Interjú Radványi Miklóssal, a KFC vezetőedzőjével a klub anyagi helyzetéről, érkező és távozó játékosokról, a tavasz nagy céljáról és az őszi idény értékeléséről.

---

A téli felkészülést beárnyékolta a hír, hogy a KFC nehéz anyagi helyzetbe került, aminek következtében a klub nemcsak a játékosok, hanem az adóhivatal felé is jelentős tartozást halmozott fel. Ezt később a vezetőség is elismerte, de megnyugtattak mindenkit, hogy a szponzori pénzek hamarosan megérkeznek, és akkor mindenki felé rendezik az adósságokat. Megtörtént már ez?

– Természetesen mi sem fogadtuk kitörő örömmel azt, hogy egy ilyen helyzet állt elő Komáromban. Három és fél éve vagyok a klubnál, a csapat nagy része szintén hosszú ideje itt van, jól tudjuk, hogy a KFC-nél ezt megelőzően soha ilyen probléma még nem adódott. Talán éppen ezért is tudtuk áthidalni ezt a dolgot, mert a játékosok nagy része tisztában volt azzal, hogy a komáromi csapatnál ilyen még nem volt, mindig időben érkeztek meg a fizetések. Jelenleg az a helyzet, hogy a tartozások egy részét már korábban rendezték, az elmúlt héten pedig a klub elnöke és a szakmai igazgatója bejelentette, anyagilag a klub helyzete rendeződött, néhány nap múlva az elmaradt juttatásokat mindenki meg fogja kapni. Bízom benne tehát, hogy ezt az ügyet most már magunk mögött tudjuk hagyni, és tiszta fejjel tudunk majd nekifutni a felkészülés utolsó heteinek. Egyébként egy rossz szót nem szólhatok a csapatra, mindenki ebben a helyzetben is odatette magát az edzéseken és a felkészülési mérkőzéseken.

Szintén az új év első napjaiban vált hivatalossá, hogy az előzetes tervekkel ellentétben nem készül el a komáromi stadion, így a csapat továbbra is kénytelen albérletben játszania hazai mérkőzéseit. Mennyire volt ez egy újabb csapás a csapat számára?

– A játékosok, a szurkolók, meg persze azok, akik közel állnak a klubhoz, egyszóval mindenki bízott abban, hogy tavaszra elkészül az új stadion és végre már otthon fogadhatjuk a hazai mérkőzéseken az ellenfeleinket. Ez – mondani sem kell – az egész csapatnak nagyon sokat jelentett volna. Saját stadionban, a saját közönségünk előtt játszani – mindannyian erre vártunk, de sajnos a realitás az, hogy ez nem így lesz. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy egy és fél éve így élünk, így dolgozunk, ebben vagyunk – vagyis a csapat valamilyen szinten már hozzászokott ahhoz, hogy nincs saját otthona, nincs saját stadionja. Bízom benne, hogy ezt az utolsó fél évet most már valahogy kibírjuk és túléljük, nekünk az a dolgunk, hogy ilyen körülmények között a lehető legjobb teljesítményt nyújtsuk. Nekünk, edzőknek és a játékosoknak egyedül erre van ráhatásunk, a stadionépítés folyamata nem a mi hatáskörünkbe tartozik. Szóval csak annyit tudok továbbra is mondani, hogy ezután is maximális odaadással és alázattal készülünk a mérkőzéseinkre. A cél adva van: be kell biztosítanunk a bennmaradást. Ha ez így lesz, akkor a következő idényben az új stadionban első ligás mérkőzést rendezhetnek.

Ennél szebb cél nem is kell, hogy a csapat szeme előtt lebegjen.
– Már tavaly is arról beszéltünk, hogy milyen szép lenne, ha az új stadionban első ligás mérkőzésen debütálhatnánk. Akkor úgy nézett ki, hogy erre ősszel lesz lehetőségünk. Sajnos nem lett. A cél ettől még nem változott meg: nagyon szeretnénk első ligás meccset játszani az új stadionban. Ehhez meg kell őriznünk tavasszal az első ligás tagságunkat. Valóban szép és nemes feladat lesz.

Mennyire lesz kemény menet ez?

– A saját csapatomon belül nem szerettem volna túl sok változást, ettől függetlenül dolgozunk azon, hogy érkezzenek hozzánk minőségi játékosok. Olyan játékosokra gondolok, akik valóban a csapat segítségére lehetnek, olyanokat nem szeretnénk Komáromba hozni, akik csak a kispadot koptatnák. Amiben bízhatunk, hogy az ősz végére egész jól összeállt a csapat, sokkal jobban néztünk ki, mint az első fordulókban. Ráadásul azt látom, hogy most a téli felkészülés során fizikálisan sikerült plusz egy lépést tennünk előre. Olyan szinten van a csapat, hogy többet tudunk futni, gyorsabban tudunk futni, erősebbek vagyunk – a számok mindenesetre ezt mutatják. Bízom tehát abban, hogy úgy tudjuk majd kezdeni a tavaszt, ahogy az őszt befejeztük. Ha ez így lesz, nem lehet baj. Azt is pozitívan értékelem, hogy a csapat nagy része az elmúlt fél év alatt ráérzett arra a tempóra és sebességre, ami az első ligában elvárás, megvan a csapatban most már a kellő rutin és tapasztalat ahhoz, hogy elérjük a célunkat. Éppen azzal a Ligetfalu ellen játszottunk felkészülési mérkőzést, amely tavaly a második ligában a második helyen végzett, és igaz, hogy azóta volt néhány távozójuk és sérültjük, de a mostani meccsen hatalmas volt a különbség a két csapat között. Ez is azt mutatja, hogy az elmúlt fél év alatt, amit az első ligában töltöttünk, sokat fejlődtünk. A mérkőzésen csak egyetlen dolog zavart: az, hogy abból a rengeteg helyzetből, amit kidolgoztunk, csak egyet sikerült gólra váltunk, de egyébként macska-egér harc zajlott a pályán. Tavaly ekkora különbség nem volt a két csapat között, ezt maga az ellenfél edzője is elismerte a találkozó után. Ennek azért lehet örülni, és bízom benne, hogy ez a trend folytatódni fog.

Három felkészülési mérkőzésen van túl a KFC, a háromból kettőt megnyert, egyet elveszített a csapat úgy, hogy azon a vesztes mérkőzésen is a KFC dominált. Ott tart az együttes játékban, ahol ilyenkor tartania kell?

– Ami a felkészülés fizikális részét illeti, azzal maximálisan elégedett lehetek. Elvégeztünk minden olyan feladatot, amit elterveztem. Szerencsére a sérülések is elkerültek minket. Egyedül Dan Ožvolda küzdött kisebb gonddal, neki porckorong sérve van, ami sajnos időnként – főleg amikor kemény talajon edzünk vagy játszunk – újra és újra kiújul. A Tatabánya elleni mérkőzést kihagyta, de a legutóbbi meccsen már húsz percet játszhatott. A felkészülés hátralevő részében több technikai gyakorlás lesz a programban, főleg arra szeretnénk koncentrálni, hogy a helyzetkihasználásunk javuljon. Már a hétvégi, Somorja elleni főpróbán szeretnénk megmutatni, hogy ebben is tudunk javulni.

Eddig egyedül Jakub Trefil távozott a télen a csapattól. A cseh kapust, aki kölcsönben szerepelt a KFC-ben, visszarendelte a klubja, az Olomouc. Vannak-e mások, akiktől elbúcsúzott a klub? És kik lehetnek az érkezők?

– Ami az erősítéseket illeti, kapcsolatban voltunk egy kiváló középpályással, aki már nagyon közel volt ahhoz, hogy Komáromba szerződjön, ám az utolsó pillanatban a klubja mégis úgy döntött, hogy számít rá, így nem engedi el. Konkrét nevet nem mondanék, de most sajnos úgy tűnik, hogy az üzlet meghiúsul. Trefilt a klubja valóban visszarendelte, volt egy ilyen kitétel a szerződésébe, de érkezett helyette Száraz Benjámin, aki egy kiváló kapus, de sajnos az elmúlt években sérülésekkel bajlódott. A legutóbbi meccsünkön azért már megmutatta, hogy komoly konkurenciát jelenthet a másik két kapusunk számára. Vannak még további nyitott kérdések, de mivel ezek még igencsak képlékenyek, neveket itt sem mondanék. Annyit elárulhatok, hogy egy csatárt és egy középső középpályást még szeretnék a csapatomba látni.

Ha az egyes csapatrészeket nézzük, hogyan értékeled a csapat kapusainak teljesítményét az ősszel? A mérkőzések nagy részében Trefil állt a kapuban, de a cseh játékos sérülése miatt a csapatba bekerülő Dlubáč is meghálálta a bizalmat. Annak ellenére, hogy a KFC kapta a legtöbb gólt az ősszel az első ligában, mindketten jól védtek, a 35 bekapott gól nem a csapat kapusain múlott.

– Egyetértek. Mindketten jó teljesítményt nyújtottak az ősszel. Különösen Dlubáč okozott kellemes meglepetést, aki a Rózsahegy és a Nagymihály ellen megtartott minket. Neki is jó, hogy jött most egy olyan kapus, aki minden edzésen arra készteti, hogy a maximálisat nyújtsa. Sokszor elmondtam már, a legjobb edző minden téren a konkurencia. Továbbra is úgy számolok, hogy ő lesz tavasszal az első számú kapusunk.

Nézzük a csapat védelmét! A legnagyobb érvágás talán az volt, hogy mindjárt a második fordulóban megsérült Martin Šimko, a csapat kapitánya, aki így csaknem a teljes őszt ki kellett, hogy hagyja. Amikor aztán visszatért, vele együtt a stabilitás is mintha visszatért volna a védelembe. Jól láttam?

– Összességében ezzel a csapatrésszel is meg voltam elégedve. Újoncok vagyunk, így természetesen voltak hibáink hátul, de ez valójában egy ilyen műfaj. A védelemben – még a legmagasabb szinten is – mindig benne van a hiba, a hibázási lehetőség. Örömmel láttam, hogy az ősz folyamán többen is sokat fejlődtek. Például Rudzan, aki, amikor hozzánk került, voltak gondjai, de később, főleg az utolsó 5-6 fordulóban nagyon jól teljesített. A másik oldalon játszó Šmehylről pedig csak annyit, hogy bekerült az ősz válogatottjába. Ez mindenképpen egy pozitív dolog az egész csapat számára. A védelem közepén persze voltak azért gondjaim, hiszen Pillár gyorsasága már nem olyan, mint régen volt, de a pozíciós játéka még mindig fantasztikus. És persze örültem, amikor visszatérhetett Šimko, mert így Špiriakkal az oldalán összeállhatott a második liga legjobb belső védőpárosa. Ami nagyon fontos, hogy Šimko visszatérése után, amikor át akartam állni a három belső védős rendszerre, akkor ezt már nyugodtan megtehettem, hiszen rendelkezésemre állt három kiváló belső védő is. Ez a felállás sokszor nagyon hatékonynak bizonyult. Úgy látom tehát, hogy a védelemmel elégedett lehetek, azokat a mérkőzéseket, amiket elvesztettünk, nem a védőkön múlott, sokkal inkább azon, hogy a helyzeteinket rossz százalékkal használtuk ki.

Jöjjön a középpálya, amely az egyik legkritikusabb pontja volt a csapatnak, bár láttunk azért jó teljesítményeket is itt – elég, ha csak Dominik Žákra gondolunk.

– Főleg a középpályán lehetett látni azt, hogy miben is áll a különbség a második és az első liga között. Azt az intenzitást, gyorsaságot és gondolkodást, amit az első liga megkövetel, nekünk még szoknunk kellett. Az ősz első felében csaknem minden középpályásomon látni lehetett, hogy ebbe még bele kell majd szokniuk. Érkezett ugyan a tapasztalt Nagy Geri, de előtte nem volt játékban, és amikor végre utolérte volna magát, tüdőgyulladást kapott… Jött a szélre Sliacky és Tamás Nándi, akik mindketten nagyon gyors, dinamikus játékosok, de nekik is szükség volt még arra, hogy a saját bőrükön megtapasztalják ezt a fajta intenzitást. Jó hír, hogy bizonyos számú mérkőzések után ezek a játékosok hozzászoktak az első ligához, felvették a nagyobb tempójú ritmust. Természetesen nagyon fontos volt, hogy szeptemberben jött Žák, aki valóban a legjobb középpályásunk volt az ősszel. Ezt bizonyítják a számok is. Ha sikerülne még egy ilyen típusú játékost igazolnunk, az nagyon jó lenne. Ahogy nagyobb tempóra kapcsoltunk a középpályán, úgy lett egyre nehezebb dolga az ellenfeleinknek: nagyon meg kellett szenvednie a Nagyszombatnak, a Zólyombrézónak és a DAC-nak is ellenünk.

Úgy láttam, hogy a „hatos” és „nyolcas” posztra megtaláltátok a megfelelő játékosokat. Egyedül egy klasszikus „tízes” hiányzott nagyon a középpályáról.

– Így van. A nyáron azért hoztuk a csapathoz Jozef Špyrkát, mert azt gondoltuk, ő megoldás lehet erre a posztra. Jól ismertem már előtte is, de sajnos nem azt nyújtotta, amit vártam tőle. Éppen ezért valószínűleg el is engedjük őt. Futásmennyiségben nem lehetett rá panasz, sokat volt úton, de egy kicsit mindig máshol, mint ahol lennie kellett volna. Valóban ez az a pozíció, ami nekem nagyon hiányzott, de egy „tízest” nagyon nehéz találni. Ezek a legkeresettebb és legdrágább játékosok. Éppen azért, mert ez egy hiányposzt volt, az ősz végére átálltunk a 4-1-4-1-es felállásra, vagyis két „nyolcassal” játszottam a csatár mögött. Ez ült ennek a csapatnak a legjobban, tavasszal is ezt a felállást fogjuk preferálni.

Mi a helyzet a csatárokkal? Annyi biztos, hogy itt volt a legkevesebb variációs lehetősége a szakmai stábnak.

– Ha előbb arról beszéltem, hogy a „tízes” játékosok nagyon drágák, akkor a csatárokra ez még inkább igaz, hiszen ők azok, akik el tudnak dönteni egy-egy mérkőzést. Itt is láthattuk az ősszel, hogy mekkora a különbség a második és az első liga között. Ami ott elég volt, az már nem elég a legjobbak között. A második ligában a mérkőzések 90 százalékában mi domináltunk, Voleskýnek ez a játék feküdt. Lőtt 13 gólt, de az első liga már másról szól. Szerzett ugyan három gólt, de sokszor volt sérült, és ez az első osztályra jellemző fokozott terhelés miatt volt így. Ezért is szeretnék még egy támadójátékossal erősíteni. Sylvestrt nem kell bemutatni, az ellenfelek is jól ismerik, tőle tartanak. Annak ellenére, hogy nem egy hórihorgas csatár, nagyon jól meg tudja tartani a labdát, technikailag jól képzett, megvan minden olyan képessége, ami egy jó csatárt kell, hogy jellemezzen. Persze azt tudjuk jól, hogy már a zeniten túl van, de számomra még mindig ő az első számú csatár. Tóth Gabi az első ligában egy kiegészítő ember, nagy küzdő, harcol becsülettel, ha úgy volt, hogy az utolsó negyedórára fel kellett tegyem, belement a párharcokba, leütközte az ellenfelet, végigharcolta a mérkőzést tisztességgel.

A tavasz első mérkőzésén a bennmaradásért folyó küzdelem szempontjából mindjárt egy nagy riválissal, a trencséni csapattal kerülünk szembe. Egy esetleges győzelem esetén öt ponttal meglóghatnánk előlük. Mennyire kell kiélezni a csapatot erre a rangadóra?

– Számunkra minden mérkőzés egy döntő ütközetnek felel meg, ebben tehát nincs különbség az egyes csapatok között. Tavasszal is így lesz ez. Persze tudjuk, hogy a végelszámolásnál nagyon fontos lesz ez az eredmény, az ősszel nyerni tudtunk ellenük, nagyon fontos lenne tehát, ha nem kapnánk ki az otthonukban. Győzelem esetén pedig valóban nagy lépést tennénk előre. Az mindenképpen biztató, hogy a játékosaim már nagyon várják az első tavaszi meccset, éhesek az éles meccsekre.

Langschadl Mátyás
(fotók: KFC)
(interjúnk a múlt heti Deltában jelent meg)

Kapcsolódó cikkeink:
Hónapokat csúszik a KFC stadionjának építése
Edzői karrieremben ez az arany csillog a legszebben