Hivatalosan is átadták a szociális központot

Kava, Madar. A hosszabb ideig elhagyatott kavai iskola épülete újra közhasznú tevékenységeknek ad otthont. Már beindult az a védett műhely, ahol csökkentett munkaképességűek dolgoznak, egy gyereksarok várja a helyieket, a tetőtérben pedig egyedülálló anyákat fogadnának be. A nemes kezdeményezéshez már a madariak is csatlakoztak.

Pár nappal ezelőtt adták át hivatalosan azt a szociális központot Kaván, amely több közhasznú tevékenységet próbál magára vállalni. Az épületet a Slunce nonprofit szervezet kapta meg előnyös bérletbe az év elején, majd ezt követően kezdték meg az épület renoválását. A korábban alapiskolaként működő épületben már két évtizede megszűnt a hagyományos oktatás, később speciális iskolaként működött, azonban már több éve az is leállt. A Komárom város tulajdonában lévő épületbe terveztek idősek otthonát is, majd próbálták elárverezni, azonban több nekifutás után sem akadt jelentkező.

kava1
Végül az épületet a Slunce n.o. kapta meg, egyelőre öt évre, szimbolikus egy euróért évente. A szervezet több karitatív tevékenységet vállal magára. Először az épületet Nyugat-Európából érkező segélycsomagok tárolására használták, majd az átépítési munkák első körének megvalósulása után egy védett műhellyel bővült a tevékenység. Jelenleg 19-en dolgoznak a kavai központban, túlnyomó többségük csökkentett munkaképességű alkalmazott, néhányan pedig asszisztensek, akik koordinálják a munkát. A műhelyben elsősorban asztali és egyéb díszek készülnek, főleg olyan ünnepekre, mint a karácsony vagy a húsvét. Az alapanyagok teljes mértékben természetes eredetűek, a csapat tagjai gyűjtik össze a szabadban. A központnak a Baumax áruházlánccal van szerződése, 34 cseh és szlovák üzletükben árulják a műhelyben készült alkotásokat – árulta el a részleteket Silvia Téglásová, a Slunce n.o. vezetője.

kava2
A szervezet tagjainak nem kevés munkát kellett belefektetniük, hogy a sokáig elhagyatott épületet rendbe tegyék. Cserélték a kanalizációt, leverték, majd újravakolták a falakat, cserélték a talajt és a külső borítás is „ráncfelvarrásra“ szorult. A munkálatokat sok esetben önerőből végezték, több magánvállalkozó szponzorálta a folyamatot. A védett műhely mellett az alsó szinten a gyerekeknek egy külön részt építettek ki, ahol a helyi kölyköknek szeretnének lehetőséget biztosítani a tartalmas szórakozásra. A játékokkal jól felszerelt teremben felügyeletet is biztosítanak, így segítve a családok életét. A hátsó udvarban egy játszótér kiépítése van folyamatban, amivel szintén a helyi családokra gondoltak. „Láttuk, hogy a helyi gyerekeknek nincs hova menniük, és sokszor csak unottan cigiznek a buszmegállókban. Ezért szeretnénk kínálni nekik valami más lehetőséget”- mondta el Silvia Téglásová.

kavaiS2
A mostani állapotig már több mint 35 ezer euróba kerültek a munkálatok – tudtuk meg a szervezet vezetőjétől az átadó ünnepségen. A Slunce n.o. tervei között szerepel a tetőtér átépítése is, ahol 5 egyedülálló anyukának és gyermekének biztosítanának menedéket. Tevékenységüket nagyrészt a munkaügyi hivatalon és más állami támogatásokon keresztül fedezik. Szeretnék, ha a védett műhely által a hátrányos helyzetű környékbeliek minél nagyobb számban kapnának munkalehetőséget, továbbá egy jó alkalmat a közösségi életre.

Madaron is bekapcsolódtak a kezdeményezésbe

Miután a szervezet megszólította a madari önkormányzatot, ott is úgy döntöttek, hogy csatlakoznak a közhasznú kezdeményezéshez. Madaron a községi hivatalon belül szervezték át a tevékenységeket, a helyi könyvtárt költöztették át, így alakították ki a saját védett műhelyüket. A madari csapatban heten dolgoznak, akik közül ketten asszisztensek. Ők szintén dísztárgyakat alkotnak, üveget festenek, koszorúalapot gyártanak és kerámiát készítenek. „Amellett, hogy közhasznú tevékenységről van szó, annak is nagyon örülünk, hogy ezzel hét madarinak tudtunk munkát biztosítani”- mondta el Édes István polgármester. A műhelyben dolgozók fizetését ugyancsak a munkaügyi központon keresztül biztosítják, tevékenységükkel lényegében bedolgoznak a kavai központnak.

(kb)

Top