Komárom. Sokan ismerték és szerették a komáromi Vavrikné Szarka Erzsébet amatőr festőművészt. Az életével példát mutató alkotó 100. születésnapja alkalmából a Duna Menti Múzeum Zichy-palotabeli kiállítótermében emlékkiállítást nyitottak, amelyre október 18-ig várják a látogatókat. A személyes hangulatú tárlat kurátora Szabó Csekei Tímea művészettörténész, a múzeum munkatársa.

A kiállítóterembe lépve az emberen azonnal az otthonosság érzése lesz úrrá. Mintha csak egy műgyűjtő nagynénink kényelmes fotelokkal berendezett otthonában lennénk. Nincsenek harsány színek, nincsenek provokatív alkotások. Az ajtótól balra indulva előbb a komáromi festőművész korai alkotásait nézhetjük meg. Érdekes látni képről-képre a fejlődését, amire egész életében nagy hangsúlyt fektetett. Még nyugdíjas korában is eljárt művésztáborokba, szakmai szimpóziumokra. Egy dologban azonban nem változtak képei: mindegyik egyfajta belső békét, harmóniát sugároz.

Miközben lett volna oka jócskán sötét színekhez nyúlni, és megfesteni, miként nyomorította meg az emberi lelkeket a huszadik század az egymást követő tragikus történéseivel. Ezek őt magát sem kerülték el, hiszen 1924-ben született Pozsonyban, ahol édesapja, a nemesócsai származású Szarka Mór bécsi tanulmányai után megnyitotta műhelyét. Édesanyja, Szalay Julianna tanítónő Cecén született. Tehetsége és a képzőművészetek iránti érdeklődése már iskolás évei alatt megmutatkozott. Budapesti főiskolás éveiben pedig egyik tanára készülő könyvéhez készített illusztrációkat. A háború azonban közbeszólt, és 1944-ben félbeszakította tanulmányait. Még ebben az évben férjhez ment Vavrik Gyula orvoshoz, aki mellett ápolónőként dolgozott egy kórházvonaton. 1945 márciusában azonban mindketten orosz hadifogságba estek. Az első gyermekét váró Erzsébet egy Bécs mellett lévő női, míg a férje egy férfiak részére kialakított táborba került. Mindketten túlélték a fogság megpróbáltatásait, s Perbetén telepedtek le, ahol Vavrik Gyula körzeti orvosként szolgálta a lakosságot. Elszántan. Sokaknak adott olyan orvosi szakvéleményt, saját életüket veszélyeztetve, amelynek köszönhetően elkerülhették a kitelepítést. Erzsébet pedig, miközben a kor híres ruhagyárának, a Makyta Púchovnak tervezett ruhákat, fogász szakképesítést szerzett. Nyugdíjazásáig az akkori Magyar Tannyelvű Gimnázium (ma Selye Gimnázium) fogásza volt. Közben nevelte két lányukat, aktívan kivette részét a város kulturális életéből, kitartóan kutatta családfáját, a református templom első padjában lévő helye pedig soha nem maradt üres. Határőr utcai otthonuk a komáromi értelmiség találkozóhelyévé vált, ő maga aktív tagja volt a Múzeumbarátok Körének.

Közben pedig maradt ideje az alkotásra is. Gazdag életművéből most csak egy szeletnyi látható (a terem mérete átfogóbb kiállítást nem is tett volna lehetővé), mégis fajsúlyos, jelentős kiállítást láthatunk, ugyanis nagy része személyes gyűjteményéből származik. Gombási szénapajták, Csallóközi nyár, Marcal patak, Tengerparti pavilonok, Királykán, Őszi tájak… – leginkább akvarellek, amelyeknek minden ecsetvonásában ott vannak az emlékei, és ott van különleges lénye, amelyek köszönhetően élete végéig megőrizte istentől kapott életszeretetét és nyitottságát mások iránt. JN.