Tanyon tervekből nincs hiány

TANY. A közel 800 lakost számláló település elsősorban a vendégszeretetéről híres. Az itt élő emberek nagy hányada igyekvő, szorgos és tevékeny. Legalábbis erről tanúskodnak azok a községben lebonyolított rendezvények, melyek vonzzák nemcsak a hazai, de a környékbeli szórakozni vágyó embereket is. Ha aratóünnepélyről, vagy falunapról van szó, mindig népes tábor figyeli az eseményeket. 

tanyipolgi

A napokban látogatást tettünk a tanyi önkormányzaton az egész évi terveket illetően és a falu első emberénél, Bugár Imrénél érdeklődtünk, aki a második ciklusát tölti a község élén. „Elsődleges szempont lenne az eko-udvar megépítése, melyre már beadtuk a pályázatot. Jelenleg ez a tervezet elbírálás alatt van. Nagyon remélem, hogy pozitív elbírálást kap a projekt. Ugyancsak e pályázat keretén belül szeretnénk egy traktort hótolóval, hóekével felszerelni, valamint egy gallydarabolót vásárolni. A szennyvíz elszállítása állandó probléma községünkben. Keressük az ésszerű megoldást, mert hovatovább egyre rosszabb a helyzet, ezért jó lenne, ha ez ügyben is születne mindenki számára jó megoldás. A helyi óvoda és iskola, valamint a sportpálya öltözőjének telekrendezési ügye is folyamatban van.

Minden évben igyekszünk a falu lakosságát is bevonni, főleg a közösségi rendezvényekbe, melyekben idén sem lesz hiány a községben. Kiemelném ezek közül a gyereknapi ünnepséget, az Öt falu sportnapját, az augusztus végi falunapot, az időskorú emberek napját és a tél végi rendezvényeinket, mint amilyen a Mikulás vagy a karácsonyváró esemény. Pozitívumként említeném az időskorúak egész napos programját a gyülekezeti házban, ahol ebédet is biztosítanak számukra.

A terveink megvalósításához elengedhetetlen pályázataink sikeressége, mely által még szebbé, kellemesebbé tudnánk tenni községünk arculatát, és az itt élő emberek hétköznapjait“ – tájékoztatott Tany polgármestere.

Pint Sándor

Top