Egy évvel ezelőtt modern kardiológia szakrendelő nyílt Madaron a körzeti orvosi rendelő mellett, hamarosan pedig endokrinológiai szakrendelővel bővül a központ. Megnyitását Nyitra megye és a község támogatta a DgTC Részvénytársaság és a Nyitrai Egyetemi Kórház együttműködésével.
![](https://www.deltakn.sk/wp-content/uploads/2025/02/madar_1-scaled.jpg)
Megfelelő szakorvosi ellátás nehezen érhető el Szlovákiában, Dél-Szlovákiában pedig az országos átlagnál is nagyobb a hiány szakorvosokból, ami a betegellátás rovására megy. Ráadásul a meglévő szakrendelők túlnyomó többsége a járási székhelyeken összpontosul. Ilyen szempontból a vidéki települések lakossága hátrányos helyzetben van, ugyanis a kivizsgálásokra be kell utazniuk a városokba. „Több évtizede dolgozom körzeti orvosként, és sokszor szembesültem azzal, hogy az utazás milyen gondot okoz az itt élő, többnyire egy, de akár több krónikus betegségben szenvedő idősek számára – mutatott rá MUDr. Ivan Fronc. – Célunk pontosan ennek a problémának a megoldása. Szeretnénk a vidéken élők számára a lehető legjobb ellátást nyújtani. Ennek érdekében egy korszerű szívultrahang-készülék mellett rendelőnket felszereltük egy transesophagealis echocardiographiás ultrahanggal is. Ennél a módszernél a nyelőcsövön leengedett szondán keresztül történik a vizsgálat, ami lehetővé teszi a szív hátsó falának, a szívkamrák és szívbillentyűk állapotának kivizsgálását is. Ezzel a képalkotó eljárással már a korai stádiumban ki tudjuk szűrni a szívbetegségeket, illetve a már diagnosztizált betegek állapotát is precízebben fel tudjuk mérni, ami a kezelés szempontjából rendkívül lényeges. A rendelőben, amelynek szakmai védnöke MUDr. Jozef Hasilla, a Nyitrai Egyetemi Kórház kardiológiai osztályának főorvosa, az intézmény szakorvosai látják el a betegeket. A sürgős vagy súlyosabb eseteket pedig kórházba utaljuk, ahol rövid időn belül megkezdik további kivizsgálásukat és kezelésüket. Sajnos azt látjuk, hogy az emberek nagy része már csak akkor fordul orvoshoz, amikor komoly a baj.”
A nagy szakmai tapasztalattal rendelkező belgyógyász elmondása szerint az elmúlt egy évben hétről hétre egyre több beteg jelentkezett a kardiológiai rendelőben. Sajnos egyre többen és egyre fiatalabb korban küszködnek szív- és érrendszeri megbetegedéssel (évek óta ez a vezető halálok Szlovákiában). Régebben úgy tartották, hogy ez leginkább a férfiakat veszélyezteti, de mára a nemek közti arányok szinte teljesen kiegyenlítődtek.
![](https://www.deltakn.sk/wp-content/uploads/2025/02/Madar1-scaled.jpeg)
A ma már népbetegségnek számító magas vérnyomás, amit „csendes gyilkosnak” is neveznek, az egyik legnagyobb rizikófaktor, ugyanis akár évekig küszködhet vele valaki anélkül, hogy komolyabb tüneteket okozna. A rizikófaktorok közé sorolható a magas koleszterinszint, cukorbetegség, túlsúly, túlzott alkoholfogyasztás, örökített tényezők, életkor, élet- és munkakörülmények, pszichoszociális stressz is. Az ezekből kiinduló kardiovaszkuláris betegségek kialakulásának elkerülése érdekében rendkívül fontos a megelőzés és a rendszeres prevenciós kivizsgálás a körzeti orvosnál, illetve szükség esetén kardiológusnál. „Nagyon fontos az egészséges táplálkozás, de az önmagában nem elég. Az ember egészségét a legjobban a mozgásszegény életmód tudja aláásni. A kor előrehaladtával a legtöbben egyre kevesebbet mozognak, miközben egészségünk megőrzése szempontjából ezt idős korban sem lenne szabad elhanyagolni” – hangsúlyozta a szakember.
Szlovákia lakossága egyre jobban el-öregedik. A falvakban ez a demográfiai mutató még riasztóbb. Egyre nagyobb szükség van az idősek intézményes ellátására. „Mi az idős, immobilis betegekhez házhoz megyünk. Sikerült beszereznünk egy hordozható szívultrahang-készüléket, amellyel a betegeket otthonuk kényelmében tudjuk kivizsgálni. Ugyanúgy rendszeresen kijárunk az idősotthonokba is” – tájékoztatott Fronc doktor.
Az egészségügyi központ hamarosan endokrinológiai szakrendelővel is bővül. Erre szintén rendkívül nagy szükség van, országos szinten ugyanis kimagasló a hiány az erre szakosodott orvosokból és szakrendelőkből. Jelenleg átlagosan fél évet is várnak a betegek egy-egy kivizsgálásra. Fontos tudnivaló, hogy a madari egészségügyi központ szerződéses viszonyban áll a betegbiztosítókkal, elérhetősége: 0915/772 765, 035/640 00 59. „Szakmai filozófiánk, hogy mindenkinek egyformán segíteni kell abban, hogy visszanyerje az egészségét, vagy az állapotához képest a legteljesebb minőségi életet tudja élni” – tette hozzá Ivan Fronc.
JN