A függőségekről folytatott tanulságos beszélgetést Böcskei Balázs politológussal, addiktológiai konzultánssal Bödők Gergely történész a Kikötő – Polgári Szalonban, amelynek ezúttal a Szinnyei József Könyvtár adott otthont. Az őszinte párbeszéd rámutatott arra, hogy a függőségeket még mindig tabuként kezeljük társadalmunkban.

Amikor az ember meghallja a szót, függőség, legtöbbször a drog, az alkohol, a cigaretta jut az eszébe, miközben számtalan egyéb dologgal kapcsolatban alakul ki bennünk függőségi viszony, a pornótól kezdve a munkáig. „Létezik egyáltalán olyan ember, aki nem függ semmitől?” – indította a beszélgetést az est moderátora. „Függőségről akkor beszélhetünk, ha az nagyban befolyásolja, rontja az ember életminőségét. Jellemző, hogy egyre nehezebb kontroll alatt tartani, egyfajta belső kényszer vezérli, és ha az ember nem tudja kielégíteni a függőség iránti vágyakozását, akkor a sóvárgás tünetei fogják eluralni az érzelmeit, egy bizonyos pont után aztán átveszi az irányítást az élete felett. Ez akár évekig tartó folyamat is lehet. A társadalmunkban azonban ez még mindig tabu témának számít. Ha azt mondom valakinek, hogy 17 éven át alkoholista voltam, felépülő függő és addiktológiai konzultáns vagyok, akkor azonnal azt veszem észre, hogy egyfajta falat von közénk.”

Böcskei Balázs saját tapasztalata alapján elmondta, aktív függőnek lenni néha könnyebb, mint felépülő függőnek, mert a társadalom viszonylag elnéző azokkal szemben, akik szeretnek inni, elintézik annyival, hogy „jaj, hát ő ilyen, őt így szeretjük”. Abban a pillanatban azonban, amikor valaki beismeri, márpedig ez a legnehezebb, hogy ő beteg és kimondja „alkoholbeteg vagyok, és ebből szeretnék kigyógyulni”, a környezete felszisszen és hátralép. A „szerhasználati zavarral élők” baráti körében ugyanis nagyrészt hasonló „érdeklődésűek” vannak, akik elé döntésével egyfajta görbe tükröt tart, amit jellemzően nehezen viselnek. Emiatt azok, akik új életet szeretnének kezdeni, gyakran szeparálódnak.

Az ezerarcú alkoholizmus

Az alkoholistákat hajlamosak vagyunk a rendszeresen, akár napi szinten részegségig ivókkal azonosítani, miközben ennek a szenvedélybetegségnek nagyon sok válfaja van. Sok alkoholbeteg ritmikusan iszik, három hétig nem, majd pár napig igen. A tiszta időszakban úgy él, hogy rajta kívül senki nem mondaná meg, hogy függő. Ennek jellemzője, amikor valaki folyamatosan feszült, sóvárog, és ezt nem tudja kontrollálni. Böcskei Balázs kifejtette, ő például a magasan funkcionáló alkoholisták népes táborához tartozott. Látszatra ezeknek az embereknek az élete működőképes. A munkahelyükön jól teljesítenek, építik karrierjüket, nem mutatnak semmi gyanúra okot adható jelet. Ha valaki, az egész munkahetet kibírja, végigcsinálja alkohol nélkül, és csak a hétvégén nyúl a pohárhoz, akkor miért nevezhető mégis alkoholfüggőnek? – merült fel a kérdés a hallgatóságban, amire mindjárt meg is érkezett a válasz: a vágy. A folytonos sóvárgás. Ugyanis a függő mindennapjait az a vágy vezérli, hogy végre érezhesse szervezetében az alkohol, vagy egyéb szerek „jótékony” hatását. Még akkor is, ha tisztában van azzal, hogy ez önsorsrontás, és rámehet az egészsége, sőt akár az életébe is kerülhet.

A konzultációs folyamat részben arról szól, hogy a gyógyulni vágyók megtanuljanak lehetőségként nézni a józanságra, még akkor is, ha az elvonási tünetek kezdetben sok pszichés és fizikai szenvedéssel járnak. A függők nagyon érzékenyek, ráadásul az agyi idegpályáik össze vannak kapcsolva a számukra addiktív szerekkel, ezért absztinensként meg kell tanulniuk ezek támogatása nélkül levezetni a stresszt, lavírozni az érzelmi kapcsolatokban, elviselni a munkahelyi gyűrődéseket. Az egyik fő gond az, hogy mire eljutnak addig a pontig, hogy segítséget kérjenek, már el sem tudja képzelni, hogyan lehet nyaralni, futballmeccset végig izgulni, koncerten szórakozni, az intimitást megélni alkohol nélkül.

Sebzett gyermekkor

Bödők Gergely a függőség kialakulásának okairól is faggatta vendégét, aki szerint ezek a gyermekkorba nyúlnak vissza. Legtöbbször a szülőkhöz való kötődés, az érzelmi biztonságérzet, feltétel nélküli elfogadás hiánya okozza. Lelki-testi bántalmazás, szexuális abúzus előfordulása esetén pedig nagyon magas az addikció veszélye. A függők nagy részénél egy ebből fekadó énképzavar tárható fel, nem hisznek saját képességeikben, abban, hogy mások képesek elfogadni őket hibáikkal együtt. „A gyerekeket dicsérni kell, éreztetni kell velük, hogy szerethetők, még akkor is, ha esetleg hibáznak, és nem szabad irreális elvárásokat támasztani velük szemben. Ha ezeket a szülők betartják, jelentősen lecsökken annak az esélye, hogy később a gyerek az élvezeti szerek rabjává váljon” – jelentette ki Böcskei Balázs. Elmesélte saját gyermekkorának megrázó történetét is. Szülei elváltak, édesanyja viszonylag nehéz anyagi körülmények között nevelte, amiből a kiutat abban látta, ha gyermeke az élet minden területén maximális teljesítményt nyújt, megalapozva ezzel jövőjét. Feltételekhez és megfelelésekhez kötött volt szeretete. Vigaszt édesapjánál sem tudott találni, ugyanis ő az alkohol rabja volt, aki életmódjának következményeként 47 évesen szívinfarktusban elhunyt. „Szenvedélybeteg szülő gyermekének lenni óriási érzelmi deficittel jár. Ráadásul nincs előttük egy olyan pozitív apa-, és férfiminta, amit követhetnének. Nincs harag bennem szüleim iránt, mindent megtettek, ami tőlük telt. Édesanyámmal mára rendeződött a viszonyunk” – tette hozzá.

Egymillió alkoholista országa

Amikor függőségekről esik szó, akkor legtöbbször a droghasználat van hangsúlyozva, miközben az alkoholizmus sokkal több embert érintő probléma. Ebben közrejátszik az is, hogy a hajlam az alkoholizmusra 30-40 százalékban öröklődik. Kialakulását ugyanakkor nagyban befolyásolja a környezet is. Ha könnyen elérhető, nagyobb a kialakulás esélye. Akkor is, ha a gyerek ezt a mintát látja otthon. Magyarország mára egymillió alkoholista országává vált. Mi lehet ennek az oka? „Miután a józanságot választottam, elkezdtem kutatni családunk történetét, különös figyelmet fordítva a megélt traumákra. Apai és anyai ágon is kulákok voltak a felmenőim, akikben ott fortyogtak az lefojtott ambíciók, mert többször kerékbe törte életüket a történelem: a Doberdói csata, a Horthy korszak, a II. világháború, az államosítás, az 56-os események, a rendszerváltás. A magyar családok többsége a 20. században egymás után szenvedte el a kataklizmákat, az egyének sorsát mindig megtörte valami. Két generációnyi folytonosság és biztonság sem volt. Helyette voltak traumák, értékváltság, társadalmi bizonytalanság. Így a generációk közt nem tudott kialakulni az egymáshoz kapcsolódás helyes mintázata sem” – fejtette ki Böcskei Balázs.

Bödők Gergely abból a statisztikai adatból kiindulva, hogy a magyar férfiak 33, a nőknek pedig 7,2 százaléka alkoholista, arra a kérdésre szeretett volna az addiktológiai szakembertől választ kapni, hogy mi lehet ennek a szignifikáns különbségnek az oka? „A nőkre azt szokták mondani, hogy zugivók, aminek már eleve negatív kicsengése van. Ha egy nő iszik, az megütközést kelt. Társadalmilag nem olyan elfogadott, mint a férfiak esetében. Ez a folyamatos megszégyenítés egy plusz teherként nehezedik a nőkre, ami ellen zugivással védekeznek” – magyarázta.

Türelem a gyógyulni akarókkal szemben

Enyhe, időszakos „szerhasználati probléma”, amely egy-egy nehéz életszakaszban mutatkozhat meg, mindkét nemnél megoldódhat önerőből, amint az azt kiváltó probléma rendeződik. „Amikor az ember megpróbál megszabadulni egy függőségétől, iszonyatos türelemmel kell lennie magával szemben, ahogy a környezetében élőknek is a gyógyulni akaróval szemben. Gondoljunk bele, hogy függővé válni hónapokba, évekbe telik. Ugyanígy időre van szükségünk ahhoz is, hogy új emberré váljunk. Nehéz, de életem legjobb döntésének tartom, hogy belevágtam, és a józanságot választottam” – tette hozzá Böcskei Balázs.

JN