontos katonai és kereskedelmi központ is volt.

A tímárok céhlevelét 1656-ban adták ki. A komáromi csizmadiák messze földön megbecsültek voltak. A parasztság számára szinte nélkülözhetetlen volt a vastag bőrből készült csizma, míg a magyar nemesek, de még sok főnemes is, puha bőrből készült csizmában járt. Ezekhez a bőr alapanyagot a tímárok készítették. Nehéz munka volt, szükségük is volt inasokra – egy-egy inas három évig dolgozott a mester műhelyében. Eleinte ismerkedett a szerszámokkal, munkafolyamatokkal, esténként rendet rakott, majd szép lassan egyre komolyabb feladatokat kapott. Három év után a „céh” útjára bocsájtotta, hogy újabb három évig vándoroljon, azaz távolabbi városok, országok mesterei mellett bővítse tudását. Miután ez letelt, hazajöhetett és jelentkezhetett a céhbe mesternek. „1846-ban a 110 mesteren kívül 70 segéd és 55 inas dolgozott Komáromban, összesen tehát 235-en dolgoztak csizmadiaként. A tímárok és vargák száma ennél ugyan kevesebb volt, de összességében így is a munkaképes lakosság jelentős részét képezték. Az ipari forradalom idején a bőrmegmunkáláshoz szükséges technológia fejlődése látványosan megugrott. Később a céheket megszüntették, a kis műhelyeket államosították. Ettől kezdve a nagy tudású mesterembereknek már nem volt lehetőségük mesterségbeli tudásuk átadására. Gyakorlatilag megszűnt a hivatalos utánképzés. Majd megindult a gyáriasodás, és a sokszor silány tömegáruk gyártása.”

Manufaktúra varrógép nélkül

„A kézzel varrott táska azt jelenti, hogy a varrásjelző nyomán (pöttyökben átlyukasztja bőrt) szépen varrótűvel öltögetünk – magyarázta Varju Tamás. – A másik technika pedig, amikor árral lyukasztjuk ki a bőrt az öltés helyén és bőrszálakkal fonunk. Ha valaki olyan jó minőségű bőrrel dolgozik, mint mi, akkor termékei akár harminc évet is kibírnak. Lehet, idővel újra át kell varrni, de utána még jó pár évig használhatók. Éppen ezért a cérna minősége ugyanolyan fontos, mint a bőré. A Varju termékek egy 1847 óta működő francia cérnagyár 100 százalékosan természetes alapanyagokból készült lencérnáival készülnek. Nemzedékről nemzedékre örökíthetők át munkáink, akár a régi Dior táskák. Sajnos mára egyre több nagynevű divatház a fast fashion filozófiájának irányába ment el, s egyre inkább az elképesztő gyorsasággal változó divat kiszolgálására összpontosítanak. Ezt pedig kizárólag gépi gyártással lehet elérni. Ma már egyedül a Hermés márka dolgozik kizárólag manufaktúrákkal – jelenleg minőségben világelső. A velük szerződő bőrmívesek másfél évig tanulnak, hogy eleget tudjanak tenni a szakma legmagasabb elvárásainak. Ekkor mindenki önállóan megvarr egy táskát. Ha átmegy a vizsgán, dolgozhat nekik. Nem engednek a minőségből a mennyiség javára, ezért is van náluk többéves várólista. Volt szerencsém részt venni a vállalat egyik workshopján. Az a színvonal és precizitás, ami ott alapelvárás, nálunk az oktatásban ismeretlen fogalom. Hozzám is jöttek fiatalok tanulni. Volt, aki rövid időn belül menekülőre fogta, és olyan is, aki hatalmas elszántsággal próbálta azokat a hiányosságokat behozni, amelyeket jó esetben már az iskolai képzésen el kellett volna sajátítania.”

Képzetlenül kerülnek ki az iskolákból

Varju Tamás ezért kezdett el töprengeni azon, hogy megfelelő utánpótlás nélkül vajon van-e nálunk jövője ennek az ősi mesterségnek. Annak idején a ma már nem létező budapesti Népi Mesterségek és Művészetek Főiskoláján diplomázott bőrtárgykészítő tanár szakon. Utána évekig tanított, miközben az ország legjobb bőrmívesei mellett megtanulta a fűzések, fonások, domborítások, szegések, antikolás, patinázás, szironyozás (színesre festett bőrszalagokkal való díszítő varrás) évszázados tapasztalatokra alapuló különleges eljárásait. „Hiába volt kerek az életem, nem igazán tudtam örülni neki, mert egyre jobban hiányzott Komárom. Mindig is lokálpatrióta voltam. Hazaköltözésem után egyre gyakrabban kopogtattak be fiatalok, hogy szeretnének tanulni. Az országban ugyanis egyáltalán nincs bőrmíves képzés. Arra jutottam, hogy a tizenharmadik óra után vagyunk, és ha valamit nem találunk ki, akkor a bőrmívesség színvonala nagyot fog esni, ugyanis a magyarországi iskolákból kikerült diákok tudása és munkája nem piacképes, sajnos elég hiányos az utánpótlásképzés.”

Bőrmíves oktatás a komáromi várban

„Éppen ezért tavaly itt a műhelyemben indítottam el egy képzést, nyolc embernek, hogy mindenkivel érdemben tudjak foglalkozni. Szabó Gábor, a Selye János Gimnázium tanára a szakma esztétikai részét, Horváth Péter grafikus pedig a tervekhez, díszítésekhez elengedhetetlen rajzoktatást vállalta magára” – mesélte.

A műhelyében zajló hiánypótló és kreatív projekt híre futótűzként terjedt el a városban. Még a tavasz sem köszöntött be igazán, már egyre többen kérdezgették, mikor indul az idei tanfolyam. Megkezdődött a tervezgetés – ezúttal már Keszegh Béla, Komárom polgármestere és Ozimy Andrej, a Pro Castello Comaromiensi társulás elnöke támogatásával. Így idén júliusban már a komáromi vár felújított termeiben várták az ország szinte minden magyarlakta régiójából, Lévától Nagykaposig, a négynapos II. Bőrmíves Szakmai Felnőtt Tábor résztvevőit, és az ezt követő I. Gyermek és Serdülő Tábor résztvevőit.

„Sokszor vettem részt oktatóként kézművestáborokban, és gyakran tapasztaltam, hogy a gyerekekkel teljesen haszontalan tárgyakat készítenek… Ennek nincs értelme. Volt, hogy a komáromi speciális iskola tanulói ellátogattak hozzánk egy pár órás workshopra. Négy óra múlva minden gyerek egy névre szóló szignózott kulcstartóval mehetett haza. Megcsinálták. Ugyanígy a tavalyi és az idei táborokban is az volt a célunk, hogy mindenki egy jó minőségű kész termékkel térhessen haza. Tavaly gömöri pásztorpénztárcát, idén pedig szironyozott övet készítettünk. Közben lépésről-lépésre átadtuk a szükséges szakmai tudást. Nyugodtan, ráérősen. A gyerekeknek indított képzésen pedig egy szép kis szütyőt készített mindenki. Annyi volt a könnyítés, hogy kész szabásminta alapján dolgozhattak. Fantasztikusan jó volt a hangulat. Feltöltődtünk. Igazi lélekbalzsam volt. Mindenki érezte annak különlegességét, hogy egy Komáromban nagy múlttal rendelkező régi mesterséget hozunk vissza.

Oktatóműhely a következő lépés

Varju Tamásék nem akarnak itt megállni, haladó szintű táborokat is szeretnének tartani, illetve a már megvalósult táborok nyomán egy Felvidéki Bőrmíves Oktató Műhelyt létrehozni – gyakorlatilag arról van szó, hogy rendszeressé válnának a táborok, a bőrmíves képzés még gyakrabban, például havi szinten elérhetővé válna.

Sőt, ennél is tovább mennének, ugyanis a távolabbi terveik között szerepel, hogy a bőrmívesség alapjainak oktatását beiktassák az alapiskolai oktatásba – például a képzőművészeti nevelés vagy technika tantárgyak részeként –, vagy éppen szakkörként, esetleg akár választható tantárgyként a középiskolákban.

Ennek, amellett, hogy a fiatalok megismerkednének a bőrmívességgel, plusz nagy hozadéka lenne, hogy fejlesztené kreativitásukat, problémamegoldó képességüket és a finom motorikájukat, ami a mai gyerekeknek eléggé gyenge pontja. A hosszútávú cél egy bőrmíveseket képző, színvonalas szakmai oktatás elindítása. „Mint minden alkotói folyamat, amely kézzelfogható végeredményt ad, a bőrrel való munka is nagyon sok siker-élményt tud nyújtani az embernek. Két lányom, a 10 éves Panka és a 14 éves Sára is egyre gyakrabban bukkan fel a műhelyben. Érdeklődnek, egyre jobban vonzza őket ez a világ, hála istennek.

Janković Nóra

Szakmai alázat nélkül nincs minőség – Varju Tamás bőrmíves
Varga Andrea: szeretek maradandót alkotni