Legkésőbb 2018-ig elkészül az új híd

KOMÁROM. Legkésőbb 2018-ig elkészül az új Duna-híd Komáromban – jelentette ki Ľubomír Vážny beruházásokért felelős szlovák kormányalelnök, miután magyar partnerével, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel tárgyalt.

Folyamatban van az Észak- és Dél-Komáromot összekötő Duna-híd közös projektje, ennek pályázatát már februárban beadják az Európai Bizottságnak (EB). A pályázatot előreláthatóan két-három hónapon belül jóváhagyja majd az EB, ezt követően az építkezés hamarosan megkezdődhet, és a mintegy 37 millió euró összköltségű hidat legkésőbb 2018-ra sikerülhet befejezni. A magyar és a szlovák fél is úgy látja, hogy az év végéig már az építési engedélyt is megkapják.

(d)

Top