Megyerock 2014

Nagymegyer. Már hosszú évekre tekint vissza a Megyerock elnevezésű zenei rendezvény, amelynek ötletgazdája, egyik főszervezője a helyi Big Man Band rockzenekar. Az évente sorra kerülő egynapos fesztivál megrendezésében szorosan együttműködik a nagymegyeri művelődési otthon.

A Megyerock az elmúlt időszakban az augusztusi Szent István Kulturális Napok részeként jelent meg a zenei paletta kínálatán. Idén a szervezők változtattak a bevett szokásokon, ugyanis visszatértek a kezdetekhez, amikor a rockszeánsz még különálló eseményként zajlott egy-egy nyár folyamán, nem pedig a kulturális napok társrendezvényeként. Legutóbb, azaz július 19-re a házigazda Big Man Band három zenekart hívott meg a helyi termálfürdő melletti sétányon felállított színpad deszkáira, köztük volt a nagymegyeri NowEmber duó, az ekecsi Paranoid, valamint az est fénypontjaként a Magyarországon is sikeres Rómeó Vérzik trió Somorjáról. Ez utóbbi banda fellépése előtt mutatkozott be a vendéglátó Big Man Band, amely a rendezvény minden évfolyamában fellép.

megyerock
Kovács Zoltán (fotó: Kovács Zoltán)

Top