Hármas szalagátvágás Komáromban

Az önkormányzati választások előtti hajrában megszaporodtak a kisebb átadók Komáromban. Múlt pénteken három fejlesztést adtak át hivatalosan a város különböző részein.

Múlt pénteken hármas átadásra került sor Komáromban. Az önkormányzat a 2014-es költségvetésében Győrfy László (MKP) javaslatára egy 200 ezer eurós fejlesztési keretösszeget fogadott el, amelyet később a politikai csoportosulások több kisebb tételre, különböző fejlesztésekre osztottak szét. Ezek közül most hármat hivatalosan átadtak.

Atadok1
Az első avatóra a kettes lakótelepen, az E. B. Lukáč utcában került sor a lakóházak között. Az MKP-frakció javaslatára itt parkolóhelyek épültek ki térköves megoldással. Mivel gondot jelentett a felgyülemlő esővíz, egy elfolyót építettek, amely egy kavicságyas gyűjtőbe vezeti a csapadékot. A kivitelező ebben az esetben a Korekt Kft. volt, a városnak 24 750 eurójába került az építkezés.

Atadok2 Atadok3
Másodjára a Kassai utca menti lakóövezetet érintő átépítést adták át. A lakóházak között, az ott lévő iskolaépületek szomszédságában komoly gondot jelentett a felgyülemlő víz, amelyről korábban Sártenger az iskola előtt címmel a Delta hetilapban is beszámoltunk. Ugyancsak az MKP-frakció javaslatára a javítások első szakasza valósulhatott meg 17 850 euró értékben. A gyakran gondot okozó vízre a beruházás nem nyújt teljes megoldást – ahogy arra az iskola vezetői is rámutattak –, azonban a hivatal alkalmazottai is elmondták, hogy további lépésekre van szükség az ottani állapot kezelésére. A StaviKom Kft. által kivitelezett építkezéssel parkolóhelyeket alakítottak ki, járdaszegélyek közé szórt zúzott kavicságyon. Az iskola melletti kerítéssel párhuzamosan egy térköves járda épült.

Atadok2
A harmadik átadás a belvároshoz közeli Kapitány utcában volt, ahol az útburkolatot cserélték, az utca végére pedig új útszegélyek kerültek. A szakasz javítását Bende István képviselő javaslatára szavazták meg, a városi kasszából 14 970 euró került erre a fejlesztésre, amit a Korekt Kft. valósított meg. Mindhárom eseményen Anton Marek polgármester vágta át a szalagokat.

(kb)

Top