Az alapiskolai beíratások előtti időszakban mindig felmerül bennem a kérdés: Miért kell évről évre győzködni a magyar szülőket arról, hogy magyar iskolába írassák gyereküket? Miért nem természetes ez számukra? Miért kérdés ez egyáltalán?

A kifogások, magyarázkodások sora végtelen, nézzünk csak néhányat. A leggyakoribb és legelcsépeltebb talán az, hogy jobban érvényesül majd a gyerek, ha rendesen megtanul szlovákul. Ez már a múltban sem volt igaz, lásd a magyar iskolákat végző orvosokat, mérnököket, jogászokat, tanárokat, vagy a jó műszerészeket, villanyszerelőket, kőműveseket, ácsokat. Egyikük sem attól jó szakember, mert jól tud szlovákul. Mára pedig még inkább érvényét vesztette ez az érv, hiszen a fiatalok zöme – akár magyar, akár szlovák nemzetiségűek körében vizsgálódunk – külföldön képzeli el jövőjét. Ott meg ugye nem a szlovákkal boldogulnak majd.

Kifogásként hangzik el az is, hogy közelebb van a lakóhelyhez a szlovák tannyelvű óvoda, iskola. Erre a személyes példával válaszolnék. Amikor nagyobbik gyermekem óvodáskorba lépett, még Pozsonyban, azon belül is Ligetfalun éltünk. A magyar óvoda viszont a belvárosban volt, tömegközlekedéssel úgy 20-25 percnyire, de télen sokszor még hosszabb volt a menetidő. Miközben szinte az ablakunkból ráláttunk az egyik szlovák óvodára. Mégsem gondolkodtunk egy percig sem azon, hogy hová írassuk be lányunkat. Egy kisvárosban, pláne egy községben ne mondja tehát senki, hogy az intézmény közelsége lehet a döntő érv.

„Már én is szlovák iskolába jártam, nem tudok majd segíteni a gyereknek” – ugye, ezt is gyakran lehet hallani. Kérdem én, az „m”, az „s” vagy a „t” betű írását, az 1+1-et vagy az 1×1-et a nem tudjuk elmagyarázni? És ha együtt tanulunk csemeténkkel az első évfolyamokban, amire eljut a felső tagozatba, a szlovák iskolát végzett anyuka-apuka is belejön a magyar szövegek értelmezésébe. Már ha egyáltalán igényli még a gyerek, hogy hatodikban-hetedikben is tanuljunk vele. Addigra leginkább már csak kikérdezni kellene az általa megtanultakat.

„Magyarul beszélünk a családban, elég az!” –Nos, nemrégiben egy érsekújvári orvosi rendelőben volt szerencsém végighallgatni a várakozók beszélgetését – amire nem tudok mást mondani, mint hogy a magyar és igen, egyúttal a szlovák nyelv megcsúfolása, „fele magyar, fele tót, kúpili sme malacot” – tipikus esete volt. Szinte biztosra vehető, hogy olyan felnőttek kommunikációjának voltam fültanúja, akik, bár magyar gyökerűek, nem anyanyelvükön tanulták a betűvetést és észre sem veszik, milyen katyvasz módon fejezik ki magukat.

Végezetül a legmeghatározóbb érv: a szlovák iskolát végzett magyar gyerekek nagy része felnőttként már szlováknak vallja magát. Tehát nem csupán nyelvet, hanem identitást is vált.

Tisztelt szülők, erre gondoljanak, amikor kézen fogják csemetéjüket és elindulnak a beiratkozásra!

V. Krasznica Melitta

Kapcsolódó cikkeink:
Kezdődnek a beíratások
Ha nem lesz gyerek, további iskolák zárhatnak be
A magyar iskola jó iskola