Átalakuló erővonalak a gútai önkormányzatban

A gútai képviselő-testület múlt heti ülésén két új képviselő is letette az esküt, amivel némileg átrendeződtek az erőviszonyok, megszűnt az MKP többsége. Szó esett az augusztus közepén esedékes gútai vásár előkészületeiről, de döntöttek újabb fejlesztésekről is, melyek iskolákat és óvodákat érintenek.

Rendhagyó módon kezdődött a gútai önkormányzat múlt hétfői ülése, a tragikus hirtelenséggel elhunyt Varga László (MKP) képviselőre emlékeztek egy perces néma csenddel. Mivel Murányi Györgyöt (MKP) a korábbi ülésen az idősek otthona igazgatójának nevezték ki, lemondott mandátumáról, így két városatyával csökkent a 19 fős testület. A 2010-es választási eredmények alapján Szépe Hilda és Őszi Sándor (függetlenek) léptek a két megüresedett helyre, akik az ülés elején letették esküjüket. A novemberi választásokig még 3 ülésen szólhatnak bele a döntésekbe.

A két új képviselővel némileg megváltoztak az erőviszonyok, mivel az eddig többségben lévő MKP-frakció 8 főre csökkent, és elvesztette többségét. A városi tanácsban megüresedett hely kapcsán ez már okozott is némi összezördülést, hiszen az MKP-frakció 7-ről 6-ra csökkentette volna a tanács létszámát, a függetlenek viszont a saját soraikból szándékoztak jelölni valakit a megüresedett helyre. Végül a függetlenek akarata érvényesült, és az újonc Szépe Hilda került a városi tanácsba.

Az iskolákkal kapcsolatos stratégiai döntések ugyan napirenden voltak, azonban Madarász Róbert (MKP) javaslatára elhalasztották a döntést. Elmondása szerint a minisztérium az év folyamán dönt arról, hogy a diáklétszám alapú finanszírozás helyett esetlegesen osztályalapúra váltana. Ennek ismerete nélkül nem lehet megfelelő döntést hozni – érvelt Madarász. A függetlenek szerint azonban sajnálatos az ügy elnapolása, mivel már most is dönthettek volna néhány kérdésről.

gutaikepviselo1
Napirenden volt a városi intézmények és cégek éves zárszámadása. Az intézmények kiegyensúlyozott eredménnyel zártak. Mayer János, a Városi Művelődési Központ igazgatója arról számolt be, hogy tavaly az elmúlt 10 év legjobb eredményeivel zártak minden téren. 2011-ben volt egy mélypont a gazdasági körülményeknek köszönhetően, amiből fokozatosan kilábaltak. „2013-ban a rendezvények és a résztvevők száma, de a minőségi mutatók terén is a legjobb eredményeket sikerült elérni” – fejtette ki Mayer.

A képviselők megvitatták az augusztus 15. és 17. között sorra kerülő 30. Gútai Vásár és Búcsú előkészületeit. Az idei rendezvényre érkezik a Gringó Sztár Geszti Péterrel és Fenyő Miklós csapata is. Most is lesz borutca, játszóutca, ami újdonság, hogy kiállítják a Gútán gyártott Babetta  motorkerékpárokat is. A kiadások előreláthatólag 23 600 euróra rúgnak majd, s az önkormányzat bízik benne, ha az időjárás kedvező lesz, a tavalyihoz hasonlóan idén is nyereséges lesz a vásár.

Az önkormányzat szeretné újranyitni a városrendezési tervet, pontosítanák a következő évek gútai fejlesztési terveit. Az elképzelések megvitatása és a döntések előtt viszont egy széleskörű nyilvános vitába, véleményezésbe szeretnék bevonni a város lakóit. Az önkormányzat több csatornán keresztül szándékozik megszólítani a helyieket, arra bíztatva őket, hogy mondják el, mit tartanának fontosnak városfejlesztési szempontból.

A vita során felmerült a hulladékgazdálkodás kérdése is. A város a negyedi STKO N-14 társaságban résztulajdonos 32 százalékos arányban, azonban az önkormányzat mégis egy másik telepre, az ekelire kezdte szállítani a hulladékot, mivel előnyösebb árakat kaptak az ottani elhelyezésre. Az ekeli teleppel akár 24-25 ezer eurós lehet az éves spórolás, azonban a város a saját résztulajdonában lévő céget mellőzi, ami miatt kérdések merültek fel. Horváth Árpád polgármester szerint a kialakult helyzet egy átmeneti állapot, és arra kell törekednie az önkormányzatnak, hogy a saját résztulajdonban lévő szolgáltatónál tudjanak kialakítani jobb árakat.

A testület döntött egy fejlesztési csomagról is. A még korábban jóváhagyott, de ki nem merített 110 ezer eurós hitelkeretből 5 intézmény – két óvoda, két iskola és egy konyha – nyílászáróit cserélnék, az egyik esetben pedig a hőszigetelésre is szánnak a keretből.

A gútai önkormányzat július második felében folytatja a tárgyalást.

(kb)

Top