Megnyílt az egyetemi Pince klub

Múlt pénteken, május 9-én megnyitották az első egyetemi klubot Komáromban. A Pince klub a Tiszti Pavilon 142. szám alatt, a régi Zeppelin klub helyén működik.

Czibula Ádám, a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatának szóvivője lapunknak elmondta, reményeik szerint a most megnyílt Pince klub minél szélesebb réteget és érdeklődési körrel rendelkező csoportot megszólít, egybegyűjt majd. Céljuk egy közösségi tér biztosítása a komáromi magyar egyetemisták és fiatalok számára, ahol összegyűlhetnek, bemutathatják tehetségüket, munkáikat, eredményeiket (kép, festmény és rajzkiállítások, szárnyaikat lebegtető művészpalánták, zenészek, stb.). „Közösségi vitákat, beszélgetős esteket is szeretnénk tartani, de folyamatban vannak a város kulturális életébe való komolyabb bekapcsolódási pontok egyeztetése is, illetve minden új elképzelésre és ötletre nyitottak vagyunk és örömmel fogadjuk azokat. Ezért is támogatta kezdeményezésünket Komárom önkormányzata és a képviselő-testület“ – nyilatkozta a HÖK szóvivője.

Hallgatói és oktatói igazolványokkal a klubban extra kedvezményeket lehet igénybe venni. A klubban saláta és szendvicsbár is üzemel majd.

A Pince klub facebook oldalán megtalálhatóak a programok és a kínálat.

(cs)

Top