Az Én Színházam projekt a Komáromi Jókaiban

A Komáromi Jókai Színház útjára bocsátotta Az Én Színházam című projektet, melynek lényege, hogy egy színház iránt érdeklődő fiatal  (és alkalmanként egy hozzátartozója) egy évadon keresztül az intézmény vendége valamennyi előadásra, illetve lehetősége van próbafolyamatokba való betekintésre, az épület feltérképezésére, kulisszatitkok felkutatására.

Cserébe blogolnia kell élményeiről – szöveges és képi beszámolókkal – minden alkalommal, valahányszor csak átlépi a színház küszöbét. Így a blog olvasóközönsége az ő szemével láthatja egy éven keresztül a Komáromi Jókai Színház működését, illetve műsorait. A projekt célja közelebb hozni egy kicsit a kultúra világát a nézőközönséghez – úgy a fiatalokhoz, mint az idősebb generációhoz.

Első alkalommal Lukács Erzsébet, a Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpont tizenhét éves tanulója vesz részt Az Én Színházam programban, az ő élményeit olvashatják majd  az azenszinhazam.blog.hu – oldalon. Tóth Tibor igazgató személyesen adta át számára a belépésre szóló V.I.P.-igazolványt, illetve a színház ajándékcsomagját, majd a legújabb meseprodukció rendezője, Pille Tamás vezette a Három kismalac kulissszái mögé. Végül pedig bekukkanthatott a darab munkálataiba, végignézhette az esti összpróbát is. Minderről olvashatnak már a Kezdetek – című bejegyzésben.

lukacsToth
Ha Az Én Színházam ötlet beválik, a színház tervei között szerepel egy jövőbeni pályázat kiírása, hogy bárkinek lehetősége legyen elnyerni az egy éves “kiváltságot”. Az intézmény honlapján illetve facebook-oldalán kerül megosztásra első ízben maga a blog, illetve számos kulturális oldal figyelmét is felhívják a projektre. A bejegyzések nem menetrend szerint, hanem alkalomszerűen kerülnek majd megosztásra a színház programjaitól függően.

(jókai)

Top